Kulturális folyóirat és portál

varga sandor gyorgy

2019. december 11 | Fried Noémi Lujza | Irodalom

Elég mély Varga Sándor-György fiókja

Ez évi utolsó alkalmához érkezett kedden a Élő Várad mozgalom Gyújtópont sorozata. Varga Sándor-György költővel,  az Élő Várad új tagjával Tasnádi-Sáhy Péter, a Várad kulturális folyóirat irodalmi rovatának szerkesztője beszélgetett.

 

Varga Sándor-György telekommunikációs mérnökként végzett, az IT-szektorban dolgozik és verseket ír, a Váradban közöl, s a tavalyi élővárados performanszra küldött szövegeiből is kafkai szorongás érződik, – mondta a beszélgetés elején Tasnády-Sáhy Péter, aki azt is hozzátette: bár a szerző Bihardiószegen nevelkedett, szövegeiben nem szűkebb környezetével, hanem univerzálisabb emberi kérdésekkel foglalkozik.

Bár a gyökerek erősek, mondta Varga Sándor-György – aki később azt is elárulta, hogy a verseket édesanyja szerettette meg vele – egyes szám első személyben írott szövegeivel általánosabb helyezek, problémák lényegét próbálja megfogni. „Elég mély a fiók”, elég sokat és hosszan ír. Eleinte szombatonként kiült a Krajczár teraszára írni, mostanában pedig sokat jár vonattal Kolozsvárra, s a három órás út alatt rendezgeti a szövegeit. Inkább a próza, mint a vers hatott rá, kedvelt szerzői közül Kurt Vonnegutot és Lion Feuchtwangert említette.

A programoknak vannak kódjaik, és van logikájuk, ami nem mindig látszik, és „az irodalom is valahogy így működik” – fogalmazott Varga Sándor-György, aki szerint mindenütt kapcsolatok vannak, amiket vagy ismerünk, vagy nem.

Ő nem kopogtató típus, de a Váradban való közlés vagy a Kolozsvári kikötő a pozitív élményei közé tartozik akkor is, ha úgy látja: az irodalom elég szűk kört szólít meg napjainkban.

Érdekli az idő paradoxona, erősítette meg Tasnádi-Sáhy Péter kérdésére, ami pedig a magánmitológiát illeti, valahol neki is van, érdekli a vallás, a spiritualitás, az, hogy mi lehetett az eredeti gondolat, s mi az, amit az emberek adtak hozzá. Varga Sándor-György ugyanakkor nem túl derűlátó, hiszen a 100. Ady-évforduló kapcsán felvetett gondolatjátékra, miszerint az ő verseit olvassák-e száz év múlva, azt válaszolta, ez jó lenne, de úgy látja, a digitális világ hatására az ember elveszti azt a képességét, hogy a dolgok mélyére nézzen, s ez problémát jelent.

 

Képünkön Varga Sándor György és az őt kérdező Tasnádi-Sáhy Péter

A szerző felvétele

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu