Kulturális folyóirat és portál

046_IMG_9850

2021. december 21 | Hírek

Operettel köszöntik az új esztendőt a színházban

Huszka Jenő Gül baba című operettjével köszönti az új évet a nagyváradi Szigligeti Színház: a következő időszakban négy ünnepi előadást láthat a közönség.

A 2021/2022-es évad szilveszteri bemutatója legendás időbe és térbe repíti a közönséget – a török hódoltság korába. A magyar ifjú, Gábor diák leszakít egy rózsát Gül baba kertjéből, hogy azt kiszemeltjének, Leilának adhassa. Nem tudja azonban, hogy a rózsalopást szigorú törvények büntetik, ráadásul szerelme a nagyhatalmú vallási vezető leánya. A végén persze minden akadály ellenére győzedelmeskedik a szerelem.

Az előadást négy alkalommal tekinthetik meg az érdeklődők a következő időszakban: december 30-án, 19 órától az előadás főpróbájára, 31-én, 19 órától az előadás bemutatójára, január 2-án és 3-án, 19 órától pedig az ünnepi előadásokra várják a nézőket.

Az élő zenei kísérettel előadott produkcióra jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.szigligeti.biletmaster.ro oldalon.

 

 

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu