2017. április 5 | Vancu, Radu | Irodalom

VIII. ének

Nem hittem, hogy megtanulok mosogatni
egyszer. Bolyhosan és örök-ifjan.
Fel-felriadok, súrolgatok,
legalább fél órája,
s a metafizikus agyamban
rejlő Pimasz Elbeszélőnek
mint a káposztafőző lábosnak
be nem áll a szája.

Mikor istenien érzem magam,
mosogatok – mondja
a költő. Koptatom az isteni
drótszivacsot. Az isteni
borsó alaposan odaégett.
Csöndben súrolgatok
míg az Isteni Dumagép
zakatol bennem.

Beteszem a lábast a szekrénybe.
Sebastian mellé ülök;
abbahagyja a legózást, fejét
tenyeremre hajtja, onnan
néz rám apró sötét szemeivel
akár a marhahúsos zacskóban
meggyűlt vér.
Az agy ekkor nevetni kezd
szeretetteljesen és
megfékezhetetlenül.

fordította: Mihók Tamás