Kulturális folyóirat és portál

12IFESZT-fb-event-cover.jpg (4) (1)

2026. szeptember 24 | Várad | Kultúra

Interetnikai Színházi Fesztivál lesz Nagyváradon

Nagyvárad lesz a romániai kisebbségi színjátszás találkozóhelye november 10. és 21. között: a Szigligeti Színház ad otthont a 12. Interetnikai Színházi Fesztiválnak, az IFESZT-nek. A kétévente más-más erdélyi, illetve partiumi városban megrendezett fesztivál a romániai kisebbségi színjátszás egyik legfontosabb találkozója. Célja, hogy átfogó képet adjon a Romániában működő kisebbségi színházak és társulatok munkájáról, és teret biztosítson a szakmai és közösségi párbeszédnek, a tapasztalatcserének, valamint az egymásra figyelésnek.A neves rendezvénynek legutóbb 2012-ben adott otthont a váradi teátrum.

Az idei seregszemle 12 napja alatt 20 produkció várja a közönséget a Szigligeti Színház nagytermében, a Transilvania Színpad stúdiótermében és az Árkádia Színpadon (bábszínház). Az erdélyi magyar színházi műhelyek produkciói mellett más romániai kisebbségek – német, zsidó és roma – színtársulatainak előadásai is helyet kapnak a programban, továbbá független társulatok és a két nagyváradi színház közös produkcióit is láthatja majd a közönség.

A meghívott előadások a kortárs színház sokféleségét képviselik: prózai és zenés produkciók, opera, szatíra, stand-up, valamint mozgás- és formanyelvi kísérletek egyaránt szerepelnek a kínálatban. A programban olyan alkotók munkái láthatók, mint Radu Afrim, Bobi Pricop, Bocsárdi László, Sardar Tagirovsky, Sebestyén Aba, Györfi Csaba, Alexander Hausvater.

A fesztivál november 10-én, 18 órakor hivatalos megnyitóval kezdődik. A színpadi programot a Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház közös produkciója, a MaRó nyitja. A következő napokban Erdély és Románia számos városából – többek között Csíkszeredából, Temesvárról, Nagyszebenből, Sepsiszentgyörgyről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Aradról, Bukarestből, Gyergyószentmiklósról, Szatmárnémetiből és Székelyudvarhelyről – érkeznek társulatok Nagyváradra.

Az IFESZT ugyanakkor több, mint előadások sorozata. A napi szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók és kísérőprogramok lehetőséget teremtenek arra, hogy alkotók, kritikusok, színházi szakemberek és nézők közösen gondolkodjanak arról, milyen kérdések foglalkoztatják ma a kisebbségi színházakat, és milyen szerepet tölthet be a színház a különböző nyelvek és kultúrák találkozásában.

Tizenkét nap, számos társulat és előadás, közös történetek és eltérő színházi nyelvek: 2026 novemberében Nagyvárad ismét a romániai kisebbségi színházak találkozóhelyévé válik.

A 12. IFESZT részletes programja az alábbiakban olvasható.

Jegyeket a színház jegypénztárában személyesen, illetve online a www.szigligeti.ro oldalon lehet vásárolni. Azoknak, akik több nagyszínpadi előadást is megnéznek, kedvezményes bérleteket ajánlanak, ezeket kizárólag a jegypénztárban lehet kiváltani.

Nyitvatartás: Hétfő, kedd, csütörtök: 10–17 óra között. Szerda, péntek: 13–19 óra között, valamint egy órával az előadások kezdete előtt.

PROGRAM

NOVEMBER 10., KEDD

18 – Nagyterem, Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház, Nagyvárad

Hivatalos megnyitó;

Székely Csaba: MaRó / MaRo; rendező: Bobi Pricop. Magyar és román nyelven, magyar és román felirattal. Időtartam: 1 óra 30 perc, szünet nélkül · 14+

20 – Transilvania Színpad, Csíki Játékszín, Csíkszereda
Kész Orsolya: Mások élete / Viețile altora; r. David Schwartz. Magyar nyelven, román felirattal. Időtartam: 1 óra 30 perc, szünet nélkül · 14+

NOVEMBER 11., SZERDA

17 – Nagyterem, Radu Stanca Nemzeti Színház – Német Tagozat, Nagyszeben
Georg Kreisler: Lola Blau / Lola Blau, r. Dumitru Acriș. Magyar nyelven, román felirattal. Időtartam: 1 óra 15 perc, szünet nélkül · 15+

19 – Transilvania Színpad, Szigligeti Színház – Szigligeti Társulat, Nagyvárad
Pintér Béla–Darvas Benedek: Parasztopera / Operă țărănească, r. Balogh Attila. Magyar nyelven, román felirattal. Időtartam: 1 óra 15 perc, szünet nélkül · 16+

NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK

17–Transilvania Színpad, Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház, Nagyvárad
Smaranda Nicolau: A haza sólymai / Șoimii patriei, r. Ioana Păun. Magyar és román nyelven, magyar és román felirattal. Időtartam: 1 óra 30 perc, szünet nélkül · 18+

19 – Árkádia Színpad, Temesvári Állami Német Színház
Nino Haratisvili: Penthesilea. EinRequiem / Penthesilea. Egy rekviem / Penthesilea. Un recviem, r. Eberhard Köhler. Német nyelven, román felirattal. Időtartam: 2 óra 45 perc, egy 15 perces szünettel · 14+

NOVEMBER 13., PÉNTEK

19 – Nagyterem, Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
Radu Afrim: Kommuna / Comunitatea, r. Radu Afrim. Magyar nyelven, román felirattal. Időtartam: 3 óra 30 perc, egy szünettel · 14+

NOVEMBER 14., SZOMBAT

20 –Transilvania Színpad, Soshin Theatre Association, Kolozsvár
Overtime / Overtime, r. Györgyjakab Enikő, Köllő Csongor. Magyar nyelven, román és angol felirattal. Időtartam: 1 óra 15 perc, szünet nélkül

NOVEMBER 15., VASÁRNAP

17–Transilvania Színpad, Váróterem Projekt, Kolozsvár
Preiszner Miklós: Vérmedve / Ursul de sânge, r. Szilvay Máté. Magyar nyelven, román felirattal. Időtartam: 2 óra 10 perc, szünet nélkül · 18+

19,30 – Nagyterem, Udvartér Színház, Kézdivásárhely
Kosztolányi Dezső: Édes Anna / Édes Anna, r. Györfi Csaba. Magyar nyelven. Időtartam: 1 óra 30 perc, szünet nélkül · 14+

NOVEMBER 16., HÉTFŐ

19 –Transilvania Színpad, Yorick Stúdió, Marosvásárhely
Székely Csaba: Egy diktátor születése / Nașterea unui dictator, r. Sebestyén Aba. Magyar nyelven, román és angol felirattal. Időtartam: 1 óra 30 perc, szünet nélkül · 14+

NOVEMBER 17., KEDD

17–Transilvania Színpad, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
Elise Wilk: Alaszka / Alaska, r. Sebestyén Aba. Magyar nyelven, román és angol felirattal. Időtartam: 2 óra, szünet nélkül · 12+

19 – Nagyterem, Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár
Chicago / Chicago, r. Béres László. Magyar nyelven, román és angol felirattal. Időtartam: 2 óra 30 perc, egy 15 perces szünettel · 14+

NOVEMBER 18., SZERDA

18 –Transilvania Színpad, Aradi Kamaraszínház, Arad
Raymund Fitzsimons: Kean / Kean, r. Tapasztó Ernő. Magyar nyelven, román felirattal. Időtartam: 55 perc, szünet nélkül · 16+

19 – Nagyterem, Állami Zsidó Színház, Bukarest
Shir Ha Shirim / Cântarea cântărilor / Énekek éneke, r. Alexander Hausvater. Jiddis nyelven, román felirattal. Időtartam: 2 óra, szünet nélkül · 16+

NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK

18 –Transilvania Színpad, Giuvlipen Színház, Bukarest
Get Up! Roma Stand-up. Román nyelven, magyar és angol felirattal. Időtartam: 1 óra 20 perc, szünet nélkül · 16+

19 – Nagyterem, Kolozsvári Magyar Opera
Mária főhadnagy / Locotenent Maria, r. Madarász Lóránt. Magyar nyelven, román felirattal. Időtartam: 3 óra, két szünettel · 6+

NOVEMBER 20., PÉNTEK

17 –Transilvania Színpad, Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós
Alfred Jarry – Demeter Márk – Sardar Tagirovsky: Übü király / Regele Ubu, r. SardarTagirovsky. Magyar nyelven, román felirattal. Időtartam: 2 óra 30 perc · 14+

19,30 – Nagyterem, Szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat
Tiago Rodrigues: Sopro – Suttogás a sötétben / Sopro – Șoapte în întuneric, r. Bocsárdi László
Magyar nyelven, román felirattal. Időtartam: 2 óra 10 perc, szünet nélkül · 14+

NOVEMBER 21., SZOMBAT

19 –Transilvania Színpad, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely
Martin McDonagh: Koponya Connemarában / Craniu din Connemara, r. Barabás Árpád. Magyar nyelven, román felirattal. Időtartam: 1 óra 30 perc, szünet nélkül · 14+

A műsorváltozás jogát fenntartják! A 12. IFESZT főtámogatója az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (Departamentul pentru Relații Interetnice).

 

 

Copyright © 2026 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu