Kulturális folyóirat és portál

Ozsvath Zsuzsi cover foto

2020. július 21 | Hírek

Előző részek – Ozsváth Zsuzsa könyvbemutató

A Gyújtópont irodalmi kerekasztal beszélgetéssorozat következő vendége idén Ozsváth Zsuzsa nagyváradi költő, író, képzőművész. A Fiatal Írók Szövetsége gondozásában frissen megjelent Előző részek című verseskönyvének bemutatóján közreműködik Tasnádi-Sáhy Péter rendező, dramaturg, a Várad folyóirat szerkesztője.

Mindenkit sok szeretettel várunk az Ady Endre Emlékmúzeum teraszára, július 23-án, csütörtök este 19 órára!
A – helyszínen kedvezményes áron megvásárolható – kötetet a beszélgetés után a szerző dedikálja.

A kötet fülszövegét Kovács András Ferenc írta:

Az Előző részek tartalmából, egy folyamatból mennyi, miképpen idézhető föl egy verssorozatban? Ahogy mozgásban, élőn váltakoznak, futnak szavak, félsorok, kizökkent arcok, mások, vízmosások, enteriőrök, premier plánok, tört panorámák, beláthatatlan helyek, helyzetek, hiányok, tárgytalan életek, érkeznek látomások, állomások jönnek-mennek, a menetszél zúg cugot írás és a hegyélek rajzolatában, részvétlen részvét, az átmenetek már közelítenek és távolítanak egyben, – mindenkit, bárkit, istent, embert és lelkes állatot. Mert vannak még, miként ég, föld, pokol.
Több dolgok vannak. Ozsváth Zsuzsa könyvében, is – sok hirtelen szók, képek snittjei, a látszólag spontán beszéd kíméletlen fonákja, kifordítottan visszatérő, rejtett dallamok s a versek érző vágástechnikái tagolják itt keményen, öntörvényűn, szelíden a titkos mondhatatlant, mi megszólítható tán.
Az Előző részek tartalmában szétszaggatott idő van. A pillanatoknak a tartama tágul: hosszan kitartott hangok, visszafojtott, aprózott roppanások, közöttes csendek, nyílt tekintetek. Csupán hallgatni kell, s meghallani. Csak megfigyelni ezt-azt, látni kell: a lét nyelvét sajátként magtanulni, folyvást és mindig újra látni mindent. Csak bámuldozni, nézni, s néha szólni – az szép, és jó is, mert olyan veszendő, hogy majdnem maradandó, szinte öröklét.

Partnereink: Várad Kulturális Folyóirat, Fiatal Írók Szövetsége, Szépíró Kör Nagyvárad, Ady Endre Emlékmúzeum.
Az esemény támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu