Több(ségi) szemmel
Milyen szemmel nézi a román kritikusi szakma a hazai magyar, német, illetve zsidó színjátszást? Másképp: nézi-e, vagy látja is mindazt, amit az úgynevezett kisebbségi színházak a nézők elé tárnak? Egyáltalán, mit jelent a kisebbségi színház fogalma?
Az I-fórum alkalmával erre próbált meg válaszokat keresni Alice Georgescu, a hazai színikritika egyik szaktekintélye. Előadásában szó esett a rendszerváltás előtti kultúrpolitikáról, amely kötelezte a szakmát arra, hogy írjon a nemzeti kisebbségek színházi törekvéseiről. Valamint arról a felfogásról, amely Harag György és Tompa Gábor európai mércével mérhető darabjain kívül nemigen ismert egyebet – mindamellett, hogy az erdélyi magyar színjátszás olyan privilegizált helyzetben van, hogy egy hármas út metszéspontján helyezheti el magát: viszonyítási pontként jelen vannak a hasonló helyzetű színházak, a román, valamint az anyaországi magyar színjátszás.
Szó esett a nyelvi korlátokról – ezek, mint kiderült csupán kényelmességből lehetnek elutasító érvei egy idegen nyelvű darab megtekintésének –, valamint arról is, hogy igazi kisebbségi színháznak azok tekinthetők, amelyek teljesen elzárkózva élnek a szakma többi részétől (lásd: galaci színház), amelyek nem kommunikálnak a kritikusokkal, a hasonló intézményekkel, de a szélesebb (országos) közönséggel sem.