Negyedjére mondod
„az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok.”
Mt 13,39
A nyári fákat elvitték a hatalmas esők. Az aratásnak
itt és most vége már. Csak rohanni sárga, barna, sárga
és barna fákon át, elhinni csak, hogy ott, az út végén történnek
igazán a csodák. Az aratásnak vége már. Ott volt három,
meséled, meséled és nézd, majd ott jön a negyedik.
Mert az elsőből anya lesz
– ilyenkor ősszel a gyerekek mind betegek –
a második csak nő marad
– a kék fényben, az elsőn: négy gyerek, egy anya –,
és a harmadikat, igen a harmadikat egész könnyedén,
csak tébolyult nyár volt, elvitte az éjszaka.
Az aratásnak hát, vége már, délelőtt volt,
és délután lett. És sárga, barna, sárga és barna
fényen át, akkor délután, kora őszben virágoztak a klinikák.
Délután volt, árva péntek – az aratás még nem a világ –
egészen szép napsütésben, te csak ültél, és leült melléd
a negyedik. Nem mesélt, csak hallgatott, ott bent meghalt
valaki – akkor éppen lezártak egy kórlapot –.
Most mondom először, hogy a negyedik, most
mondom negyedjére, mert barna szemében
végtelenül rövid minden, ami élet és felejtenéd,
de nem tudod, negyedjére mondod:
a nyári fákat elvitték az esők, az aratásnak vége
már, az aratók pedig mind angyalok.