Kulturális folyóirat és portál

gobe zenekar

2023. november 8 | Hírek

A Góbé zenekar Nagyváradon játszik

November 12-én, vasárnap 20 órától a Góbé zenekar muzsikál Nagyváradon, a Moszkva Kávézóban. Vendégzenekarként fellép az esten a Szeder Trió.

A Góbé zenekar története a klasszikus és a modern zene találkozását reprezentálja. A zenekar 2007-ben alakult a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjaiból, és azóta is folyamatosan kísérleteznek és merészkednek egyre mélyebbre az autentikus zenében. Az évek során olyan stílusokban kalandoztak, mint a rock, blues, dubstep, reggae, metál, jazz, pop és még sok más. A zenekar olyan „népi popzenét” teremtett, amely szórakoztató és kortárs, miközben megőrzi a hagyományos ízeket.

Tizenöt éves fennállásuk során a Góbé zenekar az egész Kárpát-medencét és fél Európát bejárta, több mint ezer koncert van már mögöttük. A fesztiváloktól a klubokig, a színházaktól a cirkuszokig, a filmzenei alkotásoktól a táncszínházig mindenhol megtalálható volt. Koncertjei egyedülálló élményt nyújtanak, amelyek során különböző korok, korszakok és stílusok találkoznak.

A Góbé zenekar célja, hogy közelebb hozza a népzenét az emberekhez, és megismertesse azt a zenekultúrát, ami a populáris dalaik mögött áll. A zenekar tagjai nemcsak a színpadon alkotnak, hanem egyénileg is zenét tanítanak, és egy világzenei ismeretterjesztő előadást/workshopot is terveznek. A zenekar Kodály Zoltán útmutatását követve dolgozik azon, hogy „legyen a zene mindenkié”.

A mostani koncerten a Góbé zenekar a legfrissebb és legsikeresebb dalait adja elő, olyan repertoárt állítottak össze, mely ötvözi a népzenei gyökereket a kortárs könnyűzenével. Az együttes olyan utazásra invitálja a hallgatókat, mely során vidámság, csalfaság, történelem és őszinteség keveredik.

A Góbé zenekar tagjai: Várai Áron – ének, duda, furulya, ütőhangszerek; Rigó Márton – hegedű, brácsa, gitár, vokál; Vizeli Máté – brácsák, hegedű, koboz, gitár, vokál; Egervári Mátyás – cimbalom, dudák, furulya, fuvola, brácsatambura, tekerőlant, töröksíp; Czupi Áron – dob, ütőhangszerek, ének; Hegyi Zoltán – nagybőgő, basszusgitár.

Díjak: 2022 – Fonogram Díj; 2011 – A38 Talentométer népzene/világzene kategóriagyőztes és Közönségdíj; 2007: Bornépek Dalai Különdíj.

Jegyek korlátozott számban kaphatók a koncert helyszínén, illetve a iabilet.ro honlapon.

 

 

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu