Irodalomtörténeti elmélkedések, azaz több szem többet lát
Rangos tudományos konferenciát szervezett júliusban az egyetemi év zárásaként a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke, neves erdélyi, magyarországi és felvidéki előadók, egyetemi oktatók, akadémikusok részvételével.
Ahogy az egyetem rektora, János Szabolcs már az első nap reggelén kiemelte: Nagyváradnak szüksége van erre a szakra. S ahogy városunknak szüksége volt a magyar tanszékre, úgy volt szüksége a tanszéknek erre a konferenciára.
Gyáni Gábor társadalomtörténész az írók társadalmi és családi hátterét boncolgatta, példaként Móricz életművét említette. Móricz Zsigmond a nép, a parasztság nagy ábrázolója, holott őt magát soha nem tekintették annak. Az Életem regénye című könyv megbeszélése után arra a következtetésre jutott Gyáni Gábor, hogy a tehetség nem mindig függ össze a társadalmi helyzettel, javarészt a szociális tőke és a genetika határozza meg az író tehetségét. Ha már a tehetség szóba került, Hajdu Péter előadásában éppen egy ellenkező, balul sikerült karrier történetét hallgathattuk meg. Bródy Sándor A nap lovagja című regényét elemezte az irodalomtörténész. Az előadás utáni beszélgetésen egy fontos igazsághoz érkeztünk: az újságírói robot tönkreteszi a tehetséges írókat, de a megélhetéshez szükség van egy „pénzes állásra” vagy egy gazdag házastársra. Egy jó karrier alapja az ismeretségi kör tagjainak gondos kiválasztása. És hogy hol lehet könnyen ismerkedni? Ahol egy kávé áráért lehet olvasni, írni, beszélgetni, kapcsolatot teremteni.
Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész az irodalmi kávéház szerepéről mesélt a jelenlévőknek. A szerkesztőségként működő presszókat gyűjtőpontként tartja számon a szakirodalom. A „hitelképtelen, zajos bandát”, azaz az írókat nem kedvességből és toleranciából viselte el a kávézós. Érdekből. Ugyanis a korabeli celebek bevonzották a fizetőképes vendégeket, a gazdag polgárok pedig a szép és fiatal lányokat. A vendéglátó és a művész találkozása virágzó kapcsolattá vált mindegyik fél számára.
A hatásos és szórakoztató előadás után ismét egy kudarcos értelmiségi karriertörténetet hallhattunk. Szajbély Mihály tanszékvezető egyetemi tanár Csáth Géza, a hipochonder, morfinista, gyilkos és öngyilkos író hanyatlását, majd végleges összeomlását vázolta fel. Csáth művésziességét tönkretette a folyamatos önanalízis, a pszichoanalitikus gondolkodás. Személyiségének részletesebb megismerését az előadáson túl a vetített fotók segítették, melyeken Csáth Géza jegyzeteit, rajzait láthattuk.
A konferencia első napján az egyetemen korábban vagy még jelenleg is oktató tanárok értekezéseit is élvezhették az érdeklődők. Keszeg Anna Az idősebb Indig Ottó, Zsindelyné Tüdős Klára, B. Kokas Klára és Keleti Márton címmel tartott előadást. Érdekes történeteket hallhattunk a korabeli sztárgyárról, arról, „akinek van jó kedve, mulat és mulattat”, a divatról, a harmincas évek öltözködési mozgalmáról, valamint a numerus clausus hatásairól. Boka László irodalomtörténész, az OSZK tudományos igazgatója Várad meghatározó irodalmi szerepéről, a modern magyar irodalom kialakulásáról beszélt. A „túlságosan jól sikerült” Holnap-antológiát rengeteg vita övezte. Boka László felvázolta A Holnap Irodalmi Társaság bukásához vezető eseményeket.
Biró Annamária Hatvany Lajos berlini kapcsolatairól beszélt. A téma azért is érdekes, mert a Berlinben töltött éveket nem dolgozták fel, még Nagy Sz. Péter is kihagyja monográfiájából. Biró Annamária az arisztokrata levelezéseit kutatva arra a következtetésre jutott, hogy Hatvany Lajos minden magyar ügyben pesszimista, hazavágyik. Kétnyelvűsége is megkérdőjelezhető. Hatvanyt az irodalom ideológiai skáláján a kortársak sem tudják elhelyezni. A PKE tanárainak sorát Balogh Andrea zárta. Az egyetem adjunktusa Többszörösen kisebbségi címmel két 20. századi zsidó értelmiségi, Karácsony Benő és Mózes Teréz karriertörténetéről beszélt. Hogy az ideológiával terhelt társadalmi háttér milyen hatással volt a két értelmiségire, nem tudtuk meg. A száraz adatokba fulladt előadás ugyanis nem bontotta ki az egyébként érdekesnek ígérkező témát.
Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató szólt leginkább a laikus közönséghez. Lendületes, érdekes előadása még azok figyelmét is lekötötte, akik a nyelvészet témáiban egyáltalán nem mozognak otthonosan. Balázs Géza az anyanyelv szerepéről beszélt, annak megőrzéséről és sajátosságairól. Egy mondata nagyon erősen vésődött az agyamba: az anyanyelvemen azt mondok el, amit akarok, idegen nyelven pedig azt, amit tudok. Bár az irodalmi szekció résztvevői vitát kezdeményeztek, a kétnyelvű írók munkásságát állítva ellenpéldának, azt azonban megállapíthatjuk, hogy anyanyelv csak egy van, ahhoz egyik sem fogható.
K. Horváth Zsolt A Munka-kör és a társadalmi tér címmel tartott előadást. A történész a Kassák Lajos nevével fémjelzett Munka-kör megalakulásáról, tevékenységéről beszélt. A Munka-kör fiatal tagjai, akiknél még nem rögzült az Erikson-féle identitás, kitörnek addigi társadalmi közegükből, és önként vállalják a kívülállást. Új társadalmat anticipálnak.
A kolozsvári Balázs Imre József előadásában ugyancsak egy csoportról volt szó, az Európai Iskola művészcsoport értelmiségi modelljeiről, kapcsolathálózatáról. A csoport előzményei a magyar avantgárd, a tradicionalizmus és a párizsi szürrealista csoport. Az Európai Iskola kvázi a Munka-kör továbbfejlődése.
Vallasek Júlia Jékely Zoltánról, a Világosság „kultúrpolitikusáról” beszélt, valamint a napilapokról mint az irodalom fórumairól. Szilágyi Zsófia két pályakezdést tárt elénk, az irodalom kapujában sokáig toporgó Móriczét és a lelke mélyén költő Kosztolányiét.
A konferencia második napját Kecskeméti Gábor nyitotta meg. Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének igazgatója a ritkaságszámba menő előadók egyike. Érdekfeszítő, adatdús, de egyáltalán nem száraz előadása alatt szinte soha nem nézett bele jegyzeteibe. Kecskeméti Gábor a kora újkori Magyarország értelmiségi pályamodelljeiről, a tipikus és az egyéni karrierekről beszélt, példákkal illusztrálva. A 16. századi magyar protestáns értelmiségi fiatalok pályájáról, törekvéseiről mesélt érzékletesen az előadó.
Szénási Zoltán Vasadi Péter kései indulásáról beszélt a jelenlevőknek. Szó esett a papköltők műveinek teológiai tartalmáról. Egy kérdés is felvetődött: össze kell-e kapcsolni a pályakezdést az első verseskötet megszületésével?
Bányai Éva egy teljesen új munka első fázisát hozta el a konferenciára. Majtényi Erik és Szász János leveleiről beszél az Irodalmi Alap kapcsán. A romániai magyar írókat 1960 és 1989 között támogató Alap különböző díjakat és támogatásokat adott az íróknak. A legkülönfélébb indokokkal lehetett pénzt kérni, a Majtényi Eriknek címzett levelek legtöbbje erről szól. Sajnos teljes listát mind ez idáig nem talált Bányai Éva, valószínűleg nem is fog. Elmondása szerint ugyanis sokan nem fizették soha vissza az Irodalmi Alap kölcsöneit, így senkinek nem áll érdekében ezt a bizonyos listát keresni. A levélírók nem számítottak arra, hogy valaha is olvasni fogja a nagyközönség kétségbeesett leveleiket, így igazán vicces megszólításokkal is találkozhatunk a Majtényinek szóló levelekben.
Németh Zoltán előadása a jelenbe húzta vissza a közönséget. A Kalligram-sztori címmel hálózatelméletről, regionalitásról és a kánonról is esett szó. Az irodalmi műhely, kiadó és folyóirat a legkülönfélébb szerzőkön keresztül jeleníti meg önmagát. A kiadó gondozásában átlagosan 3 naponta jelenik meg könyv, ami félelmetes adat. E mögött természetes összetett kapcsolathálózat áll.
A konferencia sikeréből lefaragott egy-egy előadó. Voltak, akik egyszerűen végigolvasták mondanivalójukat, monotonná téve saját előadásukat, megfosztva a hallgatóságot még a szemkontaktustól is. Néhány esetben az volt érezhető, hogy a gondosan nyomtatott szövegek egy fiók mélyéről kerültek elő egy napra. A konferenciák általános menetét ismerve azonban nem ritka, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sok információt csak így lehet elmondani, mégis sokkal élvezhetőbb volt egy-egy „beszédes előadás”.