A ma oltárán – versek
A ma oltárán
Ledarál az éj.
Fröccsenő álmod
csillagok szennye.
Elporladt a szél.
Felsebzett magány
ég tenyeredbe.
Mégis tiszta vagy.
Így még itt fekhetsz
a ma oltárán.
S hol fetreng a nap?
Keresd meg, indulj
léted pusztáján.
Élő tömegsír
Fessétek le a falakat utánam,
Fertőtlenítsetek ágyat, tolószéket,
Ne sírjatok ha a legyek rám szállnak,
Jönnek a harangok jajveszékelve, érzem.
Mert a fél születések egész halálok.
Belefakul a nap, ezt látni nem bírja.
Nem fogok keresni, így nem is találok.
Érzések, gondolatok mind egy tömegsírban.
Idegenebb idegennél
A csillagokból nagy vész vibrál.
Aláaknázott keresztek.
Kiöntött benzin most a világ,
okádnak szikrát életek.
Józanodj el, holnap se lesz nap,
mutálódik benned a múlt.
Rabakarat ami veszteg tart.
Visszakanyarodó kiút.
Vágy hervad ki porcikáidból.
Ne féltsd, már úgysem a tiéd.
Elérhetetlenért ne kínlódj,
A semmiben vagy töredék.
Hogy zug az isten hallgatása,
A tizenegyedik csapás.
Széthullóban a lelked váza.
Becsületes sanyargatás.
Lehet-e még közöd magadhoz,
Idegenebb idegennél?
Sejtekben megfeneklett a gond.
Ha lenne, bármit felednél.
Útkereszteződés
Majd magára záratik az idő, a tér.
Mikor a polcról levétetnek a könyvek,
Ott a csendek csendje lesz s a zajok zaja.
Leszobroznál, vagy osonva menekülnél el.
Ott rád olvastatik a rád olvasandó.
Mint borostyánköböl, feltöretik a múlt.
Ott kell megállj, ahol elmúlt az ég, a föld,
Ott az igen igen, a nem nem, s nincs langyos.
Még most kell választani a könyvek közül.
Nem tudod, meddig mondod tollba életed.
Ott az a harmónia és az a téboly,
Ott az az utolsó útkereszteződés.
Ott az érdem fény fénye, sötét sötétje.
Ott azok a bizonytalan kijáratok.
Tudsz-e örülni és fájni, ahogy kell?
Hátra és előre nézni, s kibékülni?