Négyszemközt magammal
Pólusok között
Meddig zavarod még a villanyborotvádat, kérdezem magamtól. Ha kigyomlálsz minden szőrt, azt hiszed, szebb lehet a lelked? Úgy mered remélni, fel fognak karolni, szárnyakat kaphatsz, hogy a mennybe mehess?
Mint általában akkor, ha a jobbik énem csipked, igen zabos vagyok, rugdosom magamat: azt hiszed, öregem, kiválasztott lehetsz, ha a te órád is jelez? Nem kellene olykor visszafognod magad? Alig dugtad ki a fejed a takaró alól, delet harangoznak! Elárulnád, fiú, mi ez a vacogás, süket téblábolás? Sok heroint szúrtál vodkázás után? Ha lenne pici időm, talán megnéznélek, talán elgügyögném neked: ez a napszak ronda, meglépett a fél nap, s bárhogy „igyekeztél”, nem kreáltál semmit. Ami ezután jön, még rohadtabb lehet. Mert ilyenkor összekotorsz mindent, hogy éjfélig valahogy, valamiből ellehess magaddal. Nem igazán érzed, melyik pólus felé kellene mozdulnod, melyik pakolhatna a valóság szárnyára. Ha nincs új a nap alatt, miért ülsz még mindig a semmi tetejében? Miért nem próbálsz a holtpontról mozdulni? Azt is elfeledted, hogy morzsányi segélyed a legvégét járja? Hogy anyád a mennybe ment, míg apád szürke felhő, bolygó hollandi lett?
Kajtatok, mint mindig, ha ég a hűtőszekrény. Talán van még kortynyi piám, már csak az a kérdés, hová dugtam megint, meddig akarom még büntetni magamat? Ha a lelkemnek kinőne a lába, biztos rúgkapálna: meddig forgolódnál, meddig bámulnád még savanyú képedet? Tudod, hány évgyűrű ropogott el benned? Sose gondoltad még, hogy a te órád is üthet? Hová lett a tartás, a fickós önbecsülés? Úgy mered gondolni, különb vagy apádnál, mert te a kétarcú madárra, a griffre kapaszkodtál? Mit fogsz mórikálni, ha akad megint munkád? Koppantasz másokat az árnyékbokszolásban? Himbálod a semmit, várod a bérosztást? Azt mondom, barátom, ne csak a krémeket, a csipáid is vakard ki guvadó szemedből! Menj be a városba, nézz egy tökös bisztrót, ahol nem csak veszett piát, kaját is kínálnak. Ha megjön az étvágyad, ne faljál be mindent, a slamposnak is hagyjál, ha lesi a tányérod, ugrál a gigája…
Na, végre, kint vagyok, a valóság tenyerén! Azt hiszem, más is észreveszi, mert kedélyesen füttyent: megvárnál, Dezsőke? Megvártam. Vesztemre. Mert a dagadt bébi, mázsás bizsuk húzták, nem miattam loholt, a kutyáját féltette. A maréknyi szőrpamacs, fején egy masnival, meglépett valahogy sárga rabláncáról. Hová inalsz, puca, váltott dühösebbre, nem mondtam volna még, hogy az a slampos srác nem a mi barátunk? Dögöljél meg, trampli! Feléjük rúgtam, de késett a lendület, felkapta az ebet.
Mikor sikerült helyre tennem magam, lassan körbe néztem, úgy vettem észre, cvikker-veszély lépked, majd egyre iramodott. Az a vén kövület, mint egy dörzsölt sintér, hurok nélkül lasszóz. Ha horogra kerülsz, szorít a hálója, fuldokolhatsz benne. „Te lennél az, Lukács?” Lekapta cvikkerét, mellyel sose látott. Addig nem szabadulsz, vartyogott vészjóslón, míg nem vizsgázol újra! Meddig pótvizsgáznál történelmünk hátán? Ha azt mondom, Hunyadi, mit társítasz hozzá? Petőfi mit mondott, jártál Segesváron? Ne kavarjon, tata, mondtam az öregnek, én más korszakban éltem, akkoriban erre vörös szelek fújtak.
Úgy néz ki, megúsztad, biztattam magamat, s egy alkalmi banda közepébe léptem. Megannyi szivárvány, tarka örömlányok. Amelyik felismert, füves cigit kínált. Keressél meg holnap, ha kapod a segélyed, tekerhetünk egyet!
Mint egy döglött kutya, hasalt a déli nap a pihegő aszfalton. Merre kéne lépni? Mi lenne, barátom, ha lágyulna a szíved? Ha fel tudnál lépni az egyik toronyházba? Nem is az egyikbe, hanem mondjuk abba, ahol egy lány lakik, akit felbúgattál. El bírod már hinni, hogy irtó aljas voltál? Mikor gömbölyödött, az apját kirúgták a cégétől, te kámforrá váltál. Nem szeretnéd tudni, van-e örökösöd? Tigris vagy leopárd? Félsz, ha közelítesz, kivájja a szemed?
Ne fáradjon, uram, mondta egy banyahang, mikor a lépcsőházba léptem, bedöglött a liftünk… Anyáztam keveset, s a felvonóba rúgtam, hátha mégis indul. De csak a szundikáló legyek törölték a szemük, mentek kontesztálni. Nálunk ez nem újság, vartyogott a banya, én már másfél éve a földszintre cseréltem. Úgy tűnik, öregem, füstölögtem tovább, ma se pakolják fel az ötszáz lejes kérdést: te vagy az apukám? Eddig, hol nyaraltál, napfényes partokon?
Mint egy tökfilkónak, erőltetett vigyor rángatta az arcom. Úgy érzed, piszkálnak, kérdeztem undorral, röhögni szeretnél, mikor sírnod kéne? Be kéne már látnod, hogy az esetedben egyik változat se igazán hízelgő. Ha úgy érzed, hogy sírnál, akkor is somolyogsz, futtatnád a semmit? Elárulnád, pajtás, kit akarsz átverni? Nem bírod felfogni, hogy királyi játszmához, patthelyzethez értél? Se ide, se oda. Nem kéne beülni valami moziba, lesni egy kis bunyót? Vagy nem ez lett a sláger utcán, parlamentben? Gondolod, ha mégis kiütnéd magadat, számolna a bíró?
Víkend
A heti hajtás után nem árt, ha lazítunk, szellőztetünk kicsit, ha végre ki merjük tárni lelkünk és szellemünk hatalmas kapuit…
Talán még folytatta, de rossz passzban voltam, nem bírtam figyelni. Különben se tartoztam a lelkes közhelygyűjtők közé, újdonsült főnököm talán észrevette, mert hamar pontot rajzolt a gondolat végére. Mikor a cégéhez kerültem, dörgött és villámlott. Mint egy ágrólszakadt, úgy estem be hozzá. Talán azt is észrevette, hogy négykerekű nélkül, messze földről jöttem, bármit elfogadok, bármit felkínálhat, a kezében vagyok. Mit mondjak, csalódtam. Talán kellemesen. Nem várta meg, hogy rendbe szedjem magam, becsukjam az esernyőm, melyen smaragdszínű napsugár vigyorgott. Bevezetett mélykék előszobájába, ahol „elállt” a zivatar, derengeni kezdett. Mielőtt beült csupa üveg, metszett asztalához, kólával és füstszűrőssel kínált. Nem kértem. Sajnálta, már csak az hiányzik, gondoltam nedvesen, hidegrázós fejjel, hogy feltegye a lábát, mint egy westernfilmben és cigit puhítgasson! A hirdetésre jöttél, kérdezte két nagyobb slukk között, s mintha ott se lennék, a bagójával babrált. Végzettség? Mondtam. Beszéled az angolt? Igen, középfokon. Rá voltam utalva. Míg nem váltam el tőle, a Temze sárgább partján laktam a férjemmel. Akkor minden oké, ne is lépjél tovább, nekem titkárnő kell, vagyis ügyintéző. Ignác Róbert vagyok, nyújtotta a kezét. Keményen szorított, biztosan azt üzente, ha én is úgy akarom, fel vagyok véve. Nem árt, ha tudom, nyomta el bagóját, van egy feleségem, bár lehet, már múlt idő. Mikor összeálltunk, ösztöndíjat kapott egy külföldi cégtől. Azóta Berlinben lébecol. Ritkán találkozunk. Ha kint maradna végleg, ígérte, „besegít” a cégbe.
Mit mondjak, főnök, érdekes közjáték. Róbert bólogatott, egyetértett velem. Nekem picit könnyebb. Azt hiszem, mondtam már, válás után vagyok. Gyerek? Nincs. Sóhajtott, vagyis megkönnyebbült. Sőt, azt is hozzátette, persze csak magában, hogy ilyen állapotban bizonyára szülésire se fogok egyhamar menni. Adjak egy kulcsot, mondjam, hogy gyere fel, mikor kedved tartja? Mondhatod, Ignác, vontam meg a vállam, gondolom, látta, nem vagyok épp lelkes a kedves ajánlatra. Kérem, ne érts félre. Azon leszek, főnök. Ott lesz az asztalod, mutatott balra, egy üvegkalickára, három telefon és egy számítógép fog majd segíteni. Ha keresne Bernadett, ő a feleségem, szóljál át hozzám, vagy kérdezd meg, mit akar? A mai dolgom ennyi, kérdeztem Ignáctól, mikor egy ajtóval beljebb iparkodott. Ha netán megéheznél, nézett somolyogva, találsz a hűtőben, nem kell liftbe szállnod, hogy lemenj a büfébe.
Másnap hétvége volt, behozott egy pezsgőt, s bár eddig se magázott, megittuk a pertut. Cigivel kínált. Köszöntem, nem kértem. Azt mondtam, már „égek”. Van programod holnapra? Ha lenne egy uszkárom, biztosan sétáltatnám. Nekem kettő is van, kölcsönadok egyet. De ha úgy gondolod, együtt is mehetünk, beférsz a kocsimba. Mászkálós típus vagy? Azt hiszem, mondtam már, ha kopog a hétvége, kikapcsolom magam a heti körforgásból, hogy holnap figyelmesebb, mérlegelőbb legyek. Hívta a kutyáit, a gólyák. Pecázni szoktatok? Langyos. Lenne halastavad? Ha beülsz a kocsimba, ki fog majd derülni.
Beültem. Láthatta, örömmel. Az idő is biztatott, fény mosta az arcunk. Még a fák között is az erdei úton. De egyszer csak valamivel fennebb, Szent Péter várában, kuglizásba kezdtek. A kutyák is felnéztek, majd visszaengedték a fejük mellső lábaikra, nem zavarta őket a csordogáló áldás. Úgy láttam, Robit se. Én viszont duzzogtam, mikor a bányatót kerülte, s más irányba mentünk. Sajnálom, Pintyőke (becenevet kaptam), jobban rázendített, füstbe ment a tervünk. Nem lesz flekkensütés? Ha időközben eláll, visszafordulhatunk. Addig, malmozunk, kártyázunk, vagy bújócskázni fogunk? Tudod mit, Pintyőke, megmutatom neked, merre van a bölcsőm. Viccelsz velem, Robi, elvinnél Sárvárra? Belényesnek hívják, röviden Újlaknak. Sose jártam arra, akad látnivaló? Ha jól tudom, régészek bütykölnek. Ásatás, kérdeztem enyhén somolyogva, mint Kolozsvár főterén, dák falut kerestek?
Az újlaki híd után töredezett aszfalt került a sárga Opel alá. Itt volt a gyökerem, mutatott a Fekete-Körös szürkészöld partjára, és rálépett a fékre. Ti maradtok, mondta a kutyáknak, mikor kivágta az ajtót. És mi, pillogtam kérdőn, megyünk zuhanyozni? Ne izgulj, Pintyőke, nem fogsz unatkozni. Be akarsz mutatni a kedves rokonoknak? Nem kell beijedned, minden ősöm elment Noé bárkájával. Apám hídépítő, járja az országot. Az, amit ott látsz, bökött a víz fölé, a vérükből épült. Akkoriban még nem volt ilyen sok lóerő… Merre nézel, Ági? Ázik a frizurám. Mire szabadkozott, s pattintott egy ernyőt. Barakkok közt mentünk majdnem a vízpartig. Gyereksírás, romázás, cifra anyázások színezték a csendet. Azokat a kunyhókat is az öreged tervezte, auschwitzi szabványra? Szükséglakás kellett, csak az alkalmi munkások laktak a közelben.
Villámlott és dörgött. Mivel az idő nem volt kegyes hozzánk, átfogta a vállam. Abban reménykedtem, megyünk a kutyákhoz vagy egy vendéglőbe, de úgy vettem észre, a nagyobb viskók, a házak felé vezet. Amíg csendesedik, kiveszünk egy szobát… Hogy süthessünk szalonnát? Erre úgy tudom, sok az eladó ház, mindenütt tábla van, részletre is adják. Ha akarod, veszek neked egyet.
Alig léptünk párat, egy pucolatlan háznál rángatta a csengőt. Slampos kutya jelzett, tessék ébredezni, vendégünk érkezett! Töpörödött néni jött a kapu felé. Vevők, nézett gyanakvóan, szűkített szemmel. Míg eláll az eső, kivennénk egy szobát. Mosolygott a néni, biztos pásztoróra. Robi rámosolygott, higgyen, amit akar. Nálam kiborul a bili. Mi lenne, ha eggyel odébb mennénk? Gondolod, Pintyőke, ott nem csorog a tető, mennénk a fészerben szalonnát sütni?
Autóstop
– Tied ez a motor – kérdeztem a cigányt –, vagy csak elkötötted?
– Ha jó riportot akarsz, csipkedjed magadat, miért károgsz annyit?
– Annyit elárulnál, hol fogunk kikötni?
– Valahol feljebb, Szent Péter várában.
– Közelebb nem lehet?
– Mondtam már, hogy fogd be! Na jó, a hétvégi vityillómhoz viszlek!
– Nem az apáméhoz?
– Ott már leltároztam, régen kifosztották.
– Egy korty piát se hagytak?
– Pszt! – kapkodja a fejét.
– Nincsen látnivaló, koncentrálj és vezess!
– Nem hallod, húgyagyú, úgy érzem, követnek!
– Félsz a rendőrségtől? Megint előétel, körözött lettél?
– Fogd be! Állandóan darálsz, politikus lettél?
Ahogy elhagytuk a várost, tisztulni kezdett gyanakvásom képe. A motor, ahogy azt sejtettem, meg lett zenésítve. Gyapjas barátomnak kiürült a zsebe, leltárútra indult. Én nyilván azért kellek neki, mert ismert fazon vagyok. Nem csak apám után, a városi tv is lehozott már párszor. Ha sikerül az utunk, nem mászunk póznára, talán honorál majd egy vérszegény sztorival, amit lehozok a lapban.
A révi barlang táján, akár egy rongyot, ledobta a motort.
– Nem félsz, hogy elviszik?
– Ha elviszik, megyünk autóstoppal. Remélem, firkász, neked még megállnak?
Egyszintes faháznál babrált egy keveset, majd a könyökével beverte a légyszaros üveget. A kulcsot otthon hagytad, akartam kérdezni, mikor nekem esett, keményen szurkált mutáló hangjával: meddig gatyázol még?
– Nyugi, áprilist tapossuk, a kutya se jár erre.
– Nyújtanád a kezed?
Amikor nyújtottam, akár egy rongyot, hirtelen berántott.
– Van tv, videó – dörgölte a kezét, de előbb lássuk, miből élünk, fiú, kiszáradt a torkom!
Nézelődött cseppet, majd a jégszekrényt faggatta. Nem nagy a választék, húzta el a száját, olasz bor és whisky, melyiket választod?
A whisky után nyúltam, amikor kívülről kocsifék hallatszott.
– Szagot fogtak volna az egyenruhás szöcskék? – Kinyitott egy bicskát, olyan kacorfélét, a janicsárok küldték, menjen Eger felé. – Ne tedd le a piád, rúgott a bokámba, kövessél szaporán, fel a csigalépcsőn!
Miután tárult szezám, nyikorgott az ajtó, megnyugodtunk kicsit, fiatal pár kezdett keringőzni szikrázó szemekkel. Alig volt csomagjuk, egy-egy vékony táska. Nyilván emlékeztek, tegnap vagy azelőtt, milyen kaját hagytak. Különben az okosok úgy tudják, a lopott szerelemhez két ember is elég…
Megannyi villámlás, heves csókváltások röpködtek alattunk. A fiú heves mozdulattal ellenőrzést tartott a világos blúz alatt, majd a jégszekrényhez lépett, mi dobna fel, Cini?
– Ne szövegelj, szeress!
– Jobban megy a motor, ha picit olajozunk.
– Ha csak a pia hajt…
– Gondolod, Cini, mászkálnék még veled?
– A nejed nem gyanakszik?
– Talán csak annyira, mint a te barátod.
– Apropó, Pongrác. Szóltál már apádnak?
– Milyen állás kéne?
– Közgazdász a fiúm, egy cégvezetői szék talán megfelelne.
– Brókeri nem elég?
– Olyan kínálatot már kétszázat is kaptunk.
– Sajnálom, Cini – s megállt a mozdulat, mikor szabadulni akart kopott farmerétől.
– Jobb, ha figyelsz még rám, terhes vagyok tőled!
– Sajnálom, Cini, csengett a telefon.
– Megint a papuskád? Miért állsz vigyázzban, azt hiszed, hogy látja?
– Igen, apám – mondta alázatos hangon –, azonnal indulok!
– Velem addig mi lesz, szipózzak Cinzanót?
– Csutakold le magad, hallgassál rock and rollt, egy óra múlva, másfél biztos, hogy itt leszek.
Ahogy kifordult az ajtón, Cini nagyot ugrott, s hívta a barátját a maroktelefonon. Puszi, Viki, megvan, bevette a csávó, holnap lesz állásod, rohant az apjához!
– Én viszont itt vagyok! – ugrott le a cigány az apró emeletről.
– Ez meg mit jelentsen? – hebegte a kislány, s zavart mozdulattal kereste a blúzát. – Hogy kerül ön ide?
– Ahogy ti, bogárkám! Különben, nyugodj meg, jó ember a fater, rajtam is segített. Amíg szaglászó volt, többször sittre vágott!
– Elárulná, cigány…
– Mondjál inkább romát!
– …mi közöm hozzájuk?
– Ha kinyitod a táskád, azonnal megmondom!
– Segítség, emberek, felrobbant a házunk!
– Ne sipogj, Cinege, a fáknak nincsen fülük. Ha lerakod a lóvét, azonnal elmegyek.
– Kérem, forduljon el, amíg felöltözöm!
– Ha dobod a telefont, a kérésed parancs lesz.
Ahogy felöltözött, számolta a pénzét.
– Ne válogasd annyit, euró is jöhet!
– Állj! – ugrottam közéjük egy stukker öngyújtóval. – Ne adj egy vasat se ennek a vigécnek! Inkább gyere velem! Kint van a motorom, ő majd stoppolni fog, ha jönnek a rendőrök!