Kulturális folyóirat és portál

2014. február 28 | Hírek

Törzsasztal Vida Gáborral

A Marosvásárhelyen élő Vida Gábor a következő vendége március 7-én, pénteken 18 órától a Várad folyóirat és a Szépírók Társasága Törzsasztal estjének. Az Arad megyei Kisjenőben született 1968-ban, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán végzett, 1993-ban az Éber című egyetemi lap szerkesztője. 1994 óta Marosvásárhelyen él, a Látó szépirodalmi folyóirat próza rovatát szerkeszti. 1998-ban vitaindító tanulmányt közöl a Látóban, biztatva írótársait a romániai magyar irodalom történetének megírására. Ars poétikáját a következő idézet tükrözi: „Azt hiszem, kijutottam a szövegirodalomból. Mindig hagyományos prózát akartam írni, magyarán szólva: történetet szeretek mondani.” Novelláinak, de főleg legutóbbi regényének helyszíne gyakran a század eleji Nagyvárad pezsgő világa . Legutóbbi kötetei: A kétely meg a hiába (Budapest, Magvető Könyvkiadó, 2012), Ahol az ő lelke (Bp. Magvető 2013). A kérdező Kőrössi P. József, az est házigazdája Szűcs László, míg a helyszín immár hagyományosan a Moszka utcai Silent kávézó.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu