Kulturális folyóirat és portál

VAR apr 20_21_fotoriporterek 1

2022. május 26 | Tóth Hajnal | Kultúra

Fotóriporterek tárlata a magyar sajtó napján

A Bihar – Hajdú-Bihar Eurorégió Fotóriportereinek VII. Szalonjára beérkezett fényképekből a magyar sajtó napján, március 15‑én a debreceni Partium Házban nyílt kiállítás. A cívisvárosban nagy érdeklődés övezte a tárlatnyitót. A beérkezett fotók felvillantják a térség fontos történéseit, eseményeit, hangulatait, életképeit.

A Hajdú-Bihar és Bihar megyében tevékenykedő sajtófotósoknak kiírt pályázatot a nagyváradi Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület hirdette meg, együttműködve a debreceni Partium Házzal. A versenyre tizennégy sajtófotós küldte be tíz-tíz képből álló kollekcióját, s ezek közül a zsűri 72 alkotást válogatott be a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió Sajtófotó-kiállítására. Elsőként a váradi várban lévő Tóth István-féle fotótörténeti múzeumban nyílt tárlat a legjobbnak értékelt pályaművekből. Március idusán pedig negyven fotográfia „vándorolt át” a Partium Házban megtartott rendezvényre, mely kitűnő alkalom volt a megmutatkozásra, hiszen március 15. a magyar sajtó napja is.

Kicsiny csapat indult útnak délben Váradról, volt közöttünk fotóriporter, újságíró, művész és más efféle. Idejében nekiindultunk, felkészülve arra, hogy akkor se késsük le a vernisszázst, ha várakozni kell a határátkelőnél. Szerencsére minden gond nélkül hamar átjutottunk a határon. Egy fiatal román határőr megkérdezte tőlünk, hogy mind romániaiak vagyunk‑e, nincs‑e közöttünk ukrajnai. A menekülteknek fenntartott sávban sem volt zsúfoltság, két autó állt a sorban, a mellettünk lévő kocsiban fejkendős asszony ült a volánnál, a keszkenője hasonlított a máramarosiak viseletére.

Mivel hamarabb érkeztünk meg Debrecenbe, volt idő egy kis korzózásra is. Könyvesboltokban sajnos nem lehetett bóklászni, mert a nemzeti ünnep miatt a kocsmákon, vendéglőkön kívül minden zárva volt. No de sebaj, ragyogón sütött a nap. A Piac utcán például, ha mást nem, lehetett kirakatokat nézegetni. Elsétáltunk a Világbéke étterem mellett. Világbéke… A név talán máskor megmosolyogtatna, most azonban inkább elszomorít, eltöprengtet. Kérnék szépen egy csésze világbékét…

Néhány perccel a tárlatnyitó megkezdése előtt zsúfolásig teltek a Partium Ház termei. Elsőként Stanik István, a Partium Ház szakmai igazgatója köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva: a sajtófotó a pillanat művészete és az aktualitás műfaja. Minden fényképnek megvan az üzenete, vallanak a természet és ember harmóniájáról, a hit áhítatáról, a mozgás és sport öröméről, az emlékezés mélységéről. Arról is szólt: szeretnék, ha az eljövendő esztendőkben március 15. a debreceni és nagyváradi sajtó közös ünnepévé válna. Stanik István másfelől megjegyezte: az orosz–ukrán háború miatt a jövő évi kiállítás anyaga valószínűleg kevésbé lesz ilyen sokszínű, mint az idei, és minden bizonnyal tükrözi majd a reménytelenséget, fájdalmat, szomorúságot. Hozzáfűzte: szolidarizáljunk a szenvedőkkel, és őrizzük a normalitást, ahogy lehet, ezekben az időkben.

Tóth István fotóművész, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnöke elmondta: a tárlat anyaga fontos dokumentáció, hiszen átfogó képet nyújt arról, mi minden történt a két testvérmegyében az elmúlt egy évben. Lényeges továbbá, hogy a román sajtófotósok is bekapcsolódtak a projektbe, fényképeket küldtek a pályázatra. Aki nem jutott el a Partium Házba, az is megtekintheti a lapozgatható digitális fényképalbumot a következő linken: https://www.eurofotoart.com/efa-publishing-house/expo-fotoreporteri-euroregio-bh-hb/. Az összes fotó pedig itt szemlélhető meg: https://www.eurofotoart.com/efa-exhibition-salons/ro-hu-photoreporters/.

Puskás István, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere köszöntőbeszédében kifejtette: jelképes gesztus, hogy épp e napon nyílik meg a tárlat. Sok sajtós az ünnepnapokat is munkával tölti. Jó egy pillanatra megállni, elismerni ezt a fontos munkát. A szabadság, függetlenség, sajtószabadság, béke eszméje és jelentősége pedig aktuálisabb, mint valaha.

Az első tárlatnyitó és a díjkiosztás február 5‑én volt Nagyváradon. A debreceni rendezvényen jelen lévő díjazottak oklevelet vettek át. A vernisszázson Thurzó Sándor József váradi brácsaművész muzsikált.

A Váradról hozott Szacsvay-tortát Vass Kata, a Hajdú-bihari Napló főszerkesztője és Szénási Miklós, a Dehir főszerkesztője közösen szeletelte föl. Ezután minden tárlatlátogató megkóstolhatta arról a Szacsvayról elnevezett tortát, akinek, ugye, „egy tollvonás volt a bűne”; ezenkívül erdélyi töltött lepénnyel és jóféle érmelléki bakatorborral kínálták a résztvevőket.

A pályázat zsűrije Szathmári Pap Károly-plakettel díjazta Mikula Szilvia – Debrecen (Dehir), Daniel Bureția – Nagyvárad (Romania TV), Csíki János – Nagyvárad (denagy.hu), Ciucur-Losonczi Antonius – Nagyvárad (Bihari Napló), Kocsis Csaba – Berettyóújfalu (Várad), Mădălina Irina Sim – Nagyvárad (Bihoreanul) és Remus Toderici– Nagyvárad (Crișana) munkáit. A Szathmári Pap Károly aranyérmet Kandert Szabolcs Zorán fotóriporter – Debrecen (dehir.hu), az ezüstérmet Paul Florin Lele – Nagyvárad (Bihoreanul), a bronzérmet Farkas László – Nagyvárad (denagy.hu) kapta. A Summit Agro kupát Camelia Bușu – Nagyvárad (Jurnal Bihorean), a Partium Ház kupát Szilágyi Loránd – Nagyvárad (Bihoreanul) szerezte meg. Az idei Bihari Fotóriporterek Kupáját a debreceni Kiss Annamarie fotóriporter (Hajdú-bihari Napló) nyerte el. A zsűri különdíját Ovi D. Pop (ovidpop.ro) érdemelte ki.

Nyitókép: Tóth István, Puskás István, Stanik István és Thurzó Sándor József

Galériabeli fotók: Puskás István és Kocsis Csaba, a Várad folyóirat munkatársa; Nézelődés a köszöntőbeszédek és oklevelek átadása után; Szépszámú társaság a cívisvárosbeli sajtófotótárlaton

(Megjelent a Várad 2022./4. számában)

Copyright © 2022 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu