Kulturális folyóirat és portál

dav

2019. augusztus 8 | Szűcs László | Kultúra

Udvardi retrospektív

Több mint négy évtizede az országos Premfoto pályázatra küldött munkái közül válogatta be első kiállított képét a szakmai zsűri, ezzel indult a mindmáig hivatásos fényképészként is dolgozó Udvardi Árpád fotóművészi pályája. A brassói alkotó mintegy száz képéből nyílt retrospektív tárlat augusztus 7-én a nagyváradi Euro Foto Art galériában, mely egy ideje a nemzetközi fotóművészeti szövetség, a FIAP egyetlen hivatalos romániai kiállítóhelye.

A megnyitón dr. Ramona Novicov művészetkirikus ezúttal a képek és az alkotó érzelmi töltetére, humorára, a falusi környezetben készült alkotások eredetiségére hívta fel a figyelmet, míg Szűcs László szerkesztő a világot nyitott szemmel járó, látó és láttató fotós tematikai, technikai és műfaji sokszínűségét méltatta, kitérve Udvardi remek kompozíciós készségére, egyes tájképeinek és portréinak egyediségére, mögöttes üzeneteire, külön-külön is méltatva néhány művet.

A megnyitó hangulatát ezúttal a Duo Varadiensis kamaraegyüttes játéka színesítette (Lucian Malita hegedű, Thurzó Sándor József brácsa). A rendezvény végén Tóth István, a kiállítás házigazdája, az Euro Foto Art Egyesület elnöke egy paksaméta kottát adott át a népszerű brácsaművésznek, kortárs kínai komponisták műveit, melyeket az ősz folyamán a kínai fotóművészek romániai tárlatnyitóin hallgathatja meg előadásában a publikum, egyebek közt Nagykárolyban, Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Máramarosszigeten.

Udvardi Árpád kiállítása szeptember 16-ig látogatható a nagyvásártéri kiállítóteremben hétköznapokon 8-19 óra között.

*

Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy ma, augusztus 8-án 17 órától  a városi múzeum fotóművészeti gyűjteményében (nagyváradi vár) a kézdivásárhelyi Nagy Lajos fotóművész Belső-Mongóliában készült műveiből nyílik újabb kiállítás.

 

Fotó: Tóth Magdolna

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu