Kulturális folyóirat és portál

FV31 color landscape

2023. május 3 | Várad | Kultúra

XXXI. Festum Varadinum – Közös nevező

Közös nevező a mottója az idei, immár 31. Festum Varadinum rendezvénysorozatnak, amely a legnagyobb és legrégebbi nagyváradi magyar közösségi esemény. A rendezvényeken keresztül két héten át ismét megmutatja magát a város kulturális, oktatási és ifjúsági intézményrendszere, valamint a civil szféra. A részletes programot alább olvashatják. Az idei Varadinumon is lesznek elő- és utórendezvények a legváltozatosabb témákban.

ELŐRENDEZVÉNYEK

Április 28., péntek

17 óra: Kettős könyvbemutató – A gyulai Rozványi Dávid A Boldogságbolt című kötetét és az Erdélyi úti képek c. hangoskönyvet Török Tünde tanítónő, előadó, esszéíró ajánlja.

Szervező: Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete

Helyszín: Bunyitay könyvtár (Kanonok sor 11. szám)

Április 29., szombat

17 óra: Molnár Zsolt A monológ iránya című verseskötetét bemutatja Kemenes Henriette és Szűcs László

Szervező: Holnap Kulturális Egyesület

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

Május 3., szerda

18 óra: Versek feleségem emlékére – Dr. Kiss András előadóestje

Szervező: Kiss Stúdió Színház

Helyszín: Partiumi Színházi Gyűjtemény kiállítóterme (Pável utca 10. szám)

Május 4., csütörtök

10 óra: Adysok a Majomszigeten – „nyílt nap-pótló” kavalkád a megye VIII. osztályos diákjainak

Szervező: Ady Endre Elméleti Líceum

Helyszín: Ady Endre Elméleti Líceum, Majomsziget (Moscovei/Szilágyi Dezső utca 1. szám)

14 óra: Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? – cégvezetők interaktív találkozója a diákokkal

Szervezők: CED, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, RMKT

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

17 óra: A maga természete szerint és szabadon – történelmi dokumentumfilm vetítése Szilvássy Caroláról; jelen lesz Szebeni Zsuzsa, a Liszt Intézet igazgatója és a Carola Egyesület elnöke, illetve Ugron Zsolna írónő.

Szervezők: RMDSZ Nőszervezet, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

18 óra: India: pompa és a pór – Seiler-Iszlai Éva fotókiállításának megnyitója

Szervező: Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület

Helyszín: EFA Kiállítási Központ, Matei Stegerean galéria (nagyváradi vár)

18 óra: Nemzeti traumák: vészjelek és kitörési kísérletek a XX. században – Dr. Szerencsés Károly történész, író, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem docensének előadása.

Szervezők: Mathias Corvinus Collegium, Partiumi Keresztény Egyetem, Partium Szakkollégium, Fényes Elek Műhely

Helyszín: Mathias Corvinus Collegium központi épülete (T. Vladimirescu/Körös utca 6. szám)

Május 5., péntek

14 óra: Kincskereső – diákcsapatoknak.

Szervező: Ady Endre Elméleti Líceum Diáktanácsa

Helyszín: Ady Endre Elméleti Líceum (Moscovei/ Szilágyi Dezső utca 1. szám)

14 óra: Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? – cégvezetők interaktív találkozója a diákokkal

Szervezők: CED, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, RMKT

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

17 óra: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon” – emlékezés Csokonai Vitéz Mihályra; közreműködik Oláh Anikó-Katalin bábszínész, Boros Beatrice zeneszerző, énekes, zongorista és Thurzó Sándor József brácsaművész.

Szervező: Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete

Helyszín: Tibor Ernő Galéria (Kanonok sor 11. szám)

18 óra: petőfisándor@arany.hu – osztálytermi előadás a Barangolás Európában vetélkedő kísérő pedagógusainak

Szervezők: Lilliput Társulat, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

Május 6., szombat

9–19 óra: Nyitott könyvvel – nyitott szívvel! – könyvbazár, adománygyűjtés

Szervező: Könyvmentők Egyesület

Helyszín: Könyvmentők „Olvasni jó!” bázisa (Evreilor deportați, volt Sucevei / Vámház utca 55. szám)

9 óra: Partiumi nemzeti elővágta

Szervező: Bihar Község Polgármesteri Hivatala

Helyszín: bihari Földvár

10 óra: Barangolás Európában – általános műveltségi vetélkedő III–IV. osztályos diákok számára

Szervező: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

15 óra: Lovasbemutató

Szervező: Bihar Község Polgármesteri Hivatala

Helyszín: bihari Földvár

19 óra: Az Erdődy Kamarazenekar koncertje. Koncertmester: Szefcsik Zsolt; műsoron: Mihchael Haydn: F-dúr szimfónia; Karl Dittersdorf: D-dúr kettősverseny hegedűkre és zenekarra; Wenczel Pichl: B-dúr, „flora” szimfónia; Karl Dittersdorf: G-dúr szimfónia, „Acteon szarvassá változása”

Szervező: Nagyváradi Római Katolikus Püspökség

Helyszín: nagyváradi római katolikus püspöki palota díszterme (Kanonok sor 2. szám)

Május 7., vasárnap

9 óra: Fogathajtó verseny

Szervező: Bihar Község Polgármesteri Hivatala

Helyszín: bihari Földvár

Pontos cím: Földvár, Bihar község

11 óra: Szent László Egyházmegyei Zarándoklat: ünnepi szentmise, körmenet

Szervező: Nagyváradi Római Katolikus Püspökség

Helyszín: Római Katolikus Székesegyház (Kanonok sor 2. szám)

14–19 óra: Nyitott könyvvel – nyitott szívvel! – könyvbazár, adománygyűjtés

Szervező: Könyvmentők Egyesület

Helyszín: Könyvmentők „Olvasni jó!” bázisa (Evreilor deportați, volt Sucevei / Vámház utca 55. szám)

15 óra: Magyar hősök arcképcsarnoka – Somogyi Győző, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas festő- és grafikusművész kiállításának megnyitója

Szervező: Lajter Imre

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

Leírás:

16 óra: Erdőn-mezőn vendégségben – Ősök emlékezete – a berettyóújfalui Kocsis Csaba legújabb kötetének bemutatója és 175. fotó- és fotógrafika-tárlatának megnyitója

Szervező: Tibor Ernő Galéria

Helyszín: Tibor Ernő Galéria (Kanonok sor 11. szám)

17 óra: Híd az idő fölött – Bódis Gabriela üvegfestő egyéni kiállítása

Szervező:Slash Light Kulturális-Művészeti Egyesület

Helyszín: Posticum (Teiului/ Nagyatádi Szabó István utca 26. szám)

17 óra: Anyák napja a Lorántffyban – V–VIII. osztályos diákok verses-zenés ünnepsége

Szervező: Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium díszterme (Andrei Șaguna u. 1. szám)

18 óra: Szólj be a papnak! – „kocsmai evangelizáció”, hitéleti ismeretterjesztés, a vitakultúra fejlesztése, interaktív fórumot a legaktuálisabb társadalmi kérdések széleskörű megvitatására

Szervező(k): Debrecen Önkormányzata, Szólj be a papnak, KÉSZ, Moszkva kávézó

Helyszín: Moszkva kávézó (Moscovei/ Szilágyi Dezső utca 12. szám)

Május 8., hétfő

13 óra: Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? – cégvezetők interaktív találkozója a diákokkal

Szervezők: CED, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, RMKT

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

13.30: Sporthét az Adyban – foci, kosárlabda, ügyességi játékok

Szervező: Ady Endre Elméleti Líceum

Helyszín: Ady Endre Elméleti Líceum (Moscovei/Szilágyi Dezső utca 1. szám)

17 óra: Magasságok és mélységek – filmbemutató; Erőss Zsolt hegymászó tragikus eltűnése a feleség szemszögéből; rendező: Csoma Sándor

Szervező: Festum Varadinum

Helyszín: Cinema Palace (Nufărului/Fürdői út 30. szám)

Május 9., kedd

15 óra: Gazdasági konferencia – hazai és magyarországi rangos előadókkal

Szervezők: CED, MCC, RKP, RMKT, ROVE

Helyszín: nagyváradi római katolikus püspöki palota díszterme(Kanonok sor 2. szám)

17 óra: Zanox – Kockázatok és mellékhatások – filmbemutató; rendező: Baranyi Benő

Szervező(k): Festum Varadinum

Helyszín: Cinema Palace (Nufărului/Fürdői út 30. szám)

17 óra: Termelői vásár

Szervezők: Gekko Pub, CED

Helyszín: Gekko Pub (Tudor Vladimirescu/Körös utca 40. szám)

17 óra: Aprók koncertje – fellép: Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész

Szervezők: Bihar Megyei Rákóczi Szövetség

Helyszín: Nagyváradi Állami Filharmónia (Moscovei/Szilágyi Dezső utca 5. szám)

18 óra: Világrendváltás – útmutató a 21. századhoz – Robert C. Castel aradi származású, Izraelben élő biztonságpolitikai szakértő beszélgetőpartnerei: dr. Pálfi József, a PKE rektora és dr. Szenkovics Dezső, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja. Szervezők: Mathias Corvinus Collegium, Partiumi Keresztény Egyetem, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem, amfiteátrum (Sulyok István utca 14–16. szám)

18 óra: Magyar Moldva – Domonkos László író, szerkesztő könyvének bemutatója; közreműködik Szilágy Ágnes és Árkosi Julianna zenetanár, Márkus Zoltán kántor, karnagy

Szervező: Magyar Polgári Egyesület

Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Libertății/ Ezredévi emléktér 40. szám)

Leírás:

19 óra: Nagyvárad a világ közepe! Nagyváradi magyarként egy globális világban – Kádár József előadása

Szervező: Kádár József jogász, nemzetközi fitneszoktató

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

19 óra: Rossini: Petite messe solennelle (Kis ünnepi mise) – a debreceni Csokonai Színház Operastúdiójának ifjú művészeinek előadása; zongorán közreműködik Gyülvészi Péter; vezényel Ács János.

Szervezők: Debrecen Város Önkormányzata, Festum Varadinum

Helyszín: Barátok temploma (Dunărea/Sall Ferenc utca)

Május 10., szerda

8–12 óra: Iskolanap

Szervező: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

13 óra: Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? – cégvezetők interaktív találkozója a diákokkal

Szervezők: CED, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, RMKT

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

16 óra: Hetven év – egotörténelem – Romsics Ignác akadémikus önéletrajzi kötetének bemutatója, beszélgetés

Szervezők: Szacsvay Akadémia, Újvárad, Partium Alapítvány

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

17 óra: Akiket nem feledhetünk – Makai Zoltán nyugalmazott mérnök válogatott írásait és előadásait tartalmazó kötet bemutatója

Szervező: Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

18 óra: Dévényi Sándor építészete – a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész munkáit bemutató tablókból nyílik kiállítás

Szervezők: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Tibor Ernő Galéria

Helyszín: nagyváradi vár

19 óra: Barangolás a Partiumban – Bodnár László tanulmánykötetének bemutatása; közreműködik Gellért Gyula nyugalmazott lelkész és Meleg Vilmos színművész

Szervezők: Gellér Gyula, Meleg Vilmos

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

21 óra: Folkest a Soroglya zenekarral

Szervezők: Festum Varadinum, Gekko Pub, PKE Hallgatói Önkormányzata

Helyszín: Gekko Pub (Tudor Vladimirescu/Körös utca 40. szám)

Leírás:

Május 11., csütörtök

10 óra: Ki kicsoda? – Szerzővadászat az iskolában

Szervező: Ioan Slavici Általános Iskola

Helyszín: Ioan Slavici Általános Iskola (Kolozsvári út 188. szám)

10 óra: Életünk a művészet – koncert és képzőművészeti kiállítás

Szervező: Nagyváradi Művészeti Líceum

Helyszín: Nagyváradi Művészeti Líceum díszterme (Petőfi Sándor park 26. szám)

10 óra: Várad és Bihar vármegye társadalma a kora újkorban – történelmi konferencia, kötetbemutató

Szervezők: Szacsvay Akadémia, Varadinum Alapítvány, RMDSZ

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

13 óra: Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? – cégvezetők interaktív találkozója a diákokkal

Szervezők: CED, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, RMKT

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

14 óra: Generációk találkozója

Szervezők: Szacsvay Imre Általános Iskola

Helyszín: Szacsvay Imre Általános Iskolanagy tornaterme (Mihai Eminescu/Szaniszló utca 28. szám)

17 óra: A legjobb dolgokon bőgni kell – filmvetítés

Szervezők: Festum Varadinum

Helyszín: Cinema Palace (Nufărului/Fürdői út 30. szám)

18 óra: Egy nagyváradi legenda, a Weiszlovitsok – kötetbemutató, beszélgetés; közreműködik Kulcsár Beáta, Bárdi Nándor, H. Szabó Gyula

Szervezők: Újvárad, Szacsvay Akadémia, Kriterion

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

19 óra: Égig röpül a bűvös ének – Petőfi 200 – Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos színművészek előadása

Szervezők: Kiss Stúdió Színház

Helyszín: Partiumi Színházi Gyűjtemény kiállítóterme (Pável utca 10. szám)

Május 12., péntek

9 óra: Lázár Ervin-mesedélelőtt – mesehallgatás, meseolvasó verseny, plakátkészítés, meseelőadás

Szervező: 11-es Általános Iskola

Helyszín: 11-es Általános Iskola (Moldovei utca 55. szám)

12 óra: Zenei maraton – zene szakos diákok fellépése

Szervező: Nagyváradi Művészeti Líceum

Helyszín: Nagyváradi Művészeti Líceum díszterme (Petőfi Sándor park 26. szám)

12 óra: Határ a csillagos ég – űrkutatás, robotika, automatizálás, 3D nyomtatás

Szervező: Mihai Eminescu Főgimnázium

Helyszín: Mihai Eminescu Főgimnázium (Ep. Roman Ciorogariu/ Úri utca 18. szám)

13 óra: Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? – cégvezetők interaktív találkozója a diákokkal

Szervezők: CED, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, RMKT

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

16.30: Mindentudás maraton – közel 20 műhelyfoglalkozás gyerekeknek

Szervezők: Mathias Corvinus Collegium, Napraforgó Alkotótábor

Helyszín: Mathias Corvinus Collegium központi épülete (Tudor Vladimirescu/Körös utca 6. szám)

17 óra: Emlékezzünk Jakobovits Miklósra – Jakobovits Márta tárlatvezetése a Kozmikus oltár című kiállításon

Szervező: Nagyváradi Római Katolikus Püspökség

Helyszín: nagyváradi római katolikus püspöki palota, II. emelet (Kanonok sor 2. szám)

17 óra: Az autizmus spektrumzavar tünettana. Autizmussal élő gyermekek integrálása az óvodai életbe – Jámbor Zsuzsanna budapesti gyógypedagógus, tanár, óvodapedagógus szakmai előadása

Szervezők: Partiumi Keresztény Egyetem (Óvodai és elemi oktatás pedagógiája kar), Bihar Megyei Tanfelügyelőség, 30. számú Óvoda

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem, amfiteátrum (ulyok István utca 14–16. szám)

17 óra: Színház az egész világ – Bíró Árpád Leventének, a budapesti Örkény Színház kommunikációs és marketing vezetőjének előadása

Szervezők: Collegium Varadinum

Helyszín: Collegium Varadinum (Mihai Viteazul/Zárda utca 3. szám)

17.30: Borpart megnyitása; könyvbemutató: A szőlőtől a pohárig – bihari borászok termékei

Szervezők: Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület, CED, Collegium Varadinum, Léda Alapítvány

Helyszín: Körös-part (Libertății/Ezredévi emléktér)

18 óra: XII. Csillagszerző matematikaverseny országos döntője – megnyitó

Szervezők: Miskolczy Károly Általános Iskola, Micske

Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (Andrei Șaguna utca 1. szám)

18 óra: Kaliforniai álom – Fekete Henrietta fotókiállítása

Szervező: Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület

Helyszín: EFA Kiállítási Központ Vilidár István galériája (nagyváradi vár)

18 óra: Unitárius istentisztelet és kulturális műsor; közreműködik a Nagyváradi Unitárius Egyházközség Énekegyüttese, Kiss Törék Ildikó színművész, Szilágyi Ágnes, Faragó Emese, Ellenes-Jakabffy Zoltán és Kardos József, zenei kíséret: Márkus Zoltán.

Szervező: Nagyváradi Unitárius Egyházközség

Helyszín: unitárius imaház (Nicolae Jiga/Kőfaragó utca 72. szám)

18 óra: A Hakeshet Klezmer Band koncertje

Szervezők: Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete, Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület

Helyszín: Borpart (Körös-part, Ezredévi emléktér)

18 óra: András Előd estje

Szervező: Vidéki Ifjúsági Szövetség (Vidifisz)

Helyszín: Gekko Pub

Pontos cím: Strada Tudor Vladimirescu nr. 40/ Körös utca 40. szám

20 óra: FUNKorporation koncert

Szervező(k): Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete, Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület

Helyszín: Borpart (Körös-part, Ezredévi emléktér)

21 óra: Mock Surprise-, Hteththemeth-koncert

Szervező: Gekko Pub

Helyszín:Gekko Pub (T. Vladimirescu/Körös utca 40. szám)

22 óra: Apple Room Drum&Bass x Freenetik Party Presents Vol. 21

Szervező: Moszkva Kávézó

Helyszín: Moszkva Kávézó (Moscovei/Szilágyi Dezső utca 12. szám)

Május 13., szombat

10 óra: XI. Dr. Mózes Károly-díjátadó

Szervezők: Egészségügyért Alapítvány, Partium Alapítvány, Egészségügyi Nővérek és Szülésznők Bihar Megyei Rendje

Helyszín: Nagyváradi Polgármesteri Hivatal díszterme (Unirii/Szent László tér 1. szám)

10 óra: Varadinum Kupa – labdarúgómeccsek, rendkívüli összeállítású csapatok

Szervező: Nagyváradi RMDSZ

Helyszín: Nagyváradi Sportiskola (Calea Matei Basarab / Gróf Apponyi Albert fasor 4. szám)

11 óra: „Sic erat in fatis” – Jovián György szilágysomlyói születésű, nagyváradi kötődésű, Munkácsy-díjas festő és grafikusművész egyéni kiállításának megnyitója

Szervező: Nagyváradi Római Katolikus Püspökség

Helyszín: nagyváradi római katolikus püspöki palota díszterme (Kanonok sor 2. szám)

17 óra: Kötődések – Oláh Erzsébet grafológiai témájú könyvének bemutatója, közeműködik Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkipásztor

Szervező: Tibor Ernő Galéria

Helyszín: Tibor Ernő Galéria (Kanonok sor 11. szám)

17 óra: Márton Gyula: Csinibaba – zenés vígjáték a Szigligeti Társulat előadásában; rendező: Novák Eszter

Szervező: Szigligeti Színház

Helyszín: Szigligeti Színház nagyterme (Regele Ferdinand I./Bémer tér 6. szám)

18 óra: Református hétvége: Lélekképek – az Ében együttes lemezbemutató koncertje

Szervező: Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem díszterme (Primăriei/Teleki utca 27. szám)

18 óra: Made in Debrecen – Crams-koncert

Szervezők: Debrecen Önkormányzata, Festum Varadinum

Helyszín: Borpart (Körös-part, Ezredévi emléktér)

19–24 óra: Múzeumok éjszakája

Szervező: Nagyváradi Római Katolikus Püspökség

Helyszín: római katolikus püspöki palota és székesegyház (Kanonok sor 2. szám); Gránátalma Patikatörténeti Múzeum (Fő utca 33. szám)

20 óra: A Debrecen Dixieland Jazz Band koncertje

Szervezők: Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete, Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület

Helyszín: Borpart (Körös-part, Ezredévi emléktér)

22 óra: Beat Therapy #4 w/ Maatus Pealler & Sonder

Szervező: Moszkva Kávézó

Helyszín: Moszkva Kávézó (Moscovei/Szilágyi Dezső utca 12. szám)

23 óra: Folkest a Soroglya zenekarral

Szervező: Festum Varadinum

Helyszín: Lokál (Aurel Lazăr/Nagysándor József utca 1. szám)

Május 14., vasárnap

11 óra: Kalap Jakab gyerekkoncert

Szervező: Ovisuli Egyesület

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem díszterme (PrimărieiTeleki utca 27. szám)

11 óra: Evangélikus ünnepi istentisztelet; tudománytörténeti kiállítás; igét hirdet Mátyás Attila lelkipásztor, a tárlatot megnyitja Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, közreműködik Laborfalvi Soós Béla magánénekes

Szervező: Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Egyház

Helyszín: nagyváradi evangélikus-lutheránus templom (Tudor Vladimirescu/Körös utca 26. szám)

16 óra: AlmosTrio-koncert

Szervezők: Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete, Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület:

Helyszín: Borpart (Körös-part, Ezredévi emléktér)

17 óra: Árvácska – Móricz Zsigmond regényének bábszínházi adaptációja a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadásában; rendező: Vidovszky György

Szervező: Szigligeti Színház

Helyszín: Árkádia Színház (Vasile Alecsandri/Zöldfa utca 8. szám)

17 óra: Református ünnepi istentisztelet

Szervező: Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Helyszín: nagyvárad-olaszi református templom (Libertății/Ezredévi emléktér 40. szám)

18 óra: Református hétvége: A 360 éves Váradi Biblia – könyvbemutató

Szervező: Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ

Pontos cím: (Libertății/Ezredévi emléktér 40. szám)

18 óra: Soroglya-koncert

Szervezők: Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete, Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület

Helyszín: Borpart (Körös-part, Ezredévi emléktér)

18.45: Adja meg az Isten! – a Váradi Dalnokok kórusműveket ad elő Márkus Zoltán karmester összeállításában

Szervezők: Festum Varadinum, Váradi Dalnokok

Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Libertății/Ezredévi emléktér 40. szám)

20 óra: Sárik Péter és Falusi Mariann koncertje

Szervezők: Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete, Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület

Helyszín: Borpart (Körös-part, Ezredévi emléktér)

Május 15., hétfő

9 óra: Szabadulószoba matematikaórán – matekvetélkedő az iskola diákcsapatainak

Szervező: Mihai Eminescu Főgimnázium

Helyszín: Mihai Eminescu Főgimnázium (Ep. Roman Ciorogariu/ Úri utca 18. szám)

9 óra: Iskolanap a Lorántffyban – etélkedők, kincskeresés, Ki mit tud?, bibliaismereti verseny, sporttevékenységek

Szervező: Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (Andrei Șaguna utca 1. szám)

10 óra: Kabos Endre Sport Diákolimpia – megyei döntők, díjátadó

Szervezők: Érmihályfalvi 1. számú Műszaki Líceum és Zelk Zoltán Általános Iskola, Nagyváradi Crişul Sportklub, az RMDSZ Bihar megyei szervezete, Bihar megye magyar tannyelvű iskolái

Helyszín:  Nagyváradi Sportiskola (Matei Basarab / Gróf Apponyi Albert fasor 4. szám)

11 óra: Deutsches Quizspiel – német nyelvű tantárgyi és városismereti vetélkedő X. és XI. osztályos diákoknak

Szervező: Mihai Eminescu Főgimnázium

Helyszín: Mihai Eminescu Főgimnázium (Ep. Roman Ciorogariu/ Úri utca 18. szám)

12 óra: Papírlapok mögött – kiállítás a diákok munkáiból

Szervező: Mihai Eminescu Főgimnázium

Helyszín: Mihai Eminescu Főgimnázium (Ep. Roman Ciorogariu/ Úri utca 18. szám)

13 óra: Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? – cégvezetők interaktív találkozója a diákokkal

Szervezők: CED, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, RMKT

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

17 óra: El a kezekkel a papámtól! – filmvetítés

Szervező: Festum Varadinum

Helyszín: Cinema Palace (Nufărului/Fürdői út 30. szám)

17 óra: Egyházi krónika és A nagyváradi latin szertartású káptalan – Fodor József általános püspöki helynök egyháztörténeti műveinek bemutatója

Szervező: Nagyváradi Római Katolikus Püspökség

Helyszín: nagyváradi római katolikus püspöki palota díszterme (Kanonok sor 2. szám)

Leírás:

17 óra: Patrick Süskind: A nagybőgő – monodráma Klem Viktor előadásában; rendező: Radnai Márk

Szervező(k): Szigligeti Színház

Helyszín: Transilvania Színpad (Regele Ferdinand I./Bémer tér

18 óra: Calum T. M. Nicholson: The Challenge of Social Media: the role of education in preserving 21st Century Democracy

Szervezők: Mathias Corvinus Collegium, Partium Keresztény Egyetem Angol Tanszéke

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem (Sulyok István utca 14–16. szám)

18 óra: „Messze a nagy erdő” – Viktor József operaénekes, kontratenor ária- és dalestje; zongorán kíséri: Ferencz Mercedes

Szervező: Slash Light Kulturális-Művészeti Egyesület

Helyszín: Posticum, díszterem (Teiului/Nagyatádi Szabó István utca 26. szám)

19 óra: Hegedűs a háztetőn – a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása; rendező: Márkó Eszter

Szervező: Szigligeti Színház

Helyszín: Szigligeti Színház nagyterme (Regele Ferdinand I., /Bémer tér 6. szám)

19 óra: Varadinum QuizNight

Szervezők: Festum Varadinum, Gekko Pub

Helyszín: Gekko Pub (Tudor Vladimirescu/Körös utca 40. szám)

Május 16., kedd

12 óra: Boldog Várad – városunk nevezetességei diákok bemutatásában

Szervező: Dimitrie Cantemir Általános Iskola

Helyszín: Dimitrie Cantemir Általános Iskola (d. Cantemir/Ghillányi út 32. szám)

13 óra: Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? – cégvezetők interaktív találkozója a diákokkal

Szervezők: CED, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, RMKT

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

14 óra: Szent László, a lovagkirály – a 13. rajzverseny díjkiosztója és kiállítás

Szervező: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

14.30: Iskolai kvízbajnokság – döntő

Szervező:Ady Endre Elméleti Líceum Diáktanácsa (AdyDT)

Helyszín: Ady Endre Elméleti Líceum (Moscovei/ Szilágyi Dezső utca 1. szám)

15 óra: „Fényesebb a láncnál a kard” – 11. Kárpát-medencei gyermekrajzverseny, díjátadó

Szervezők: Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, Katonai Emlékpark, Pákozd – Nemzeti Emlékhely, Honvéd Kulturális Egyesület, Tanoda Egyesület

Helyszín: nagyváradi vár

16 óra: Óvodába hívogató – ismerkedő délután szülőknek és gyermekeknek

Szervező: Orsolya Óvoda

Helyszín: Orsolya Óvoda központi épülete (Moscovei/ Szilágyi Dezső utca 1. szám)

17 óra: Termelői vásár

Szervezők: Gekko Pub, CED

Helyszín: Gekko Pub (T. Vladimirescu/Körös utca 40. szám)

17 óra: Várad püspökei az Anjou-korban (1301–1395) – Bélfenyéri Tamás kötetének bemutatója

Szervező: Nagyváradi Római Katolikus Püspökség

Helyszín: nagyváradi római katolikus püspöki palota (Kanonok sor 2. szám)

17.30: Párizs szeme – Brassaï – dokumentumfilm bemutatója

Szervező: Festum Varadinum

Helyszín: Cinema Palace (Nufărului/Fürdőiút 30. szám)

18 óra: Csillagos ég… – Székely Szabó Zoltán színművész önéletrajzi kötetének bemutatója; közreműködik Hajdu Géza színművész

Szervező: Magyar Polgári Egyesület

Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Libertății/ Ezredévi emléktér 40. szám)

18 óra: Szenvedély – Palotai Erzsébet festőművész és Subicz István grafikusművész közös kiállításának megnyitója

Szervezők: Debrecen Önkormányzata, Tibor Ernő Galéria

Helyszín: nagyváradi vár

19 óra: A doktor úr – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása; rendező: Keresztes Attila

Szervező: Szigligeti Színház

Helyszín: Szigligeti Színház nagyterme (Regele Ferdinand I., /Bémer tér 6. szám)

21 óra: Chalaban zenekar

Szervező: Lokál

Helyszín: Lokál (Aurel Lazăr/Nagysándor József utca 1. szám)

Május 17., szerda

9 óra: VAN – Vizuális alkotás és nevelés konferencia – Alternatív módszerek a vizuális nevelésben

Szervező: Partiumi Keresztény Egyetem

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem (Sulyok István utca 14–16. szám)

9 óra: Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani központ: találkozás a diákokkal, élménybeszámoló, robotika

Szervező: Romániai Magyar Pedagógus Szövetség

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

12 óra: Bevezetés a 3D modellezésbe

Szervező: Mihai Eminescu Főgimnázium

Helyszín: Mihai Eminescu Főgimnázium (Ep. Roman Ciorogariu/Úri utca 18. szám)

13 óra: Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? – cégvezetők interaktív találkozója a diákokkal

Szervezők: CED, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, RMKT

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

16 óra: Fiatal népművészeti alkotók munkáinak kiállítása

Szervezők: Bihar Megyei Népművészeti Egyesület, Nagyváradi RMDSZ, Tanoda Egyesület

Helyszín: nagyváradi vár

17 óra: Csörömp

Szervező: Ady Endre Elméleti Líceum

Helyszín: Ady Endre Elméleti Líceum (Moscovei/Szilágyi Dezső utca 1. szám)

17 óra: A Schlauch Lőrinc-emlékkiállítás megnyitója

Szervező: Nagyváradi Római Katolikus Püspökség

Helyszín: nagyváradi római katolikus püspöki palota díszterme (Kanonok sor 2. szám)

17 óra: A Schmürz – Boris Vian Birodalomépítők, avagy A Schmürz című drámája alapján, dizikai színházi őrület; rendező: Györfi Csaba

Szervező: Szigligeti Színház

Helyszín: Transilvania Színpad (Teatrului/ Gróf Bethlen István utca 2. szám)

17.30: Ballagók köszöntése, Téglák a falban – kötetbemutató. Carson Coma-koncert

Szervezők: Rákóczi Szövetség, Partium Alapítvány

Helyszín: Szigligeti Színház (Regele Ferdinand I. / Bémer tér 6. szám)

18 óra: A debreceni Kodály Kórus hangversenye; vezényel: Kocsis-Holper Zoltán

Szervezők: Kodály Kórus, Debrecen, Debrecen Város Önkormányzata, Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Egyház

Helyszín: nagyváradi evangélikus-lutheránus templom (T. Vladimirescu/ Körös utca 26. szám)

19 óra: Erdély és a romániai magyarok ezer és (egy)száz éve új megvilágításban – könyvbemutatók

Szervezők: Iskola Alapítvány, Szacsvay Akadémia, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

23 óra: PKE HÖK Student Party & Drimba Cristina ft. NCA akusztik koncert

Szervezők: Gekko Pub, PKE Hallgatói Önkormányzata

Helyszín: Gekko Pub (Tudor Vladimirescu/ Körös utca 40. szám)

Május 18., csütörtök

13 óra: Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? – cégvezetők interaktív találkozója a diákokkal

Szervezők: CED, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, RMKT

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

14 óra: Felix terra – műveltségi vetélkedő az iskola csapatai között

Szervező: Mihai Eminescu Főgimnázium

Helyszín: Mihai Eminescu Főgimnázium (Ep. Roman Ciorogariu/ Úri utca 18. szám)

14.30: Az adysok néptánccsoportjának évadzáró gálaműsora

Szervezők: Ady Endre Elméleti Líceum

Helyszín: Ady Endre Elméleti Líceum (Moscovei/ Szilágyi Dezső utca 1. szám)

16 óra: Óvodába hívogató – Ismerkedő délután szülőknek és gyermekeknek

Szervező(k): Orsolya Óvoda

Helyszín: Várad-szőllősi óvoda (Nojoridului/Nagyürögdi út 27. szám)

16 óra: A kis- és középvállalkozások támogatása a 2014–2020-as Regionális Operatív Programban – Veres Dávid Gábor előadása

Szervezők: Partiumi Keresztény Egyetem, Partium Szakkollégium, Fényes Elek Műhely

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem amfiteátruma (Sulyok István utca 14–16. szám)

16.30: A játszma – filmvetítés

Szervezők: Festum Varadinum

Helyszín: Cinema Palace (Nufărului/Fürdői út 30. szám)

17 óra: Küzdelem a lelkekért. Az egyházi, ifjúsági közösségek a pártállami Magyarországon a „hosszú” hatvanas években – tablókiállítás megnyitója

Szervezők: Nemzeti Emlékezet Bizottság Hivatala, Posticum Kulturális Egyesület, Collegium Varadinum

Helyszín: FIX (Kanonok sor 2. szám)

17 óra: Adatműveltség a hétköznapokban és a munkahelyen – Dr. Székedi Levente könyvének bemutatója

Szervezők: Partiumi Keresztény Egyetem, Partium Szakkollégium, Fényes Elek Műhely

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem amfiteátruma (Sulyok István utca 14–16. szám)

18 óra: Szent László városa az én városom! – fotópályázat tárlatnyitója és ünnepélyes díjátadás

Szervezők: Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület, Összefogás Nagyváradért Egyesület

Helyszín: EFA Kiállítási Központ, Mezey Lajos Galéria (nagyváradi vár E szárnyának földszintje)

18 óra: Vitéz Mihály ébresztése – Meleg Vilmos Csokonai-műsora

Szervezők: Kiss Stúdió Színház

Helyszín: Partiumi Színházi Gyűjtemény kiállítóterme (Pável utca 10. szám)

19 óra: Ötvös Béla hírlapíró emlékestje

Szervezők: Péter Sándor

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

19 óra: Kárpáti Péter: Én, a féreg – Kafka kabaré a Szigligeti Társulat előadásában; rendező: Kovács D. Dániel

Szervezők: Szigligeti Színház

Helyszín: Transilvania Színpad (Teatrului/Gróf Bethlen István utca 2. szám)

Május 19., péntek

11 óra: Nepomuki Szent János szobrának felavatása

Szervezők: Nagyváradi Római Katolikus Püspökség

Helyszín: Szentjobb, római katolikus templom

13 óra: Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? – cégvezetők interaktív találkozója a diákokkal

Szervezők: CED, Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, RMKT

Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Partenie Cosma/Nogáll János utca 3–5–7. szám)

17 óra: A zene (is) összeköt minket! – a Nagyváradi Művészeti Líceum és a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium diákjainak szabadtéri koncertje

Szervezők: Nagyváradi Művészeti Líceum

Helyszín: Nagyváradi Művészeti Líceum (Petőfi Sándor park 26. szám)

MÁJUS 19–21.: XX. MAJÁLIS

Szervezők: Festum Varadinum

Helyszín: nagyváradi vár

* Kézművesvásár

Szervezők: Festum Varadinum, Yatta.ro, CED

* Könyvplacc

Szervezők: Ovisuli Egyesület, Holnap Kulturális Egyesület

* Petőfi 200 – mozgó múzeumbusz

Szervezők: Festum Varadinum, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa

* Active Brothers: USA-beli látogatásokat szervező szervezet

* PKE HÖK-sátor

* MAKET-sátor

* CV – Chill Zone

Május 19., péntek

17 óra: Jurtabemutató

Szervező: Pusztai Farkasok Íjász Egyesület

17 óra: Baby Elvis-koncert

Szervező: Festum Varadinum

18 óra: A könyv barátai est – Emlékezés Borbély Szilárd íróra

Szervezők: Holnap Kulturális Egyesület, Debrecen Önkormányzata

19 óra: Republic-koncert

Szervező: Festum Varadinum

21 óra: Azahriah koncert

Szervező: Festum Varadinum

23 óra: Varadinum Majális After a Moszkva kávézóban: Apple Room w/Mihai Pol

Szervezők: Festum Varadinum, Moszkva Kávézó

Helyszín: Moszkva Kávézó (Moscovei/Szilágyi Dezső utca 12. szám)

23 óra: Varadinum Majális After a Gekko Pubban: Cooky, MC Lajcsák

Szervezők: Festum Varadinum, Gekko Pub

Helyszín: Gekko Pub (Tudor Vladimirescu/Körös utca 40. szám)

Május 20., szombat

9 óra: Iskolák majálisa

Szervezők: Festum Varadinum, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Bihar megyei tagszervezete

Helyszín: nagyváradi vár

9 óra: Örömfőzés

Szervező: az RMDSZ nagyváradi szervezete

Helyszín: nagyváradi vár

10 óra: Lelki oázis sátor

Szervező: baptista gyülekezet

Helyszín: nagyváradi vár

10 óra: MCC-sátor

Szervezők: Mathias Corvinus Collegium, Agora Tudományos Élményközpont, Debrecen Önkormányzata

10.30, 11.30 és 12.30 órától: Űrfizika-show

11–15 óra: Mentális edzőterem

15–18 óra: Matematika és művészet interaktív foglalkozás

17–18 óra: Milyen ma fiatalnak lenni? – angol nyelvű beszélgetés Paul Maritzzal, a Dél-Afrikai Köztársaságból érkezett MCC-vendégkutatóval és Sullivan Ferenccel, az Ifjúságkutató Intézet kutatójával

Helyszín: nagyváradi vár

10 óra: Nomád Kupa 2023 – íjászverseny

Szervező: Nomad Archers Sportklub

Helyszín: nagyváradi vársánc

10 óra: Családi jóga

Szervező: Csepp Jóga

Helyszín: nagyváradi vár

10 óra: Aranydiplomák átadása az 50, 60, 70 vagy 75 éve érettségizetteknek

Szervezők: Ady Endre Elméleti Líceum

Helyszín: Ady Endre Elméleti Líceum (Moscovei/ Szilágyi Dezső utca 1. szám)

11 óra: Iszkiri-gyermekkoncert

Szervező: Festum Varadinum

Helyszín: nagyváradi vár

12 óra: Mozgásra fel! – edzés Debreczeni Edina sportmenedzser-sportoktatóval

Szervezők: Vidifisz, MAKET

Helyszín: nagyváradi vár

14 óra: Táncos, énekes előadás

Szervezők: Bonitas Magyar Speciális Oktatási Központ

Helyszín: nagyváradi vár

14.15: Terápiás kutyák bemutatója

Szervezők: Bonitas Magyar Speciális Oktatási Központ

Helyszín: nagyváradi vár

17 óra: Stevie Ker-koncert

Szervezők: Festum Varadinum

Helyszín: nagyváradi vár

18 óra: Beszélgetés Tompa Andrea írónővel. A Varadinum Könyvvásár vendégével Simon Judit és Szűcs László beszélget

Szervezők: Ovisuli Egyesület, Holnap Kulturális Egyesület

Helyszín: nagyváradi vár

18 óra: Romanos-koncert

Szervezők: Festum Varadinum

Helyszín: nagyváradi vár

19 óra: Emstreet-koncert

Szervezők: Festum Varadinum

Helyszín: nagyváradi vár

20 óra: Mike Parkers Trio Theory (New York) jazzkoncert

Szervezők: Moszkva kávézó

Helyszín: Moszkva kávézó (Moscovei/Szilágyi Dezső utca 12. szám)

21 óra: Tankcsapda-koncert

Szervezők: Festum Varadinum, Debrecen Önkormányzata

Helyszín: nagyváradi vár

23 óra: Varadinum Majális After a Moszkva kávézóban: Silent Party

Szervezők: Festum Varadinum, Moszkva Kávézó

Helyszín: Moszkva Kávézó (Moscovei/Szilágyi Dezső utca 12. szám)

23 óra: Varadinum Majális After a Gekkóban: Droplex, Prody, Preda, Davidd

Szervező: Festum Varadinum

Helyszín: Gekko Pub (Tudor Vladimirescu/Körös utca 40. szám)

Május 21., vasárnap

10 óra: Műterem a szabadban – debreceni és nagyváradi festők nyilvános alkotómunkája

Szervezők: Debrecen Önkormányzata, Tibor Ernő Galéria, Bihar Megyei Kulturális Központ

Helyszín: nagyváradi vár

16 óra: Rutkai Bori Band-koncert

Szervező: Festum Varadinum

Helyszín: nagyváradi vár

17 óra: Don’t Stop The Queen-koncert

Szervező: Festum Varadinum

Helyszín: nagyváradi vár

19 óra: Varadinum-záróünnepség, díjátadó gála

Szervező: Festum Varadinum

Helyszín:Szigligeti Színház (Regele Ferdinand I., / Bémer tér 6. szám)

Leírás:

19 óra: Anima Sound System-koncert

Szervezők: Festum Varadinum, Debrecen Önkormányzata

Helyszín: nagyváradi vár

19.30: Alexis Michalik: Edmond – történelmi vígjáték két részben a debreceni Csokonai Színház előadásában; rendezte: Keszég László

Szervezők: Szigligeti Színház, Debrecen Önkormányzata

Helyszín: Szigligeti Színház (Regele Ferdinand I., / Bémer tér 6. szám)

21.30: Csík zenekar, vendég: Hobo

Szervező: Festum Varadinum

Helyszín: nagyváradi vár

UTÓRENDEZVÉNYEK

Május 22., hétfő

13 óra: Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült?

Szervezők: CED, Varadinum Alapítvány, RMKT

Helyszín: Léda-ház (Republicii / Fő utca 57. szám)

18 óra: A könyv barátai est – Petőfi-jelenlét a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumban; közreműködik Gali Boglárka igazgató, Czégé Réka programszervező; házigazda: Szűcs László

Szervezők: Holnap Kulturális Egyesület, Debrecen Önkormányzata

Helyszín: Léda -ház (Republicii / Fő utca 57. szám)

Május 23., kedd

18 óra: A végzősök koncertje

Szervező: Nagyváradi Művészeti Líceum

Helyszín: Nagyváradi Állami Filharmónia (Moscovei/Szilágyi Dezső utca 5. szám)

Május 24., szerda

11 óra: XXI. Partiumi Diáknapok

Szervező: PKE Hallgatói Önkormányzata

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem

Május 26., péntek

9 óra: I. Varadinum TDK

Szervező: Collegium Varadinum

Helyszín: Collegium Varadinum (Mihai Viteazul/Zárda utca 3. szám)

Május 29., hétfő

19 óra: Barta Lajos: Szerelem – szenvedélyes vígjáték két részben; a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház vendégjátéka; rendező: Czajlik József

Szervező: Szigligeti Színház

Helyszín: Szigligeti Színház nagyterme (Regele Ferdinand I./ Bémer tér 6. szám)

Június 2., péntek

18 óra: Egy szál magunk – Nagy Béla könyvének bemutatója

Szervező: Holnap Kulturális Egyesület

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

Június 3., szombat

12 óra: Péter I. Zoltán-, Szilágyi Aladár-emlékkonferencia

Szervező: Holnap Kulturális Egyesület

Helyszín: Léda-ház (Republicii/Fő utca 57. szám)

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu