A VÁRAD folyóirat legfrissebb számáról
Most került ki a nyomdából az irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos folyóirat ez évi 5. száma, ami száz oldalon kínál olvasni- és látnivalót. A május havi VÁRAD lapindító rovata, a Restitutio in integrum ezúttal az Érmellékről Bukarestbe elszármazott, majd 1989 után onnan Nagyváradra „hazakerült”, de pár év múlva Budapestre költözött, végül Berettyóújfaluban tíz esztendővel ezelőtt elhunyt Adonyi Nagy Máriának állít emléket Költőnők című versének újraközlésével.
Az e havi lapszámot a mezőségi Széken született, Magyarországon alkotó képzőművész, Juhos-Kiss Sándor művei illusztrálják, akinek a budai Jókai Galériában nyílt retrospektív tárlata ez év elején, amit Kelemen Dénes Lehel festőművész méltatott.
A közölt prózai írások jellemzője ezúttal a történetmesélés: Sarusi Mihály „viharsarki sztorizása”, Kötter Tamás „politikai disztópiája”, Csák Gyöngyi „polemikus dialógusa”, Szélesi Sándor négy „araszosa”, Wessely Gábor három krokija tartozik ide. Verset Pataki István, Ambrus József, S. Üveges Henrietta, Szilágyi Ferenc Hubart és Ványai Fehér József publikálnak, esszét pedig Bertha Zoltán a népi gondolatról és közép-európaiságról a Németh László-i posztulátum mentén: „A megismerés: megértés”.
Vitéz Ferenc a debreceni Partium Házban megejtett könyvbemutató és tárlatnyitó kapcsán méltatja Demeter Ervin művészeti albumát és Hajdú László magángyűjteményét Erdélyiség – Váradiság – és a gyűjtés lélektana címmel. Lencar Péter ezúttal a sokdíjas, tavaly bemutatott, amerikai–brit–magyar koprodukcióban készült filmet, A brutalistát recenzeálja.
A történelemtudomány iránt érdeklődőknek Fleisz János és Visky István kínál olvasnivalót a májusi folyóiratszámban: előbbi Nagyvárad népességének 1920 és 1948 közötti alakulását, utóbbi a harmincéves háború erdélyi-partiumi vonatkozásait vette górcső alá írásában.
A VÁRAD májusi száma újságosbódékban, könyvesboltokban vásárolható meg 10 lejért. A korábbi lapszámok a Varad.ro honlapról tölthetők le. A szerkesztőség e-mail címe: varadszerkesztoseg@gmail.com.