Kulturális folyóirat és portál

2021. augusztus 16 | Hírek

Magyar Kulturális Napokat tartanak Nagyváradon

Augusztus 20–22. között a nagyváradi Szent László (ma Unirii) térre, illetve a várban található nyári színházba várják az érdeklődőket a Magyar Kulturális Napok programjaira.

A Szent László téren a népi mesterek vásárán mindhárom napon 10 és 21 óra között fogadják a vásárlókat, augusztus 21-én, szombaton 10 és 17 óra között pedig a debreceni Virágkarneválról érkező három virágkocsit nézhetnek meg az érdeklődők.

A Nagyváradi Állami Filharmónia augusztus 20-i, pénteki hangversenye is szerepel a kulturális napok programjában. A 19 órakor kezdődő hangversenyen Johannes Brahms Magyar táncok című szerzeményét Romeo Rîmbu vezényli, jegyek a filharmónia pénztáránál vásárolhatók.

Augusztus 21-én, szombaton a nagyváradi várban lévő nyári színházban 19 órától a MintaPinty együttes gyermekelőadása után 20.30-tól Lajkó Félix hegedűművész lép fel. Augusztus 22-én, vasárnap 18 órától Felméri Péter stand up comedy műsora, 19.30-tól pedig a Hot Jazz Band koncertje látható ugyanott.

Szervezők: Nagyvárad és a Régió Turizmusfejlesztési Egyesülete (Visit Oradea), a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Szent László Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesülete.

A várbeli programokra a következő járványügyi szabályok betartásával lehet belépni: igazolni kell, hogy eltelt legalább tíz nap a védőoltás(ok) beadása óta, PCR-teszt esetén 72 óránál nem régebbi, antigén teszt esetén pedig 24 óránál nem régebbi negatív teszteredmény kell felmutatni. A betegségen átesetteknek a fertőzés igazolásától számított 15–180 nap közötti időtartamon belül kell lenniük, illetve az öt évnél idősebb valamennyi nézőnek maszkot kell viselnie.sanghaj

Copyright © 2021 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu