Kulturális folyóirat és portál

2021. július 5 | Várad | Irodalom

Kimondós

érthetetlen

irthatatlan

démonok

laknak

bennem

 

vérem fertőző

bús éjszakák

ölében őrjöngő

vad

befele az ablak

vak

 

bámulat

az áradat

mely tépi

a falat

s a vakolat

csak az marad

örök

az akarat

hogy veled itt

ülök

bár te éppen máshol

 

egyszerű a szó

a rím

látjátok feleim…

 

s a szemek

hályogos homálya

felett

lebeg a jóság

kikötötten

leköpötten

nincs bátorság

sem igazság

 

a lét csak pereg

le a meredek

éjszakákon

át

mondják hogy tévely

az élvezet

ha egyedül kéjedet

kergeted

a vad szenvedély

szeleinek szárnyán

s ha árnyán

mégis

megpihenni

látnád

magad

vétek

 

s ha van

és lesz

s ha vész

az ész

ha hit

vakít

mert a fény

az itt

már valamit

mutat

s nem az utat

csak a hibát

s az bánt

ki kit

a barát

a hitves

az anya

a bánat

ha az apád

már az ágyat

hidegen

hagyta

november éjjelén

 

ma felém

se néz

a kéz

a szava volt

maga a méz

az a csípős

harapós

méz

még idéz

múltat

de nem jövőt

már nem

dönt

csatába

nem önt

erőt

 

ha hadat ígér

a vér

se idő

se tér

nem fér

már ide

az idén

már nem él

nem kér

nem fél

s nem fekszik

ki már

rég temetkezik

a buja földbe

mélyre szánt

nem bánt

meg nem ró már

az apád

csak a kis pad

üres

könnypatak

lassan apad

rajtad fakad

már az új

virág

mit sírra

a világ

már nem

is igazán

fogadna el

 

kitépett

fakasztott

fogasra akasztott

kasza vigyor

az a kis szatyor

mellyel világot

látni mentél

s jött tél

és sok meddő

tavasz

LÓFASZ

 

vigyázz lányom

mert kikapsz

ha nem szeded

össze magad

te mégis

mit gondolsz

ki vagy

 

őseink nemesek

nevesek

történelem

folyamán is

elég hevesek

bár túl keveset

tudsz róluk

leányom

s ne légy fehérnép

mert mi lesz

ha elmégy

se név

se nyelv

nem marad

hátra

az unokákra

 

lányom

kiábrándultam

nézd hova lett

nevelésem

édes dédelgetett

vérem

 

ez az érem

visszás oldala

kérem

 

egy kis csendes

emlékezés

az elhunytakra

nézve

életük s tetteik

idézve

mi is a mérce

URAM

 

kennénk taknyunk

a falra

beleink

s zsigereink

kipréselve

nyomva

a székelyhonba

ugyan kit érdekel

a sorsom

a sorsa

 

vak világ

kóka virág

vad móka

ki ostoba

vigyorral

valamit is

mondana

kitépem

a nyelvét

azt amit nem beszél

 

ahány nyelv

annyi ember

ha megy a kender

jó árban a piacon

 

kit is érdekel

ma már az ilyen

bár én még akkoriban

ebben nőttem fel

hittem

ez örök érték

s mikor lelkem

külföldön

ítélték mérték

oszt meg is ígérték

ezért nincs bér

semmit nem ér

diploma nélkül

 

majd ha diplomád is van

akkor is kirekeszthet téged

mint ahogyan nagyapádat

háború után a népek

új országa románia

 

kerítéseken innen

és túl

szó nélkül lapul

a gyanú

az ítélet

a különbözőség

bűze terjeng

mindenütt

 

világszerte a diplomácia

orcátlan pofozkodás

a sötétben

na ezt lásd

URAM

 

s akkor az én kis

bűnöm

bűzlik nekem mégis

leginkább

a takaró alatt

falakat rohaszt

s bűnhődök már

és még fogok

századjára is

míg a jó

jó ellen hadjáratot

indít

mert egyik ilyen

a másik más

s valahogy nem

elég nagy a világ

a tér

a lég

a föld a víz

tenger növény

s a szép kék ég

 

vörösre festi azt

úgy a jó mint

a rossz

a szeretetet és a vért

zabáló gonosz

KRONOSZ

talán segít

sebet begyógyít

ahhoz hogy majd a

settenkedő kígyó

felsiklik a gerincünk

mentén

s tüstént

szájon csókol

mindenkit

ki felkészületlen

bárgyún néz a világra

 

csak a drága

kis sánta

madárka

az aki még

talán

megszabadít

az örök

pokoljárástól

 

védjétek feleim

szárnyaitokat

s ne bámuljátok

befagyott tavak tükrén

halványuló arcainkat

Lőrinczi Borg Ágnes

(Megjelent a Várad 2021/5. számában)

 

Copyright © 2021 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu