Képzeletbeli kóborlások Adyval
Ady Endre születésének 142. évfordulóján, november 22-én nyílt meg a a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Látva lássanak című vándorkiállítása a nemrég felújított nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban. A vernisszázs után Bogdán Zsolt színművész „… függök ezen a zord életpárkányon” című Ady-előadását tekintették meg a Szigligeti Stúdió fekete termét zsófolásig megtöltő érdeklődők, hogy „égjenek lelkünkben kis rőzse-dalok”.
A taxis bután nézett, amikor azt mondtam, hogy az Ady-múzeumhoz vigyen. Parcul Traian, igazítottam útba. Sajnos nem ez volt mostanság az első taxisofőr, akinek fogalma sem volt, hol található a költőről elnevezett múzeum, egyáltalában mi az… Úton a Mülleráj felé azon morfondíroztam, vajon milyen lehetett Ady idejében egy illedelmes, joviális váradi konflissal jönni-menni a városban, a Pece-parti Párizsban.
A tárlatnyitóra szép számban gyülekeztek az érdeklődők az Ady múzeumba. A vándortárlat Temesvárról érkezett. E kiállítás Ady halálának centenáriuma alkalmából jött létre, sok településre eljutott már szerte a Kárpát-medencében. A tizennégy pannón látható régi fotográfiák, írásos dokumentumok reprói és a kurátori szövegek Ady Endre életútjába, költészetébe nyújtanak bepillantást. A tárlat anyaga képet ad életének legfontosabb állomásairól, pályája fordulópontjairól, családról, szülőföldről, tanulmányokról, a váradi pezsgő életről, a Léda-szerelemről, a hotelszobák otthontalanságáról, Csinszkáról, Csucsáról, háborúról és a poéta haláláról.
A tárlatnyitón a jelenlévőket Szamos Mariann, az emlékmúzeum muzeográfusa köszöntötte, majd Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke méltatta az esemény jelentőségét. Mint mondta: az új köntöst kapott emlékmúzeumban januárban megnyílik majd az állandó nagykiállítás, amely illik a hely szellemiségéhez, és a váradiak egyik büszkesége lesz majd.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja elmondta: épp Csucsáról érkezett, ahol rendhagyó irodalomórák voltak, s mintegy ötszáz gyermek vett részt a programban. Mile Lajos ezután Ady Endre életéről, munkásságáról beszélt nagy alapossággal. Kiemelte Várad szerepét Ady életében, hiszen indulásának fontos állomása lett a város, amely vérbeli újságíróvá válása mellett lírai eszmélkedését segítette. Hangsúlyozta továbbá: a múzeumoknak nem kell becsontosodniuk, hiszen az a feladatuk, hogy élővé tegyenek egy-egy korszakot, közelebb hozzanak hozzánk egy-egy személyiséget.
Péter I. Zoltán nagyváradi Ady-kutató, helytörténész a költő váradi kóborlásairól, mindennapjairól és épületekről mesélt, amelyek fontosak voltak Ady itteni életében. Fölelevenítette, miként teltek napjai akkoriban, amikor a Nagyváradi Naplónál dolgozott szerkesztőként. Este fejezte be a szerkesztőségi munkát. Ezután kezdődhetett az éjszakai csavargás a barátokkal. Beültek például a színház melletti Bodegába. Pirkadatig a kedvenc helyeken múlatták az időt, majd fölkerekedtek, s elsétáltak a Rimanóczy szálló gőzfürdőjébe, hogy ott megtisztálkodjanak. Ady ezután tért nyugovóra, s addig aludt, amíg Fehér Dezsőék cselédje nem ébresztette s hívta ebédelni. Az ebéd beletartozott a fizetésébe. Frissen csapolt sört is kapott mellé, az italt a közeli kisvendéglőből, a Kis Pipából hozatták. Eztán kezdődhetett Ady szerkesztőségi munkája – egészen estig, amikor ismét elindult az éjszakába a jóbarátokkal. Ady eleinte szerkesztőként dolgozott a lapnál, majd Fehér Dezső kinevezte előbb társszerkesztőnek, majd felelős főszerkesztőnek. Akkoriban öt napilap működött Nagyváradon.
Hegyi Katalin, a vándorkiállítás kurátora elmondta: a mai Magyarország területén csupán Debrecen és Budapest köthető Ady Endre nevéhez, és egyik várost sem szerette a költő. Élete utolsó másfél évében volt otthona Pesten, a Veres Pálné utcában, ám betegsége súlyosbodása miatt ennek nem tudott már igazán örülni. A kurátor hozzáfűzte: Csinszka nagy alázattal rendezte be ezt az otthont Adynak, társként helytállt a fiatal lány a költő mellett. Erdélyben, illetve a Partiumban megannyi település található, amelyek sok szállal kötődnek Adyhoz, amelyek fontosak voltak az életében: Érmindszent, Nagykároly, Zilah, Csucsa. Várad pedig elementáris, új erőt adott neki, akárcsak a Léda-szerelem, illetve A Holnap antológia. Váradon talált önmagára. A kurátor többek között szólt arról is, mennyire elkeserítette Adyt a tébolyult háború. Adytól manapság is csak tanulhatunk.
A köszöntők után lehetett még kicsit nézelődni, képzeletben Adyval kószálni (a tárlat egyébként január 5-ig látogatható), aztán siethettünk a Szigligeti Stúdióba Bogdán Zsolt Ady-estjére. A Jászai Mari-díjas színművész előadásában annyi meghittség, mámor, ős-kajánság, tépelődés, átlényegülés, töprengés, természetesség, poézis és minden volt, ami elvarázsolt, és remélhetőleg sok néző lelkében „égtek kis rőzse-dalok”. És ezt a hatást még az a zavaró intermezzo sem ronthatta el, amikor egy ügybuzgó bácsi, a színművészt köszöntő tapsot megszakítva, maga is felolvasott néhány verset és fűzött hozzá némi magyarázatot. Az aprócska közjáték után folytatódott a taps, így köszönve meg Bogdán Zsolt gyönyörű előadását.
Képünkön Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul, Pásztor Sándor tanácselnök és Szamos Mariann, az Ady Emlékmúzeum felelőse
Fotó: Csíkos Rolland