Kulturális folyóirat és portál

csodák a templomban

2021. december 20 | Hírek

Csodavivő bábosok

Betlehemes játékukkal tették emlékezetessé az ünnepi csodavárást a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának bábszínészei advent minden vasárnapján. Menjünk, lássunk egy csodát! című előadásukat advent első vasárnapján az Árkádia Bábszínházban mutatták be; a következő három vasárnapon házon kívül, templomokban játszották a betlehemest. A társulat köszönettel tartozik Nacsádiné Csuka Melinda lelkipásztornak (nagyvárad-olaszi református templom), Varga Sándor atyának (Biharpüspöki Szent Lőrincz Római Katolikus Plébánia), illetve Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspöknek (váradi római katolikus székesegyház), hogy jó szívvel fogadták szolgálatukat templomaikban.

A trupp azonban nemcsak a bábszínházba és templomokba vitte el a csodát, hanem december 17-én A MI karácsonyunk programsorozat keretében szabadtéren, a Holnaposok szoborcsoport mellett felállított karácsonyfa árnyékában kántáltak közönségüknek. Legközelebb karácsony második napján, december 26-án, vasárnap 18,30 órától találkozhatnak a társulattal egy rövid éneklés erejéig a Szent László téren, a karácsonyi vásárban.

Copyright © 2022 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu