Nyitva felejtett ajtó

a pormacskák a legeldugottabb
helyeken
őrzik a hangulatokat
illatokat
titkokat

amikor elmentél itt felejtetted árnyékodat
nem őrzöm
mégis elterül itt a dolgokon

egykedvűen
mint egykor te a heverőn

ütőered lüktetései más testben indítanak el
hullámveréseket

nyitva hagytuk volna az ajtót emlékezetünkön
és most csapkodja minden kódorgó szellő?

gondolatodban a szavakat úgy rakosgatod
mint kirakósban a formákat
nem sikerül befejezned
újrakezded folyton
és végignézed
haláltusádat
és hallgatsz

a szavak mint üvegcserepek csillognak
a hozzád vezető úton
még nem tudom:
elindulok-e mezítláb feléd