Ottlik irodalmi agara – pszichoanalízis
makacs vagyok és egy kicsit nevetséges,
mint Josef. K.-t letartóztató fiúk.
a hős helyett, kit a könyv végén
megkedvelnek az olvasók, csupán
a magyar szövegtesttől elütő hős neve.
sokszor vagyok inkább úgy érzem
egy nagy realista orosz név,
egy jó csaj mobiltelefonjában,
és mert igényeit tekintve realistább,
mint amilyen én vagyok a visszahívás
nem történik meg. és igen bűnhődöm is,
nap mint nap, ezernyi formában;
álmomban kineveti erőtlenségem
egy zsíros Pétervári tarkó,
s igazolványképemet látva
röhög a fejsze. nem tudom Svejk
hogy lehet ennyire könnyű; ő a sörhab,
alatta szűretlen búzasör a Monarchia.
de talán én is, ahogy Ottlik
az ’50-es években az agártenyésztők
titkos nyugalmát gyakorlom,
cigarettázás közben nézve egy olyan állatot,
aminek élni megvolt az esélye.
s majd közelebb lépve a rácsokhoz
elképzelem, hogy ez az alig létező
elkezd ugatni; sejti, ami most jön
csupán a haladék egy újabb formája lehet,
amíg nem tudom letenni első és talán
megismételhetetlen regényemet
– jelentsen ez a kutya számára bármit is –,
mert kell valami, ami olyan
utánozhatatlan egyszerűséggel
okoz örömöt, mint a chips
és a pornó.