Kimondós
érthetetlen
irthatatlan
démonok
laknak
bennem
vérem fertőző
bús éjszakák
ölében őrjöngő
vad
befele az ablak
vak
bámulat
az áradat
mely tépi
a falat
s a vakolat
csak az marad
örök
az akarat
hogy veled itt
ülök
bár te éppen máshol
egyszerű a szó
a rím
látjátok feleim…
s a szemek
hályogos homálya
felett
lebeg a jóság
kikötötten
leköpötten
nincs bátorság
sem igazság
a lét csak pereg
le a meredek
éjszakákon
át
mondják hogy tévely
az élvezet
ha egyedül kéjedet
kergeted
a vad szenvedély
szeleinek szárnyán
s ha árnyán
mégis
megpihenni
látnád
magad
vétek
s ha van
és lesz
s ha vész
az ész
ha hit
vakít
mert a fény
az itt
már valamit
mutat
s nem az utat
csak a hibát
s az bánt
ki kit
a barát
a hitves
az anya
a bánat
ha az apád
már az ágyat
hidegen
hagyta
november éjjelén
ma felém
se néz
a kéz
a szava volt
maga a méz
az a csípős
harapós
méz
még idéz
múltat
de nem jövőt
már nem
dönt
csatába
nem önt
erőt
ha hadat ígér
a vér
se idő
se tér
nem fér
már ide
az idén
már nem él
nem kér
nem fél
s nem fekszik
ki már
rég temetkezik
a buja földbe
mélyre szánt
nem bánt
meg nem ró már
az apád
csak a kis pad
üres
könnypatak
lassan apad
rajtad fakad
már az új
virág
mit sírra
a világ
már nem
is igazán
fogadna el
kitépett
fakasztott
fogasra akasztott
kasza vigyor
az a kis szatyor
mellyel világot
látni mentél
s jött tél
és sok meddő
tavasz
LÓFASZ
vigyázz lányom
mert kikapsz
ha nem szeded
össze magad
te mégis
mit gondolsz
ki vagy
őseink nemesek
nevesek
történelem
folyamán is
elég hevesek
bár túl keveset
tudsz róluk
leányom
s ne légy fehérnép
mert mi lesz
ha elmégy
se név
se nyelv
nem marad
hátra
az unokákra
lányom
kiábrándultam
nézd hova lett
nevelésem
édes dédelgetett
vérem
ez az érem
visszás oldala
kérem
egy kis csendes
emlékezés
az elhunytakra
nézve
életük s tetteik
idézve
mi is a mérce
URAM
kennénk taknyunk
a falra
beleink
s zsigereink
kipréselve
nyomva
a székelyhonba
ugyan kit érdekel
a sorsom
a sorsa
vak világ
kóka virág
vad móka
ki ostoba
vigyorral
valamit is
mondana
kitépem
a nyelvét
azt amit nem beszél
ahány nyelv
annyi ember
ha megy a kender
jó árban a piacon
kit is érdekel
ma már az ilyen
bár én még akkoriban
ebben nőttem fel
hittem
ez örök érték
s mikor lelkem
külföldön
ítélték mérték
oszt meg is ígérték
ezért nincs bér
semmit nem ér
diploma nélkül
majd ha diplomád is van
akkor is kirekeszthet téged
mint ahogyan nagyapádat
háború után a népek
új országa románia
kerítéseken innen
és túl
szó nélkül lapul
a gyanú
az ítélet
a különbözőség
bűze terjeng
mindenütt
világszerte a diplomácia
orcátlan pofozkodás
a sötétben
na ezt lásd
URAM
s akkor az én kis
bűnöm
bűzlik nekem mégis
leginkább
a takaró alatt
falakat rohaszt
s bűnhődök már
és még fogok
századjára is
míg a jó
jó ellen hadjáratot
indít
mert egyik ilyen
a másik más
s valahogy nem
elég nagy a világ
a tér
a lég
a föld a víz
tenger növény
s a szép kék ég
vörösre festi azt
úgy a jó mint
a rossz
a szeretetet és a vért
zabáló gonosz
KRONOSZ
talán segít
sebet begyógyít
ahhoz hogy majd a
settenkedő kígyó
felsiklik a gerincünk
mentén
s tüstént
szájon csókol
mindenkit
ki felkészületlen
bárgyún néz a világra
csak a drága
kis sánta
madárka
az aki még
talán
megszabadít
az örök
pokoljárástól
védjétek feleim
szárnyaitokat
s ne bámuljátok
befagyott tavak tükrén
halványuló arcainkat
Lőrinczi Borg Ágnes
(Megjelent a Várad 2021/5. számában)