Kulturális folyóirat és portál

2012. október 16 | Anamaria Pop | Irodalom

A skarabeusz útvonala – versek

Napirend

Sietett,
mindig ugyanúgy sietett.
Egyik nap
két célba lövés közt suttogva elmondta:
„A haláltól nem félek,
de mikor közeledik a sötétség,
mindennap ugyanabban az órában,
kísérteties félelem olvasztja el a csontjaim,
és a sivatagban kirajzolt kör átváltozik
minden éjszaka kisebb-nagyobb hangyabollyá,
fekete és piros hangyákká…”

Sietett,
mindig ugyanúgy sietett
minél több célbalövés,
ameddig még fent van a nap,
ameddig még világos van.

Istenem,
milyen hosszú és szép és fehér csontjai voltak!

A szerző fordítása
 

A skarabeusz útvonala

Istenem,
hányszor mondtuk neki,
mi, akik jobban ismertük,
hogy ne válassza a skarabeusz útvonalát,
csak ha már kigyógyult a mehetnékjéből.
A céllövő bocsánatot kért,
és saját hullájával a hátán
(milyen hosszú és szép és fehér csontjai voltak!)
elindult a vár irányában.

Elfáradt test,
a temérdek célbalövéstől beteg szemek,
az agyba épített homokóra
egyre ritkábban jelzi a pontos időt.
Csak a gondolat és az ezüst csontú hulla
színezi a sivatagot.

Istenem,
hányszor mondtuk neki,
mi, akik jobban ismertük,
hogy ne válassza a skarabeusz útvonalát,
csak ha már kigyógyult a mehetnékjéből.

A szerző fordítása
 
A hullaszállítók lefegyverzése

Éjszakánként
megrémülve a sötétség csendjében
próbáltuk a hullaszállítókat lefegyverezni
kiknek megparancsolták
hogy boncolják fel
a céllövő szavait.
Nem vont vissza semmit
csak könyörgött, hogy vigyázzunk
a fűzfáról letépett halak haldoklására
a csillag árnyékában
tehetetlen vergődésükre.
Egyfolytában ismételte nekünk
hogy soha nem tudta, honnan tűnik fel a fény
honnan a sötétség
és hogy nem bánt meg semmit.

Éjszakánként
megrémülve a sötétség csendjében
próbáltuk a hullaszállítókat lefegyverezni.

A szerző fordítása
 
Könyörgés a kígyóhoz

Mostanában nagyon beteg volt.
A kígyó (az alvás felügyelője)
nagyobbra,
mint nagyobbra nőt,
az álmokat továbbította.

„Elmúlt ez a nyár is,
elmúlt,
és nem éreztem a testemen a fehér ló nyomait,
csak a célpontokat,
a célpontokat, melyek túlélték a halálos lövést,
ember nagyságú célpontok,
vérző árnyékú célpontok
melyek kiürítik a leheletet.”

Mostanában nagyon beteg volt,
gyertyákat gyújtottunk a céllövő hajtincsei között
és könyörögtünk a kígyónak (az alvás felügyelője),
hogy alakuljon át,
legyen fehér
ló.

A szerző fordítása

 

Színes ablaküveg

A kő csiszolatlan oldalán
ujjbegyek keresik a só nyomát.

A kertész vak, néma és süket.
Sikerült hát a szervátültetés.
Egyedül az emlékezet
(vészcsengő egy előző életből)
jelez dühösen,
mindhiába.

A kő csiszolatlan oldalán
nőnek, nőnek a sókristályok,
egyre közelebb a homály.

Rapai Ágnes fordítása
 

Pusztítás

Minden este támad a hideg.
A hideg rámtör minden este.
Az érzelmek futószalagján: zsarolás.
Minden este fojtogat a hideg.
A jégkígyó felzabálja a gondolatot.
A hideg eláraszt és alagutat fúr a csontokba.
Magányos alagutakat
a jégkígyó csontvázán.

Rapai Ágnes fordítása
 

Vers a 421-es gyorshoz

Itt ez a nő, a testén
minden éjjel átrobog egy vonat.
„A 421-es gyors öt perc múlva indul!”
és senki se tudja már, mi a vágy igazából.
Az a lényeg,
hogy a szépen pingált maszkok
(természetesen természetes festék)
bírjanak továbbra is mosolyogni.
„Az utasok szálljanak fel a vonatra!”
Itt ez a nő, a testén
lepkék vonulnak éjszakánként,
de elég volt már az időjósokból,
a sarki hó sem bír elolvadni soha,
pedig logikus volna.
„A jegyeket kérem!”
Itt ez a nő, a testén
minden éjjel egy virág hervad el,
groteszk márvánnyá dermed
− jelentéktelen jelzés ez, hiába −,
mi volt a fecskendőben? Viperaméreg.
Itt ez a nő, a testén
férfiak lógnak minden éjszaka,
kínos, banális, unott libikóka −
nincs más útjuk két sakkparti között,
mert túl sokáig simogatták a mellét.
Az a lényeg,
hogy a vonat csak egyre zakatol,
az utasok lábukat nyújtóztatják,
minden csomag nagyjából a helyén,
de mégis: micsoda kavarodás!
A kilences helyen az úr bőröndjéből
a hagymavirág kilóg az ablakon, csupa harmat,
a tízes helyen egy asszony kosarában
lábát töri két táncoló kutya −
ki ne vágyna itt szerelemre, kérem?
− Figyelem! Megálltunk! − kiáltja a hang a sötétben.
− Ne tessék kiszállni! Balesetveszély!
Örül a sok leprás, ha maguk itt lábuk törik.
Ön pedig, asszonyom,
nézzen csak kacéran a kalauzra,
hogy itt ne hagyja, itt ne hagyja végleg
a világ végén, két állomás között,
ahol örökre arcára fagy
a távirányított mosoly.

Szabó T. Anna fordítása

 

Méhlepény

Fájdalmak fájdalma a létezés
ebben az irdatlan nagy méhlepényben,
világtalan világban.
Egy másvilági köröm sem elég
feltépni ezt a burkot, amiben
a magzatvízben nagy cápákkal úszom
(öl és teremt itt minden mozdulat,
álom vagyok csak, nincs kezem-lábam, nemem −)
Ikrát raktak belém csukák, sügérek,
márnák ápolják pikkelyszúrt szemem.
De míg a fájdalmak fájdalma fáj
és lélegzik a lélek létezése
a világtalan világ méhlepényén,
élesítem a másvilág körmeit:
tépjenek helyet fénynek, olajágnak.

Édes szerelmem,
fehér ruhát és töviskoronát ölts, csokornyakkendőt,
menj, a konyhai vázában megtalálod a fejszét −
hámozz nekem egy almát,
(tudod, hogyan: hogy harsogjon a héj,
lüktessen tőle a dobhártya is),
de a Kék Hernyót, vigyázz, fel ne sértsd:
égbe repülne, azt súgta nekem −
de a világtalan világ nagy halai
nem tudnak nélküle élni.

Szabó T. Anna fordítása

Copyright © 2022 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu