Fácánszonáta
– Küldjek még egy kávét? – kérdezte Barnabás csinos munkatársát, aki a főiskola után, ki tudja, miért, hozzájuk szegődött.
– Kösz, most ne zavarjál, nem látod, szörfözök!
– Elárulnád, Csilla, miért épp hozzánk, Erdőszékre jöttél?
– Talán csak azért – nézte a monitort –, hogy a pici községedből kicsit nagyobb legyen. – Majd ahogy lenyomta az entert, az egekig ugrott.
– Mi történt, Csilla, találtál valamit?
– A valaminél többet!
– Pályázni szeretnél a megyeszékhelyünknél?
– Azon már túl vagyok. Remélem, Barna, nálad is jó leszek.
– Azt hiszed, én sose kopogtatok a megyei góréknál?
– Te csak arra ügyelj, hogy minden befektető a te községed nézze!
– Eladnád az erdőt?
– Kettő van belőle, míg a tél hidege és a parasztjaid ki nem vágják mindet.
– Azt hiszem, sejtem már, miért jöttél ide.
– Akkor miért faggatsz, miért nyitsz rám percenként kávéval?
– Jó lenne, ha tudnám, mit akarsz lenyúlni.
– A lenyúlás nem jó szó, de ha ragaszkodsz hozzá, tegyed többes számba.
– Azt hiszed, én…
– Nem hiszem, tudom. Apósodtól talán semmit se „nyúltál” le, mikor feleségül vetted meddő, sánta lányát?
– Ezt meg honnan tudod?
– Szedd össze magad, térjünk a tárgyra! Ha a fél erdőt eladjuk egy holland pénzeszsáknak…
– A rigófüttyel mi lesz, a fácán-szonátával?
– Iskolát bővíthetsz, sportpályát, táncházat!
– A megyénél, úgy hiszed, el fogják könyvelni?
– Ha nem nyílik az ajtó, nyitjuk az ablakot! Mi ez a neszezés, kopogott valaki? Nem írtál cetlit, hogy kedden és szerdán nincsen jogi tanács?
– Ne aggódj, ismerős, tőle nem kell félned – legyintett Barna, a szikár polgármester, majd turkált a bajszában – régi bútordarab.
– Neve?
– Korán kelő Juci.
– A sarki iskolából?
– Akár az árnyékom, mindenfelé követ. Amíg diri voltam, ő volt a pedellus nyomorék férjével. Régen nyugdíjazták, de míg mozdulni tud, ide is, oda is, be-be szokott nézni. Ha a fókuszomba kerül, bizalmasan kacsint, mintha azt mondaná, ne félj, Barna fiam, nem viszem a pletykát. Nem fogják megtudni, kit ringat a szemed reggel fél nyolc után…
– Megvan! – ugrott a bombázó, s mint egy hamiskártyás, ha bejön a nyerő lap, dörzsölni kezdte ápolt, puha kezét.
– Mit találtál, Csilla?
– Jobbat a hollandnál!
– A kiserdőt akarják?
– Nem is a te széked!
– Míg nem voltál nálunk, valami belga is célba vett bennünket.
– Hány „lepedőt” kínált? – Barna elmakogta. – Ha rábólintasz erre, megduplázom neked!
– S ha letörik a szárnyunk?
– Nem kell citeráznod, Bélát jól ismerem!
– Azt a béna öszvért?
– Ne minősítsd, Barna, az évfolyamtársad volt a tanítóképzőben…