Kulturális folyóirat és portál

varadpeer.qxp_Layout 1

2018. január 15 | Hírek

Törzsasztal évnyitó Vida Gáborral

2018. január 19-én, pénteken 18 órától az Illyés Gyula könyvesboltban (Teleki utca) a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége Vida Gábor író, aki nemrég megjelent, Egy dadogás története című regényéért a Déry-díjat vehette át Budapesten.

A Kisjenőben született Vida Gábor a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán, magyar–francia szakon végzett.

1994 óta Marosvásárhelyen él, a Látó szépirodalmi folyóirat próza rovatának szerkesztője. Ahogy ő mondja, hagyományos prózát ír, történeteinek van eleje, közepe és vége.

Korábbi fontosabb könyvei: Fakusz három magányossága, Nem szabad és nem királyi, A kétely meg a hiába, Ahol az ő lelke. Az elmúlt években könyvei a budapesti Magvető kiadónál jelentek meg.

„A Nagy Erdély-regényt most sem tudom megírni, mert valami egészen más jár az eszemben, egy vagy több lépcsőfokkal mélyebben. Különben Erdély ma már egy kisregény csupán, zsugorodik, és unja mindenki, elege van belőle, fárasztó, lerágott csont, és miközben a múltra, meg a hagyományokra épülő jövőt firtatjuk, mindenki elfelé tart” – fogalmaz új könyvében a szerző, akit Kőrössi P. József faggat.

Az Egy dadogás története kedvezményes áron az est folyamán megvásárolható. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Az est társszervezője a Szépírók Társasága.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu