Halmazok labirintusában: az életműkiasdás problémái
Kapcsolódás az életműkiadásokhoz
A múlt század utolsó negyedében Magyarországon kialakult egy olyan kiadói szokás, hogy részben versengve a tudományos kritikai kiadásokkal közzéteszik a kortárs alkotók életművét. Ez egyrészt az élő szerzők munkásságára vonatkozott, másrészt a közelmúltban elhunyt szerzőkre. A Noran, majd Noran Libro Könyvkiadó vállalta a Gion Nándor-i életmű közzétételét.
Jómagam nemcsak olvasóként kapcsolódom ehhez, hanem amatőr kutatóként is. 1975-80 között a szegedi egyetemen Keserű Bálint professzor (a régi magyar irodalom kutatója) és Péter László egyetemi tanár (a Juhász Gyula kritikai kiadás szerkesztője) megismertetett a filológia tudományának alapkövetelményeivel. 1984-ben bekapcsolódtam a Jókai Mór kritikai kiadás munkálataiba – Nagy Miklós szerkesztő konzultációin gyakorlatban érvényesítettem tanulmányaimat.
Bár a kiadói csoportból ki kellett lépnem, tapasztalataimat érvényesítettem a Baka István életműkiadás kontroll-kritikáiban, sőt a szegedi Akadémiai Bizottság első díjjal jutalmazta Gion Nándor szövegkiadásával foglalkozó pályaművemet 2004-ben. Azóta Madách Imre kiadásával foglalkoztam: megjelent az 1861-es országgyűlési beszédének gondozott szövege, s nyomdai átfutás alatt vannak Madách Imre Szépprózai művei. Emellett megismerkedtem Arvo Valton észt szerző nyomtatásban megjelent munkásságával is.
Felső-bácskaiként személyesen kötődöm Gion Nándorhoz és életművéhez, olvasóként és kutatóként szeretnék segíteni a többieknek – ezért is foglalkozom a szövegkiadásokkal (írásaim olvashatók a w3.sulinet.hu/oroksegtar honlapon). Ám ezeknél fontosabb és tényekben gazdagabb a következő munka: Horváth Futó Hargita: Gion Nándor bibliográfia Családi Kör Újvidék, 2010. 156 o.
Gion Nándor személyes anyagai
A 83. Ünnepi Könyvhétre jelent meg a sokak által régóta várt kiadvány. Ez a könyv azért is fontos, mert olyan írásokat tartalmaz, amelyek ma már szinte hozzáférhetetlenek.
A naplójegyzetek jelentőségéről nem szeretnék sokat beszélni. Minden olvasó és kutató várva várta, hogy megismerkedjen Gion Nándor személyiségével, s betekintést kapjon az egyes művek keletkezési hátterébe. Csakhogy az a probléma, hogy a posztmodern tudományos hivatkozások nem elégítik ki az embert. Józan paraszti ésszel csak kétféle szempontot tudok elfogadni:
a) a szövegek keletkezésének időrendjét;
b) a szövegekben érvényesülő történeti/kronológiai szempont szerinti válogatást.
Ám ebben a kiadványban egyik sem érvényesül – gyakorlatilag irracionálisan vannak összerakva a szövegek. S ezen a posztmodern tudományra való hivatkozás nem segít.
A másik érvényesített szempont az interjúk közlését eredményezte. Csakhogy itt nemcsak időrendi zavarokkal, hanem hiányokkal is találkozunk. Például nem jelentek meg nyomtatott formában sem a rádiós, sem a televíziós interjúk – pedig annak idején a Baka István-i életműkiadásba ezek is bekerültek. Nem hiszem, hogy szerzői jogok akadályozták volna; az adások anyaga pedig a közönség számára hozzáférhetetlen.
Emellett a kiadványból hiányzik a levelezés (még ha a válaszok nem is lettek volna jogosultak); minden olvasó, kutató tudja, hogy e személyes megnyilatkozásoknak mekkora jelentősége lehet egy valóságos életrajz elkészítésében. Az eddigi monográfiák és tanulmányok a biográfia szempontjából hiányosak. S nem ártott volna függelékben közölni a személyes iratokat sem (a fényképek megdrágították volna a kiadványt).
A kötet tartalmáról
Az első fejezet Napló, részletekben
A szerkesztő – együttműködve a családdal – kilenc kéziratos anyagot is közölt, csak éppen nem datálta őket, s nem adta meg lelőhelyüket se. Kicsit emlékeztet ez a Voinovich Géza-i gyakorlatra (Arany János és Arany László hagyatéka). Ráadásul hiányokkal is találkozunk – elegendő, ha összevetjük a tartalomjegyzéket az Ariadné-fonalnak számító Horváth Futó Hargita-kötettel. Tehát nem közölték a 147., 148., 149., 153., 158. jelzésű szövegeket. (A részletező adatokat terjedelmi okok miatt hagyom el – Á. K.) S ami a legnagyobb probléma: bár a megjelenés és a minősítés adott, de a jegyzetapparátus hiányzik. Lehet, hogy így s ezért lesz szépprózai jellegű, ám mind a kutatók, mind az olvasók örömmel vették volna a tényszerű adatokat. Főleg, ha tudjuk, hogy Gerold László több mint kortárs, hiszen ő készítette a Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon (1918-2000) irodalomtörténeti szempontból korszakos jelentőségű kiadványt (Forum Könyvkiadó Újvidék, 2001.).
A második fejezet a Véres patkányirtás idomított görényekkel.
A sokszor emlegetett regényszerű szöveg előtt a Testőr előszavát olvashatjuk – csakhogy a fantázianév azonosítása elmaradt. A „Pesti Napló” történetéről mind Elek Tibor, mind Gerold László írt monográfiájában – én annak idején Petőfi S. János útját járva kutatási szöveggé alakítva tettem olvashatóvá a nem jugoszláviai olvasóknak. Erről így ír a szerkesztő: „Egyetlen megjelenése: Árpás Károly: Az építő-teremtő ember (Bába Kiadó, Szeged, 2008.) című tanulmánykötete, melynek szerzője dicséretes, de fogyatékos szöveggondozással tette hozzáférhetővé az addig csak folyóiratban olvasható szöveget.” (337. o.: lábjegyzet) Csakhogy az a helyzet, hogy Gerold László nem az eredeti szövegváltozatot adta közre, hanem az általam szerkesztett anyagot. Ezt bizonyítja a tördelés egyezése: Saját [idézett mű] 372. o. tördelés = 173. o.; Saját 373. o. tördelés = 174. o.; Saját 374. o. tördelés = 174. o.; Saját 374. o. tördelés = 175. o.; Saját 375. o. tördelés = 176. o. Ráadásul a helyesírás is azonos. Emellett ragaszkodva a posztmodern elmélethez a szerkesztő ömlesztve jelentette meg az anyagot, nem jelezve, hogy hol vannak a folytatások határai. Ez már csak azért is érdekes, mert mindkét monográfus cáfolta, hogy regényről lenne szó. Ráadásul itt is hiányoznak a jegyzetek. (Annak idején rengeteg időt fordítottam a kutatásra, hogy a jelzett személyeket azonosíthassam – mégse tudtam mindenkit.)
A harmadik fejezet az Interjúk.
Az adatolás homályos; a szerkesztő nem indokolja, hogy miért tér el az időtől. Emellett hiányokkal is találkozunk. Megint Horváth Futó Hargita munkájára hivatkozom: 231., 234. – ezek szövegesek; 389., 391., 392. – ezek fölvételek. Valamint nem vette bele Tornai Szabolcs: A golyóálló tűzzománc. Gion Nándor áttelepülésének okairól és bővülő trilógiájáról in Heti Válasz 2002.03.15. írását se. Ide is kellettek volna jegyzetek.
A kötet negyedik fejezete az Esszék, cikkek, könyvismertetők, jegyzetek.
A válogatás nincs kellően alátámasztva – a hiányok jelöletlenek, legalább utalna Horváth Futó Hargita 2010-ben megjelent bibliográfiájára. Az ebben szereplő művek közül hiányzik: a 163-175. [<13 írás>]; 177.; 179-195. [<17 írás>]; 198-200. [<3 írás>]; 202., 204-230. [<27 írás>]; 232.; 233.; 267.; 268. – azaz hatvanhat írás. Ront az összhatáson, hogy itt is borítva van az időrend. Emellett az Irodalomról a rádióban – Újvidéki Rádió – hat cím időpont nélkül szerepel. Sőt a Hófalak között Magyar Szó 1986.11.27-30. zavaróan szerepel, hiszen tavaly Magyar Szó 1986. nov. 28-30. adattal volt olvasható (in Gion Nándor: Műfogsor az égből A kötetet szerkesztette és az utószót írta Gerold László Noran Libro Budapest, 2011. 260. o.) – melyik az igazi adat; miért kell kétszer közölni. Ami pedig a jegyzeteket illeti, azok hiányoznak.
A kötet összeállításáról
Nem szeretném önmagam ismételni, de nem értem, hogy a pozitivista ténytisztelet helyett miért választotta a posztmodern tudományosságot – kinek akart imponálni?
Értékelőként elsősorban az olvasók érdekét képviselem: Gerold László megmagyarázhatta volna, hogy miért kavart, s mit miért hagyott ki. Ezt nem ellensúlyozza, hogy a 339. oldal első bekezdésében taglalja a szerkesztői elveket – ám konkrétumok hiányoznak.
S vélem, rajtam kívül sokan vannak, akik kutatóként szeretnék használni az életműkiadás köteteit. Geroldnak adatolnia kellett volna a hiányos szövegeket, részben mert kortárs, részben mert irodalomtörténész (lásd lexikona). Még az utószavából is hiányoznak a pontos életrajzi adatok, például „…felesége borzalmas halála után…” (334. o.) – konkrét évszám nincs; „…következő évtized elején Pestre költözik…” (334. o.) – konkrét évszám sincs. S a sokszor hiányolt jegyzetekről többet nem is szeretnék szólni.
Gondok vannak a nyomdai munkákkal is. A 293. oldalon a Goethe-művek címeit nem dőlt betűvel szedték, pedig az egész kötetben ez az alap. Bár nem ismerem az életmű első közléseit, de innentől kérdéses számomra, hogy tudományos igénnyel lehet-e hivatkozni a kiadványra.
S akkor még ott van a helyesírás is. Amikor a Véres patkányirtással dolgoztam, akkor is meglehetősen sok hibával találkoztam. Viszont ennek a kötetnek volt korrektora (Horváth Annamária) – mégis, hogy maradhatott ennyi hiba: „Kernacot… Turman Capotet” (32. o.); „kial-/vataanul” (101. o.); „meg-/mardt” (106-107. o.); „muzulámonk” (114. o.); „párbajkoznak” (122. o.); „történelmórát” (127. o.); „Veszrpém” (138. o.); „elhalmaoztak” (149. o.); „nagyre” (169. o.); „Arkahnéról” (192. o.); „Temessi” (219. o.); „Általni” (222. o.); „bajbam” (227. o.); „börtönbele” (229. o.); „fel-/adatot” (252. o.); „értlemiségi” (274. o.); „bakkaleureusra” (291. o. – kétszer); „visszahnagzott” (304. o.). Mindez tovább erősíti azt az álláspontot, hogy a kötetre tudományos követelmény szerint nem nagyon lehet majd hivatkozni.
Mindez már csak azért is probléma, mert kérdés: mikor lesz újabb szövegkiadásra lehetőség?
Vége lenne a Gion-életmű kiadásának?
Többször fölmerült, hogy ez a kötet lenne a Gion-életmű zárókötete.
Ám hol érhető el Gion Nándor drámaírói munkássága? Ide tartoznának a rádió-riportok, a rádiójátékok, a színdarabok és a filmforgatókönyvek. Ezeknek a jelentősége már csak azért is óriási, mert ha nyomtatásban nem jelenik meg, akkor soha nem lesz elérhető.
Lesz-e kötet a gondolkodó Gionról? Szükséges lenne az esszék, cikkek, kritikák, recenziók, beszédek, előadások stb. teljes kiadása (beleértve az idegen nyelvű anyagokat is). Aki olvasott már Giontól, az tudja, nemcsak tehetséges alkotó volt, hanem az egyetem mellett önképzéssel gazdagodó irodalomtörténész, esztéta is!
Szükséges lenne a fentebb említett Gion-levelezés megjelentetése is.
S akkor még nem ejtettem szót arról, hogy az életműkiadás korábbi recenzióiban jelzett hiányokat is közzé kellene tenni valamikor. Nemcsak a kutatóknak van erre szükségük, hanem az olvasóknak is. S nemcsak az anyaországiaknak, hanem a szerbiaiaknak is, hiszen megsemmisülőben a szocialista kor nyomtatott és audiális, vizuális dokumentumai.
Mégis fejet hajtok a szerkesztő és a kiadó előtt, hiszen nélkülük ezek a szövegek nem lennének olvashatóak. Várjuk az újabb Gion-köteteket!