Kulturális folyóirat és portál

konyveket

2022. november 17 | Fried Noémi Lujza | Közérdekű

Újabb magyar nyelvű könyvek érkeztek a megyei tékába

Magyar nyelvű gyermek- és felnőttirodalommal, ismeretterjesztő és szórakoztató művekkel gazdagodott a nagyváradi székhelyű Gheorghe Şincai Bihar Megyei Könyvtár kínálata.

Többek között a 60 kérdés és válasz a kultúráról (szerk. Sas Szilvia), a Magyar mondák sorozat két része, Az Árpád-házi királyok mondái Szent István királytól Szent László királyig és Az Árpád-házi királyok mondái Szent Lászlótól a vegyesházi királyokig, a Britannica gyermekenciklopédia – amit tudunk és amit nem című kötetek kerültek a polcokra.

Balázs Imre József két verseskötete, A tenger és Egyformázni, különbözni című mellett az általa szerkesztett Erdélyi magyar nőírók című tanulmánykötet, László Noémi Feketeleves című verseskönyvének „felmelegített” kiadása és Rene Clok A furfangos nyúl újabb meséi című kötete is kikölcsönözhető. Olga Majeau Elszórt morzsák a kék madárnak – egy európai család története és Alexandru Vakulovski Hányinger utca című regénye is elérhetővé vált.

Murádin Jenő négy újabb műve, A biedermeiertől az avantgárdig – tanulmányok, esszék; Erdélyi magyar művészeti irodalom – 1867–1918; Függőhidak – válogatott művészettörténeti írások és a Romániai magyar művészeti irodalom – 1919–1989 című mellett Barabás László és Bálint Zsigmond Összenéztünk, értettük egymást – erdélyi magyar népszokások sorsa a 20. században, szóban-képben című könyve is elérhetővé vált a váradi tékában.

Az új könyvek között szerepel még Berki Tímea A román irodalom magyar bibliográfiája – 1970–1980 című kötete, Csibi Mónika és Csibi Sándor Nevelésünk eredménye: a mosolygó gyermek –neveléslélektani kézikönyv című munkája, valamint Fóris-Ferenczi Rita Tervezés és értékelés – tanterv-és értékeléselmélet című könyvének második, átdolgozott kiadása és Kónya Zoltán Lélek az iskolában – problémák és erőforrások A–Z című könyve. Megtalálható még György Botond Dumakavics – szociológiailag a humorról, humorosan a szociológiáról című könyve, Kelemen László Medvecécó – 100 találkozástörténet a Kárpátok nagyragadozójával című kötete, Maksa Gyula Képregények kultúraközi áramlatokban című könyve, valamint Zilahi Csaba Erdélyi magyarock: 1970–2010 – újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról című kötete is.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu