Kulturális folyóirat és portál

Ajanloba Var jan cimlap

2022. január 14 | Várad | Kultúra

Januári Várad

Megjelent a Várad folyóirat idei első lapszáma. A tartalomból: Brassaï sajtófotók kaleidoszkópja – a MÚRE-pályázat eredményhirdetéséről, a fényképtárlat anyagáról Tóth Hajnal írt beszámolót. Váradi szabadkőműves iratokat is kiállítottak – az egykori páholyházban nyílt időszaki tárlat megnyitójáról Fried Noémi Lujza tudósított. Egy emberöltő. Sok? Kevés? – a harminc éve pályán lévő ifj. Kovács Levente színművésszel Molnár Judit készített portréinterjút. A nagyváradi színészmúzeumot, a Varga Vilmos és művésztársai – Partiumi Színházi Gyűjteményt Tóth Hajnal mutatja be. Saját szavakkal – a negyvenéves Celelalte Cuvinte rockegyüttes frontemberével, Călin Pop énekessel-gitárossal Dajka Attila beszélgetett, az interjú befejező része olvasható a januári lapszámban. Erdőn, mezőn vendégségben – a természet mélységes szeretetéről tanúskodik Kocsis Csaba fotóriportja. Egészen fiatalon kezdett el rajzolni – a székelyhídi származású Nagy Gizella amatőr festővel Dérer Ferenc beszélgetett. Az erdő nem csak óriás fákból áll – dr. Bakó Endre újságíróval, irodalomtörténésszel Kocsis Csaba beszélgetett.

Az Irodalom rovatban Sztaskó Richard novellája, Czilli Aranka és Márton Károly versei, Tóth Ágnes rövidprózái olvashatók. Tanyasi pillanatkép karácsonyfával – a (Fény)képes krónikában Kerekes István fotóművész története és fotográfiája található. A História rovatban a II. világháború utáni újjáépítés mozzanatait eleveníti föl Farkas László Egyre élhetőbbé tették Nagyváradot című cikkében.

Mindezek mellett található a lapban publicisztika Molnár Judittól, keresztrejtvény Barabás Zsuzsától (a helyes megfejtők között nyereményt sorsolunk ki), hír a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár magyar nyelvű könyvújdonságairól, ismertető az idei adókról, illetékekről.

A címlapon Kocsis Csaba fotográfiája, a hátlapon Régen és most címmel Farkas László összeállítása található.

A januári Várad megvásárolható: Nagyváradon az újságos bódékban, a Teleki utcai Illyés Gyula Könyvesboltban, a Libris Antica Garasos híd melletti bódéjában, a főutcai Tom Expres antikváriumban, illetve Margittán az érdekvédelmi szervezet székházánál lévő könyvüzletben.

Előfizetésre is van mód: 3 hónapra 25, fél évre 50, egy évre 100 lejért lehet előfizetni a Várad folyóiratra személyesen a megyei könyvtár pénztárában vagy postai átutalással (mandat poştal), feltétlenül feltüntetve az előfizető nevét és postacímét. További részletek és tudnivalók a varad.ro honlapon találhatók.

 

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu