Kárpótlás – versek
Kárpótlás
1.
Kivettem a fűből
a zöldet.
2.
Kivettem a dalból
a hangot.
3.
Kivettem a kétkedésből
a hitet.
4.
Kivettem magamból
az egészet, hogy ne
rettenj meg a magad felétől,
s egésznek érezd magad.
Kárpótollak a veszteségért,
ami engem ért.
Húsvét előtt
Valahol elvesztettem
a készülődés örömét.
Ablakomra fagy a
lámpa sugara,
a homály dombjain
térképet tapint kezem.
Agyamban megpihen
a szörnyeteg.
Jézus jön felém
olvadó gyertyával,
s egy régi hajnal
emlékét lángra gyújtja.
Ég a kereszt.
Porrá leszek, s nem
marad belőlem más,
csak a megtisztult szenny
szépsége.
Mégis ünnepelek.
Küszöb
1.
Bűnöket falazol képzeleted
celláiba,
s hiszed, csak a jó
marad benned.
2.
Nem vagy alávaló,
nem vagy rosszabb, mint
az állat.
3.
Nincs tilalom, ha átlépsz
a küszöbön, nincs mocsok,
csak a fehérre mosott éjszaka.
Szökevény
1.
Esettanulmány vagyok,
abszurd história,
próbálom tovább emelni
a létra felső fokát.
Nekivágok a semminek.
2.
Már hideg homokkő
az emlék fala, s te
a semmibe léptél.
Nem hoz napvilágra az ima.
3.
Mi van az Ég sikátora
mögött?
Csak a vak virradat.
Teodicea
Valamit látok a semmin
innen, valami elindul
a felszín peremére lépve.
Valami felnyitja szemem,
s formát önt a létezők összessége.
Ragaszkodom a tévedéshez,
ujjaim közül kicsúszik a
harmónia. Gyilkol a képzelet.
Lopott almába törik fogam,
értelmem hiába diktálja a feltételeket.
Lángra kap az izgalom
görbéje, s a nyomorúság
füstje elborítja az eget.
Nincs új elmélet, a kör bezárul,
metamorfózisom végrendelet.
Árnyékom felrepül a nincsbe,
mögöttem marad a bizonytalanság,
s ha lábam megvetem a csendben,
megágyaz nekem a Mester,
s omegába zsugorodik a világ.