Kulturális folyóirat és portál

szabadteri

2021. június 15 | Hírek

Szabadtéri színházi előadások júniusban

Változatos, családi élményeket ígérő szabadtéri előadásokat szervez júniusban a nagyváradi Szigligeti Színház: az előző évek hagyományához hasonlóan a teátrum nyári évadában a könnyed, táncos-zenés előadásoké a főszerep. A szervezők ugyanakkor felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy az érvényben lévő szabályozások értelmében a szabadtéri előadásokat a nagykorúak oltási igazolvánnyal vagy negatív koronavírus-teszttel rendelkezők látogathatják.

A Szigligeti Színház nyári évadát június 18-án, pénteken 20 órakor a Valahol Európában című nagysikerű musical nyitja a nagyváradi várban. A tavaly nyári bemutató óta sikerszériát befutott, gyermekszereplőkkel készített produkció története arról szól, hogyan lehet embernek maradni embertelen időkben is. Az előadást eső esetén a Szigligeti Színház nagytermében láthatja a közönség.

Június 20-án, vasárnap 19 órától a Nagyvárad Táncegyüttes és a Crișana Népi Együttes közös, egészestés előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A Hagyományok című folklórműsorban Somogytól Nyárádmentéig vezetik a nézőket zenében és táncban. Nemcsak a saját, magyar nemzeti, hanem a velünk együtt élő nemzetek hagyományai is szerepet kapnak a produkcióban: kalotaszegi román muzsika is felcsendül, illetve zempléni szlovák táncokat is járnak majd a művészek.

Június 21-én, hétfőn 19 órától a VANmeSE című családi előadásra várja a teátrum a nézőit: a kortárs gyermekversekből és népi zenéből, táncokból ihletett produkcióban a gyermeki, önfeledt játéké a főszerep. Az előadást eső esetén júniu 25-én, pénteken 19 órától tartja meg a Nagyvárad Táncegyüttes.

Június 26-án, szombaton a Szigligeti Színház Szigligeti Társulatának Főnxiterv című, improvizációkra építő előadása kerül műsorra. A város szélén, nem messze a reptértől, élnek, álmodnak, terveznek az új negyed lakói. Egy pályaelhagyó színész és barátnője, az amibiciózus jogász, szomszédaik, akik kitartóan újítják otthonukat, valamint egy doktornő és alkalmi kedvese. Ők, barátaik és rokonaik rakosgatják azt a mozaikot, amely banalitásokból, titkokból, szerelmekből, és ami talán ennél is fontosabb, az új élet vágyából rajzolódik ki. Megvalósítják vagy elpusztítják magukat? Talán mindegy. Élnek vagy túlélnek? Talán mégsem mindegy. A produkció esőnapja június 27-e.

Az esőnapok megtartásáról az időjárási körülmények függvényében a közösségimédiában tájékoztatják az érdeklődőket, ezért kérik, kísérjék figyelemmel a színház Facebook-oldalait.

Az előadásokra jegyek már kaphatók a Szigligeti Színház jegypénztáraiban. A jegypénztárok nyitvatartása:

Központi jegypénztár (a színház épülete)

Hétfő: zárva

Kedd, csütörtök: 10-19 óra között

Szerda, péntek: 13-19 óra között

Egy órával az előadások előtt

Árkádia jegypénztár (Fekete Sas palota)

Hétfő: 10-17 óra között

Szerda, péntek: 10-13 óra között

Egy órával az előadások előtt

A legújabb járványügyi szabályozások értelmében a júniusi szabadtéri előadásokra a nagykorúak belépése feltételekhez kötött. Beléphetnek mindazok, akik legalább 10 nappal az előadás előtt megkapták a második (oltásfajtától függően az egyetlen) SARS-Cov-2 elleni oltásukat, vagy negatív Covid-19 teszttel rendelkeznek. PCR teszt esetében a negatív eredmény nem lehet régebbi 72 óránál, gyorsteszt esetében pedig 24 óránál. Az igazolásokat a szervezőnek kötelessége ellenőrizni, ezért kérik a nézőket, hogy már jegyvásárláskor, a jegypénztárnál mutassák fel az oltásról szóló igazolásukat személyi igazolványukkal együtt. Az iratokat az előadás helyszínére is vigyék magukkal. A fentebb felsorolt korlátozások kiskorúakra nem vonatkoznak, a 14-18 éves kor közöttieknek a személyi igazolványukat kell felmutatniuk a jegypénztárnál és a helyszínen. Védőmaszk viselése minden 5 év fölötti személy számára kötelező az előadás helyszínén.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu