Kulturális folyóirat és portál

Varadinum logo 2022

2022. május 5 | Hírek

A 30 éves Festum Varadinum idei programja

Nagyvárad magyar közösségének legjelentősebb kulturális rendezvénysorozata három évtizeddel ezelőtt, 1992-ben indult útjára. Az érdekvédelmi szövetség Bihar megyei szervezete mellett a szervezésben az első alkalomtól kezdve részt vállaló magyar történelmi egyházak mellé felsorakoztak a kulturális intézmények, és az évek során egyre több civil szervezet, illetve tanintézet is csatlakozott.

Az idén is minden korosztály megtalálhatja az érdeklődési körének megfelelő rendezvényt: színházi előadások, kiállítások, koncertek, könyvbemutatók, tudományos értekezések, iskolanapok váltják egymást május 15-től 29‑ig, és újra megrendezik a várban a majálist. Az eseményhez kapcsolódóan számos előrendezvényt is tartanak. A részletes programot (időpont, rendezvény, helyszín) itt közöljük. A szervezők fenntartják a változtatás jogát.

 

ELŐRENDEZVÉNYEK

Május 7., szombat

10 óra: Petőfi 200 – szavalóverseny elődöntője – Léda-ház

 

Május 9–14, hétfő–szombat

Ady 250 – A mai Ady Endre Elméleti Líceum jubileumi rendezvénysorozata

 

Május 10., kedd

18 óra: A XIV. Euro Foto Art Stars Nemzetközi Fotószalon megnyitója – Euro Foto Art Galéria, FIAP Nagyvárad–Románia Kiállítási Központ (vár)

 

Május 13., péntek

  • 8 óra: Erasmus-találkozó – Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum
  • 17 óra: Ötvös Béla hírlapíró emlékestje – Léda-ház
  • 19 óra: Boldog békeidők – a Nagyvárad Táncegyüttes előadása – Szigligeti Színház, nagyterem

 

Május 14., szombat

  • 9 óra: X. Dr. Mózes Károly-díjátadó – Polgármesteri Hivatal, díszterem
  • 17 óra: A Mészöly Miklós-emlékkiállítás megnyitója – Léda-ház

 

FESTUM VARADINUM

Május 15., vasárnap

  • 11 óra: Szent László egyházmegyei zarándoklat körmenettel – római katolikus bazilika
  • 17 óra: A Bihari Református Egyházmegye székházának felavatása – várad-újvárosi református templom
  • 18 óra: Az öreg hölgy látogatása – színielőadás – Szigligeti Társulat, Szigligeti Színház, nagyterem
  • 19 óra: DöntésKÉSZ – ökumenikus találkozás – Moszkva kávézó (Szilágyi Dezső, ma Moscovei u. 12. sz.)

 

Május 16., hétfő

  • 9 óra: „Nem középiskolás fokon taní-tani” – iskolanap a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban
  • 17 óra: Cívis házak – szabadtéri kiállítás megnyitója – Szent László tér
  • 19 óra: Ahogy tetszik – az egri Gárdonyi Géza Színház előadása – Szigligeti Színház, nagyterem
  • 21 óra: Folkest a Soroglya zenekarral – Lokál (Nagysándor József, ma Aurel Lazăr u. 1. sz.)

 

Május 17., kedd

  • 16 óra: Örökségünk – népművészeti tárlat megnyitója – nagyváradi vár
  • 17 óra: Ady 250: „Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse” – képzőművészeti tárlatnyitó – római katolikus püspöki palota
  • 17.30: Tisztelet a magyar bakának – Papp István és Takács Dániel színművészek emlékestje – Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ
  • 18 óra: A kriminalisztika története Nagyváradon – Kádár József jogász előadása – a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) székhelye (Fekete Sas palota, I. emelet)
  • 19 óra: A nagymama – az egri Gárdonyi Géza Színház előadása – Szigligeti Színház, nagyterem

 

Május 18., szerda

  • május 18–22.: Partiumi Diáknapok – a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének (PKED) rendezvényei
  • 12 óra: Varadinum Junior – iskolanap a Mihai Eminescu Főgimnáziumban
  • 13 óra: Innováció az óvodai oktatásban – kézműves gyermekfoglalkozások – Iosif Vulcan Főgimnázium amfiteátruma
  • 15 óra: „Haza – az ifjúságba” – emlékezés Dutka Ákosra, Léda-ház (Fő, ma Republicii u. 59. sz.)
  • 17 óra: Fodor József vikárius könyvének bemutatója – római katolikus püspöki palota
  • 19 óra: Széchenyi és Crescence – Kocsis István darabjának felolvasó-színházi bemutatója – Partiumi Színházi Gyűjtemény (Pavel u. 10. sz.)
  • 20 óra: Folkest a Soroglya zenekarral – Gekko Pub (Körös, ma T. Vladimirescu u. 40. sz.)

 

Május 19., csütörtök

  • 14 óra: „Nemzetemnek vagyok katonája” – gyermekrajzpályázat eredményhirdetése – vár
  • 14 óra: Szent László, a lovagkirály – rajzpályázat díjkiosztója és kiállítás – Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum díszterme
  • 17 óra: Patachich Ádám-emlékkonferencia – római katolikus püspöki palota
  • 18 óra: Térképművek Trianon árnyékában – Segyevi Dániel geográfus könyvének bemutatója – Ady Endre Emlékmúzeum
  • 18 óra: Sügérségtől incelekig – női szemmel – Magyari Sára kötetének bemutatója – Bunyitay Vince Könyvtár (Kanonok sor 11. sz.)
  • 19 óra: A debreceni Alföld folyóirat estje – Léda-ház
  • 19 óra: Vokál-szimfonikus hangverseny – római katolikus püspöki palota

 

Május 20., péntek

  • 8 óra: Iskolanap a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban
  • 11 óra: Lázár Ervin-mesedélelőtt – 11. Sz. Általános Iskola
  • 12 óra: Kiállítás és koncert a Művészeti Líceum diákjainak alkotásaiból, ill. előadásában
  • 17 óra: Ismeretlen Érmellék II. – Dr. Szabó József helytörténeti kötetének bemutatója – Léda-ház
  • 18 óra: Unitárius istentisztelet és kulturális műsor – Nagyvárad-bihari Unitárius Egyházközség
  • 18 óra: Tehetségre hangolva – jótékonysági fúvóskoncert – a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) székházának udvara
  • 19 óra: Kormányos László könyvének bemutatója – római katolikus püspöki palota

 

Május 21., szombat

  • 11 óra: Bábelőadás – Rhédey kert (ma Bălcescu park)
  • 15 óra: „Nemzeti” építészet Nagyváradon a XX. században. Szecesszió és újromán stílus – értekezés – Léda-ház
  • 16 óra: „Színek zengése! Fények zúgása!” – Ézsiás Gyöngyike tárlatának megnyitója – Tibor Ernő Galéria
  • 17 óra: A debreceni Kodály Filharmonikusok operettestje – Szigligeti Színház

 

Május 22., vasárnap

  • 10 óra: Ünnepi istentisztelet – szolgál a nagyváradi református gyülekezetek összevont kórusa – várad-olaszi református templom
  • 12 óra: Nyílt nap a Könyvmentők Egyesületénél (Szacsvay, ma Cuza Vodă u. 27. sz.)
  • 16 óra: Gyémántlégkör – versantológia bemutatója – Léda-ház
  • 17 óra: Indulóktól a filmzenékig – koncert – Holnaposok szoborcsoport
  • 18 óra: Szép Szilágyságunk – könyvbemutató – Léda-ház

 

Május 23., hétfő

  • 18 óra: Varadinum könyvmaraton: az Újvárad friss számának és a Holnap Kiadó újdonságainak bemutatója – Léda-ház
  • 19 óra: A Horváth Imre Emlékszoba megnyitása – Léda-ház
  • 20 óra: Folkest a Soroglya zenekarral – Bodega (Arany János u. 7. sz.)

 

Május 24., kedd

  • 10 óra: Kutyaterápiás foglalkozás – Bonitas Speciális Oktatási Központ
  • 10 óra: Történelmi korok, várak és kastélyok – makettkiállítás – Nicolae Bălcescu Általános Iskola
  • 11 óra: Táncbemutató – Bonitas Speciális Oktatási Központ
  • 14.30: Generációk találkozója – Szacsvay Imre Általános Iskola
  • 17 óra: Műhelybejárás és mini workshop a Lüster porcelánműhelyben (Szigligeti Ede u. 1. sz.)
  • 18 óra: Az Aranybulla – A törvény és története – Zsoldos Attila tanulmányának bemutatója – Léda-ház
  • 19 óra: Az egérfogó – a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadása – Szigligeti Színház, nagyterem
  • 20 óra: Macskafogó – PKE

 

Május 25., szerda

  • 17 óra: Koncert finn zeneszerzők műveiből – Posticum (Teiului u. 26. sz.)
  • 18 óra: Váradi műhely – Bakó Endre kötetének bemutatója – Léda-ház
  • 19 óra: Janus Pannonius-emlékest – Léda-ház
  • 19 óra: Szimfonikus hangverseny – római katolikus püspöki palota
  • 20 óra: Folkest a Soroglya zenekarral – Moszkva kávézó

 

Május 26., csütörtök

  • 17 óra: Gazdasági konferencia és üzletember-találkozó – Fix Makerspace (római katolikus püspöki palota, alagsor)

 

Május 27., péntek

  • 17 óra: A gyűjtő vezet – tárlatlátogatás és beszélgetés ifj. dr. Böhm József műgyűjtővel – római katolikus püspöki palota
  • 18 óra: Feketeerdő monográfiája – Homonnai Gábor könyvének bemutatója – Léda-ház
  • 18 óra: Szent László városa az én városom – Fotópályázat eredményhirdetése, kiállítás – Vilidár István Stúdiógaléria (vár, C épület, I. emelet)

 

Május 28., szombat

  • 9 óra: Majális – vár (részletes program a https://festumvaradinum.ro/programok/ oldalon)

Május 29., vasárnap

  • 9 óra: Majális – vár (részletes program a https://festumvaradinum.ro/programok/ oldalon)
  • 10 óra: Ünnepi istentisztelet az evangélikus templomban

• 18 óra: Gül baba – a Szigligeti Társulat operett-előadása – Szigligeti Színház, nagyterem

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu