Korunk kiállítás, 2013 Kolozsvár
…amikor az Ember, az Archaikus Ember (Homo Archaicus) még meghatározó módon együtt élt, szerves szimbiózisban elválaszthatatlanul kölcsönös viszonyban a környezetével, a Természettel a természetben.
Nem szakadt meg még a belső kapcsolat az atavisztikus* énjével, ismeretlen volt az elidegenedés, amikor még bűnt érzett minden, a szent egységet, a Természetet megfosztó vagy romboló cselekedetért.
Úgy érzi, hogy vissza kell valamit adnia, fordítania a Természetnek (áldozat), hogy a bűn ereje megszűnjön, és ne szegje meg az Istenek kedvét. Kiengesztelje, ezáltal mély emberi lélek, természet, Isten, őshalmaz-fogalom életet jelentett.
Tehát, ha a Haida Gwaii-i** indián leölt egy élőlényt, állatot, azt a cselekedetét meggyászolta. Csak szükségleteit elégítette ki, nem pusztított el több állatot, mint amennyire szüksége volt az életben maradáshoz.
Hát ily módon tudott szimbiózisban élni az Ember a Természettel, boldogan több ezer éven át. Az indián úgy érezte, hogy valamit tennie kell a Természet egyensúlyának a helyreállításához, elvett belőle, megemlékezett és az áldozat révén kiengesztelte a megbontott egyensúlyt… Időnként bűntudatot érzek az Indiánok földjén élve Észak-Amerikában…
Montreal 2013