Kulturális folyóirat és portál

IMG_20231020_171822_BURST1

2023. október 21 | Várad | Napló

Sajtó- és helytörténet sok lokálpatriotizmussal

A Várad folyóirat egyik régi és állandó szerzőjének, Farkas Lászlónak az Emlékképek és újabb történetek a régi Nagyváradról című könyvét mutatták be október 20-án a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében Nagyváradon.

Rendhagyó kötetbemutatóként hirdette meg a szervező Magyar Polgári Egyesület az eseményt, aminek két oka lehetett: egyrészt a még „nyomdaillatú” könyvhöz csak a helyszínen lehetett hozzájutni, a kiadvány kereskedelmi forgalomban nem kapható, másrészt a szerző meg sem szólalt a rendezvényen, pedig jelen volt. Némaságának szomorúan „prózai” oka volt: egy nemrég rajta elvégzett műtét során megfosztották megbetegedett hangszálaitól.

Nagy József Barna, az MPE elnöke köszöntötte a szép számban összegyűlteket, majd Török Sándorral, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnökével együtt felolvasták azt a rövid interjút, amit Farkas Lászlóval írásban készítettek. Ebből több mindent megtudott a hallgatóság: kidomborodott a szerző igazi lokálpatriotizmusa, régi svádájú váradisága, vonzódása a múlthoz, kutatói hajlandósága és kitartása, nosztalgiája gyerek- és ifjúkorának mára eltűnt helyszínei (főleg a Madárváros) iránt, de egyes terveiről is szó esett, pl. a Várad folyóirat számára készülő újabb írásairól, illetve egy majdani harmadik kötetről is.

A most bemutatott könyv amúgy a tavaly megjelent Történetek a régi Váradról címűnek egyfajta folytatása, kiegészítése. Amaz egyébként szintén nagy közönségsikert aratott, utánnyomásra is szükség volt. Mindkettőt be lehetett szerezni ezen alkalommal, az érdeklődők éltek is a lehetőséggel, volt, aki féltucat kötettel a hóna alatt várt sorára a dedikáláskor. Akár saját használatra, akár ajándékként szolgálnak, a két kiadvány címei is egyértelművé teszik: egy, ma már csak nyomaiban létező egykori Nagyváraddal szembesülhet az olvasójuk, főként a korabeli sajtó tükrében.

Az est során Török Sándor néhány részletet is felolvasott az új könyvből, illetve elmondta Horváth Imre közismert, Várad című versét. Zenei intermezzókkal Thurzó Sándor József brácsaművész szolgált, aki előbb Popper Dávid A felejthetetlen szüleim emlékére című kompozícióját, majd pedig Macalik Alfréd Áriáját játszotta el.

Dénes László

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu