Kulturális folyóirat és portál

VAR aug 32_35_ nyitokep kekszakall 1c

2021. szeptember 26 | Tóth Hajnal | Kultúra

Kékszakáll jazzesítve – Egymás műfajaiba kirándultunk

Sok-sok jó, sőt csudálatos dolog történik mostanság Sárik Péter jazz-zongorista, zeneszerző életében. Készülődés A kékszakállú herceg vára új, jazzes formába öntött változatának színházi világpremierjére, a Jazzkívánságműsor magyarul második albumának elkészülte és bemutatása mindenfelé, ahol csak lehet, koncertturnék Erdélyben, Magyarországon és másutt, hogy csupán néhányat említsünk. Újból vidáman pezseg hát az élet.

A művésszel beszélgettünk a Bartók-opera jazzesítéséről (a jazzopera rádiós bemutatója június 8-án volt a Bartók Rádióban), ami az idei esztendő egyik legnagyobb zenei különlegessége, továbbá a Sárik Péter Trióról, emberi és művészi kapcsolatokról, alkotásról, miegyébről. Mint mindig, ezúttal is készségesen, empatikus alapossággal, barátsággal válaszolt a kérdésekre.

– Mit jelent önnek Bartók Béla személyisége és zenéje? Mikor, illetve melyik művével került közel először a szívéhez?

– Bartók zenéje, ugyanúgy, mint az emberek nagy részének, nekem is furcsa, érthetetlen volt, mikor először hallottam. A rádióban az esti mese után mindig a Csillagok, csillagok című népdal szólt, akkor még nem tudtam, hogy bartóki feldolgozásban. Ez tetszett, és ez volt szerintem az első találkozásom vele. Aztán fokozatosan kedveltem meg a művészetét. A személyisége onnantól érdekelt, amikor elkezdtem a műveit feldolgozni, hisz ilyenkor a lehető legjobban meg szeretném ismerni a szerzőt mint embert. Vegyes volt a kép, sok dolog nem volt szimpatikus: Bartók a legtöbb emberrel szűkszavú, mogorva és gyakran – főleg a tanítványaival – bántó volt. Egy adott ponton, mivel annyira nem volt rokonszenves, majdnem fel is adtam a Bartók-lemezünk tervét, de a legjobbkor láttam róla egy filmet, amelyben Péter fia emlékezett rá, és annyi kedves és szép dolog hangzott el róla, hogy átfordult bennem az ellenszenv.

– Legutóbbi beszélgetésünkkor, 2020 áprilisában, már említette, miszerint a Sárik Péter Trióval óriási munkában vannak: Bartók egyetlen operájának, A kékszakállú herceg várának a jazzes feldolgozásán munkálkodnak. Azt is hozzáfűzte: ha nem kellett volna karanténba vonulnia, nem készült volna el vele időre. Óriási feladat lehetett a Bartók-mű jazzesítése, ám túlvannak a stúdiómunkán, augusztusban pedig már premier. Miként adódott az ötlet, hogy a Bartók-műből jazzopera legyen?

– Mint szinte minden fontos dolgot az életemben, az úgynevezett véletlen hozta. 2019-ben egy hangos sikerű miskolci koncertünk után Kesselyák Gergely karmester, a Miskolci Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója kért fel minket, hogy a 2020‑as eseményre csináljunk valami nagylélegzetű alkotást, például dolgozzuk fel a Kékszakállút. Tetszett az ötlet, és elvállaltam. Így indult a történet.

– Meséljen az alkotási folyamatról, a kihívásokról és nehézségekről, az egésznek a szépségeiről, örömeiről!

– Másfél évig tartott a munka, és őszintén megmondom, ha nem kötött volna a kitűzött bemutató, többször feladtam volna. A jazz-játék és az operák előadásmódja nagyon messze van egymástól, ez volt talán a legnagyobb nehézség. Bartók nagy létszámú szimfonikus zenekarra írta az eredeti művet, én teljesen áthangszereltem: zongora, dob, bőgő, elektromos zongora, Hammond-orgona, vonószenekar és természetesen két operaénekes adja elő a mi változatunkat. Addig, amíg el nem készültünk a lemezfelvétellel, gyakorlatilag csak a hatalmas feladat súlyát éreztük, az öröm utána jött, hisz megcsináltuk, úgy sikerült, ahogy elterveztük, és olyat hoztunk létre, amit a világon eddig senki. Mind a jazz-zenészeknek, mind a klasszikus muzsikusoknak messze túl kellett menniük a komfortzónáikon, hiszen egymás műfajaiba kirándultunk, mindezt egy nagyon nehéz mű kapcsán. Fantasztikus érzés volt, amikor a stúdióban felhangzott az utolsó hang. Éreztük, hogy megérte a hatalmas munka.

– Milyen volt az alkotásban való együttműködés a művésztársakkal, a projektben részt vállaló partnerekkel?

– Tökéletes, zökkenőmentes, inspiráló és megtisztelő. Mindenkinek a legnagyobb köszönet jár. Először is a zenekarom tagjainak, Fonay Tibornak és Gálfi Attilának, hogy gondolkodás nélkül követtek ezen a meredek ösvényen, és hatalmas munkát tettek a projektbe. Hollerung Gábor karmesternek, a Dohnányi Szimfonikusok vezetőjének, aki végig biztatott, támogatott, és folyamatosan ellátott szakmai tanácsaival. A vonószenekarnak és a két főszereplőnek, Miksch Adrienn-nek és Cser Krisztiánnak, hogy mertek velünk fejest ugrani a jazzbe. Azt hiszem, igazán fontos dolgokat csak ilyen támogató, profi és pozitív légkörben lehet létrehozni. Nekem legalábbis csak így megy.

– A történet sok mindenről szól, leegyszerűsítve: boldogságkeresésről, magányról, szerelemről, bizalomról, párkapcsolati problémákról stb. Amikor hozzáfogtak a Kékszakállú vára titkainak feltárásához, mi minden rejlett az ajtók mögött, és mi ragadta meg leginkább Balázs Béla szövegében, Bartók muzsikájában?

– Legalább százszor hallottam a művet, jól ismerem minden másodpercét. A zene zseniális, lenyűgöző. Nagyon nehéz anyag, érzékeny anyag, óvatosan, finoman kellett hozzányúlni. De meglepetést nem okozott, sejtettem, mi vár rám, amikor elkezdtem a munkát. Inkább Balázs Béla librettója tartogatott újdonságokat számomra, minden egyes meghallgatáskor újabb és újabb összefüggést, árnyalatot, részletet fedeztem fel. Lenyűgöző és kegyetlen szöveg, kegyetlen abban az értelemben, ahogy a legfinomabb részletekig kidolgozza és megmutatja ezt a tragédiába forduló kapcsolatot.

– Miként jellemezné Kékszakáll és Judit kapcsolatát, szerelmét? És a mai ember számára mi a mondandója az operának az ön értelmezésében?

– Nekem Kékszakáll és Judit kapcsolata nem tűnik kölcsönös szerelemnek, illetve inkább Kékszakállúról gondolom, hogy érdek nélküli, tiszta érzelmekkel van Judit iránt. Bár először fél attól, hogy kinyissa lelke ajtóit előtte, ám amikor mégis beengedi Juditot, tetszik neki, hogy „felderül, majd tündököl” a vára. A kemény, erős, hatalmas férfi élvezi a nő gondoskodását, figyelmét. Aztán elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahonnan Kékszakáll már nem szeretné továbbengedni őt, nem akar több titkot megmutatni, de Judit nem törődik vele, és minden praktikát, érzelmi zsarolást, hízelgést, hisztit bevetve végül eléri, hogy bejusson a hetedik ajtón is, amivel tragikus véget is vet a kapcsolatuknak. Szerintem a darab örök mondanivalója, hogy semmilyen emberi viszonyban nincs értelme a játszmázásnak és a taktikázásnak. Őszintén, egyenesen lehet csak egészséges kapcsolatokat építeni és fenntartani.

– Az augusztusi premierre való készülődés mellett itt van mindjárt a másik projekt: a Jazzkívánságműsor magyarul című album második részének elkészítése. Milyen lett az anyag, miféle szempontok szerint válogatta össze a lemezre kerülő dalokat?

– Nagyon szeretem ezt az új lemezt. Ezeket a dalokat is a közönség kérte, és igen jó kérések érkeztek. Mi egy kicsit áthangszereltük őket, és természetesen mint jazz-zenészek improvizálunk is, de a lényeg megmarad: minden Jazzkívánságműsor-est frenetikus hangulatú, a közönséggel együtténeklős, igazi örömkoncert. Június 30. és július 10. között Erdélyben turnéztunk, tizenegy városban mutattuk be az új CD anyagát Nagykárolytól Brassóig.

– Úgy tűnik, a járványos, karanténos idők után felszabadultabb napok jönnek. Az ön életében sok fellépés várható. Kezdődhetnek vagy folytatódhatnak a vándorlások, koncertezések. Milyen érzés most mindez?

– Csodálatos. Mi nemcsak anyagilag, hanem szakmailag, és mivel a munkánk az életünk, így emberileg is ellehetetlenültünk az elmúlt 14 hónapban. Most hirtelen berobbant a régi életünk, szinte szabadnap nélkül koncertezzük végig a nyarat, ami fantasztikus érzés.

– Nagyváradhoz is sok emlék fűzi. Várható‑e, hogy elhozzák Váradra is a Kékszakállút, illetve a Jazzkívánságműsort a közeljövőben?

– Mindenhová szívesen megyünk, ahová hívnak, ahol fogadnak minket. Sajnos Nagyváradon nem látok mostanság olyan lehetőséget, olyan koncerthelyet, ahol fel tudnánk lépni, amit nagyon sajnálok. Így a mostani turnéból is kimaradt Várad. Novemberben tervezünk egy koncertkörutat a Bartók-lemezünk anyagából, addigra talán változik a helyzet, és újra találkozhatunk, és természetesen nagyon örülnék egy Kékszakáll-bemutatónak is Nagyváradon.

Bartók Béla – Sárik Péter: A kékszakállú herceg vára

Judit – Miksch Adrienn

Kékszakállú – Cser Krisztián

Sárik Péter Trió: Sárik Péter – zongora; Fonay Tibor – bőgő; Gálfi Attila – dob

Budafoki Dohnányi Zenekar, vezényel: Hollerung Gábor

A színházi premier időpontja és helyszíne: augusztus 18.; Zempléni Fesztivál, Sárospataki Művelődési Ház és Könyvtár színházterme

Sárik Péter megközelítése teljes egészében az eredeti darabból indul ki, lényegében egyetlen hangot sem változtat A kékszakállú herceg várában. Saját szavaival élve: kommentálja a történéseket, szólamokat ír hozzá. Ez egyébként bevett technika volt a zenetörténetben; a romantikus zeneszerzők rengeteg nagy barokk művet vettek elő, s az eredeti darab minden hangját megőrizték, csak kiegészítették új hangokkal, új megfogalmazásokkal, ezáltal hangulatában, karakterében még plasztikusabb, még izgalmasabb, virtuózabb és hatásosabb kompozíciót létrehozva. Ugyanez történik Sárik Péternél is. Ő két kadenciát és rengeteg ellenszólamot játszik a zongorán. Az énekesek minden hangja és a ritmus az eredeti mű szerint csendül fel, a feldolgozás mégis új fénybe, új megközelítésbe helyezi a művet. Az alapot jelen esetben a jazz-dob és a jazz-bőgő adja, ami nagyon izgalmas, mert az ember végül is teljes egészében meghallgatja A kékszakállút, mégis egészen más érzésekkel áll fel a koncertről, mintha Bartók művét eredetiben hallgatta volna. (Forrás: a Zempléni Fesztivál honlapja)

Nyitóképhez: A kékszakállú herceg várának CD-borítója és ‑belsője, valamint az előadás és werkfilm kísérő grafikája Gál Krisztián alkotása

(Megjelent a Várad 2021/8. számában)

 

 

Copyright © 2021 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu