Kulturális folyóirat és portál

Raszputyin 44

2022. november 10 | Várad | Kultúra

Raszputyin – a szatmárnémeti Harag György Társulat vendégjátéka

A 2020 novemberében elhunyt erdélyi származású költő és drámaíró, Szőcs Géza drámájából készült Raszputyin című előadást mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata november 26-án, szombaton 19 órától és november 27-én, vasárnap 17 órától a nagyváradi Szigligeti Színházban.

Az előadás ősbemutatója 2019. október 4-én volt Szatmárnémetiben, a szerző jelenlétében. A Sardar Tagirovsky rendezte produkció azóta zajos sikert aratott Bukarestben és Budapesten, a Nemzeti Színházban is, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján pedig a címszerepet alakító Rappert-Vencz Gábor elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját, míg a rendező a kiváló társulati munkáért járó díjat vehette át.

Szőcs Géza drámája történelmi látlelet a kollektív európai és globális lelkiismeretünkről. A szöveg a történelmi valóságot helyezi fókuszba Raszputyin fiktív szűrőjén keresztül. Ez a fikció a szenvedélyes túlélés utolsó mentsvára az emberiség apokaliptikus erdejében. Mert gyermeki módon vágyódik a világ békéjére. Arra, hogy megtapasztalja, milyen az, amikor nem gyilkoljuk egymást a társadalomban és a háborúkban. Ebben a világban minden költészet kacérkodik a valósággal. Minden vágyódás táncol a feladással. Minden tett a filozófiával. Pont olyan a dráma, mint amilyen kép alakult ki bennünk Raszputyin alakjáról a mai világunkban. Isteni és végtelenül emberi, miközben hátborzongatóan történelmi. Hiszen Raszputyin szent és bűnös alakja megfoghatatlan, hiszen az ő hatalma nem a császárok, királyok és cárok hatalmával ér fel, hanem a játékosok és a szélhámosok igéző tekintetével.

Szőcs Géza korábban már orosz és olasz nyelven is bemutatott történelmi ihletésű látomásdrámájának címszereplője Grigorij Jefimovics Raszputyin orosz misztikus, látnok, szerzetes, aki a huszadik század történelmének talán legkétesebb, legkülönösebb figurája, és aki II. Miklós cárra és családjára is nagy befolyást gyakorolt. A drámában fölsejlik a huszadik századi történelem számos kulcsfontosságú, milliók számára rengeteg szenvedést okozó fordulata: az első világháború, Auschwitz, Hiroshima, a sztálini diktatúra és így tovább.

Jegyek kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online a https://szigligeti.biletmaster.ro/ oldalon.

Copyright © 2022 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu