Kulturális folyóirat és portál

2014. július 10 | Tóth Hajnal | Kultúra

A kapott inspirációból inspirációt kell adni

A magyarországi Balázs Elemér Group (BEG) erdélyi-partiumi lemezbemutató turnéjának utolsó állomásaként Nagyváradon, a Posticum kulturális és ifjúsági központban koncertezett május 4-én. A zenekar vezetője, a nemzetközileg is ismert és elismert dzsesszdobos, zeneszerző Balázs Elemér nem rejti véka alá, hogy a Posticum a második otthona. Itt évek óta szíves örömest föllép. A mostani koncerten a megújult BEG új albumát ismerhették meg a váradi dzsesszrajongók. A The New BEGinning (Az új kezdet) elnevezésű lemez, amint címe is elárulja, szintén a megújulásról szól. A koncert után Balázs Elemér készségesen mesélt a zenekarról, a körútról, terveikről – és persze arról, mi mindent jelent számára a zene.
A Posticum a váradi dzsesszélet fellegvára. Igazi oázis, harmóniát, szépséget és megnyugvást nyújtó sziget. Több neves muzsikus játszott már ott. A Balázs Elemér Group lemezbemutató koncertje szabadtéri buli lett volna. Ám a borongós, esős idő miatt nem lehetett megtartani az eseményt a központ növényekkel körülölelt teraszán, hanem a hangulatos, visszafogott eleganciával berendezett nagyteremben játszottak.
Az új kezdettől a Belső lángig
A közönséget Balázs Elemér köszöntötte. Beszélt az új kezdetről, hiszen új felállásban játszik a BEG, megújult stílusban. Bemutatta művésztársait: öccsét, Balázs Józsefet (zongora), Szőke Nikolettát (ének), Szakonyi Milánt (ének), Komjáti Áront (gitár), Lakatos Pecek Krisztiánt (nagybőgő), valamint Zsoldos Dánielt (ütőhangszerek), aki a Londonban tartózkodó Czibere József helyett ugrott be.
A dalokat Szőke Nikoletta konferálta föl. Az énekesnő meglehetősen lírai összekötő szöveggel vezette föl a zeneszámokat, amelyek egy része Balázs Elemér, illetve Balázs József szerzeménye, míg néhány dalt neves zenészek, az együttes vezetőjének barátai komponáltak.
Elsőként a The New BEGinning, a címadó dal hangzott el. „Néha az életben is, a színpadon is váltani kell” – jegyezte meg Szőke Nikoletta. Ezután az Hommage to Bach, Lakatos Pecek Krisztián szerzeménye hangzott el. Ezt követte az Inner Blaze, vagys Belső láng. Szőke Nikoletta hozzáfűzte: „Kiben pislákol, kiben lobog, de mindenkiben ott a belső láng, mely erőt ad utunk során. És amely utat mutat, világít az alagút végén.” A kitűnő zenész, Oláh Szabolcs muzsikájához az énekesnő írt szöveget.
A The Last Message című Vukán György-kompozíciót a tavaly augusztusban elhunyt Kossuth- és Erkel-díjas zongoraművész, zeneszerző emlékére játszották. Vukán György is több ízben volt vendége a Posticumnak. „Sok szép élményünk, fantasztikus közös koncertjeink voltak Vukán Györggyel” – mondta el Szőke Nikoletta. A koncert első részének zárószámaként a Brother Elemér című zeneszámban gyönyörködhetett a hallgatóság, a dalt a dzsesszdobos régi jó barátja, Tim Ries amerikai szaxofonos írta.
A dzsesszkoncert Oláh Kálmán Lyric Song című szerzeményével folytatódott. Miért nem tudunk örülni annak, amikor az esőcsepp megsimogatja a bőrünket? Miért nem tiszteljük kellőképpen a titkokat és gondolatokat? Miért akarunk olyan táncosnak tűnni, aki mindig minden lépést előre tud? Erről szól ez az alkotás.
A Music Makes Me Alive pedig a zene bűvöletéről. „Körbevesz minket a zene. Simogatja a lelkünket. S akkor már semmi másra nincs szükségünk” – fogalmazta meg a szerzemény lényegét Szőke Nikoletta.
Az egyik feldolgozással – Always and Forever – Pat Methony előtt tisztelegnek. A világhírű amerikai gitáros, zeneszerző olyasmit írt bemutatásként Balázs Elemérről, ami meghatározó lett pályájának alakulása során. Pat Methony ekként fogalmazta meg véleményét Balázs Elemér művészetéről: „Elemér, véleményem szerint, az egyik legjobb dobos ma a szakmában. Összehasonlíthatatlan muzikalitással és finomsággal játszik. Képes minden egyes zenei pillanatot olyan figyelemmel hallgatni, olyan kiváló, spontán döntéseket tud a színpadon hozni, amivel csak növeli zenésztársai játékának minőségét. Kiváló érzékkel nyúl a hangszeréhez. Mindig élvezettel játszom vele, s ugyanilyen örömmel hallgatom is.”
Gyönyörű dalokat, virtuóz, magával ragadó szólókat hallhattak a dzsesszkedvelők. Különleges élmény volt a nagybőgőszóló, a dobok és ütőhangszerek párbeszéde, a csipkefinomságú zongorafutamok, a gitárjáték, nem utolsósorban Szőke Nikoletta és Szakonyi Milán nagyszerű éneklése. Csupa lüktetés, csupa harmónia, csupa fantázia ez a zene.
Az est befejezéseként a BEG hagyományaihoz híven egy magyar népdal feldolgozása is fölcsendült: Ha te tudnád.
Mindenütt meg lehet találni a szépet
A Posticum Étterem a szerzeteshez nevű vendéglőjében beszélgettünk Balázs Elemérrel egy üveg jóféle száraz fehérbor társaságában. Először is dióhéjban összefoglalta a BEG történetét. A zenekar 2000-ben alakult, 2002-ben jelent meg első albumuk, az Around the World. Akkortájt a következő felállásban játszottak: Balázs Elemér – dob, billentyűs hangszerek; Balázs József – billentyűs hangszerek; Juhász Gábor – gitár; Szandai Mátyás – nagybőgő; Dés András – ütősök; Winand Gábor – ének; Czerovszky Henriett – ének. Az első lemeznek nagy sikere lett. Mondhatni: sikersorozat volt az egész zenekar életében. Aztán cserélődtek a tagok, történtek változások, távoztak zenészek, érkeztek új emberek, ahogyan sok más zenekar életében is. Sorra jöttek a nagylemezek, koncerteztek szerte a nagyvilágban. Több albumuk is aranylemez lett. Néhány év szünet után, megújulva, átalakulva, új tagokkal bővülve tért vissza a Balázs Elemér Group. „Fantasztikus egyéniségek játszanak most megint a zenekarban. Balázs József zongorista és Czibere József ütőhangszeres maradtak velem. Aztán érkezett az ifjú zenészgeneráció egyik legtehetségesebb gitárosa, Komjáti Áron. Lakatos Pecek Krisztiánt nem kell bemutatni a váradi közönségnek, hiszen már többször muzsikált itt velem, és más együttesekben is zenélünk együtt. Ifjú kora ellenére számos zenésszel játszott már együtt: például Szakcsi Lakatos Róberttel, Szakcsi Lakatos Bélával. Zsoldos Dániel most Czibere József helyett ugrott be, ugyancsak tehetséges fiatal zenész. Az új énekes Szakonyi Milán, aki a Kőbányai Zeneiskola végzőse. Tartottam egy meghallgatást, és az ő hangja tetszett a legjobban. Szőke Nikoletta pedig Magyarország egyik legjobb dzsesszénekesnője, a világon mindenütt helytáll” – magyarázta a zenekarvezető.
Új albumuk tavaly októberben jelent meg. „Új energiák, új hangzásvilág. Fontos mindegyikünknek.” A mostani turnéról elmondja: koncerteztek Kérdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Bálványoson. „Imádom Erdélyt. Kedves, őszinte embereket ismerhettem meg, akik nagyon-nagyon szeretik a zenét. Megcsodálhattuk a Szent Anna-tavat. Egyébként mindegyik hely hihetetlenül szép. A rengeteg utazás sokszor fárasztó, néha jó volna egy repülő varázsszőnyeg, ám az emberek kedvessége és a táj szépsége kárpótol. A gyönyörű természet mindig meghat. Mindenütt meg lehet találni a szépet. Ez a világ gyönyörűséges.”
A székelyföldi fellépések után következett Várad. A Posticum, ahol Balázs Elemér mindig otthonra lel. Megragadja a hely szellemisége. 2005 körül volt itt az első koncertje egy kvartettel. Rencsik Imrével, a Posticum központ megálmodójával, alapítójával rögvest jó barátságba került. Hozzáfűzte: „Az összes koncert, valahány dzsesszfesztivál szép és jó élmény volt.”
Tavaly májusban a Posticum előtti parkban tartott dzsesszfesztiválon több estén át is fellépett Vukán György. A szép tavaszi dzsesszesteken még együtt muzsikált Vukán György Balázs Elemérékkel. „Nehéz szavakkal kifejezni, mi mindent jelentett nekem Vukán György. Emberileg is, zeneileg is. Óriási veszteség a halála. Segített a pályámon. Huszonöt éves kapcsolatról beszélhetek. Olyan volt, mint egy apa-fiú kapcsolat. Ugyanakkor a testvérem, a barátom is volt. Rengeteget jelentett nekem a barátsága, szeretete. A zenében mindent kipróbáltam vele – a szimfonikus muzsikától a dzsesszig. Néha olyan érzésem van, mintha nem halt volna meg.”
Az inspirációból inspirációt kell adni
Nagyváradról Debrecenbe utazott a Balázs Elemér Group – természetesen koncertezni. A dzsesszdobos elmondta: sokat és sokfelé szeretnének játszani, bemutatni az új albumot. Most magyarországi fellépések következnek, ősszel pedig nyugatabbra vándorolnak muzsikálni, Németországba, Franciaországba, Belgiumba, Nagy-Britanniába.
„Ha valami jól van előadva, közvetítve, a közönség rögtön megérzi. Fantasztikus energiák, érzések működnek. Életet, örömöt ad, ha észlelem, hogy a közönség átérzi mindazt, amit a zenével kifejezünk.”
Balázs Elemér figyeli az ifjú tehetségeket. Hajdú Klára énekesnő csodálatos hangjára is hamar felfigyelt, most Szakonyi Milánra bukkant egy meghallgatáson. „Így kerülnek hozzám a jók” – jegyezte meg. Szeptembertől tanítani fog a budapesti Egressy Béni Zeneiskolában és a Vienna Konzervatóriumban, pedagógusként is kipróbálja magát.
A dzsesszdobos egyébként zenész családból származik. Édesapja klarinétos. Balázs Elemér apró gyermekként, hatévesen már zenélt. Egyből a dob ragadta meg a fantáziáját. Szétvert, szétdobolt otthon mindent. Tizenöt évesen fölvették a konzervatóriumba. És hogy miért a dzsessz bűvkörébe került? Erre roppant egyszerű a művész magyarázata. „A dzsessz a legimprovizatívabb, legszebb, legkreatívabb zene. Jólesik játszani. Nincs mellébeszélés. Nem kell túlgondolni. Átélni kell. Átszellemülni.”
A természettől is és emberektől is kap ihletet a művész, aki muzsikustársaival megteremt egy csodaszép zenei világot. Ám a koncerteken nemcsak a dallamokra, a zenésztársakra figyel, hanem a közönség reakcióira, a muzsika hatására is. Beszélgetésünk vége felé Balázs Elemér megkérdezett arról két fiatal zenekedvelőt (akik a koncerten az első sorban ültek, és a produkció után még letelepedtek kicsit beszélgetni az étteremben), hogy tetszettek nekik a dalok, mi a véleményük a koncertről. Az egyik lány elmondta: mostanság az életének épp olyan szakaszában van, amelyben igényli ezt a fajta kikapcsolódást. Hozzátette: Szőke Nikoletta hangja érces, ugyanakkor lágy, beleolvad a zenébe, magával sodorja a dallamokat.
Balázs Elemér búcsúzásképp fejtegette: „A zene minden. Újra ezt az utat választanám, ha még egyszer megszületnék. Sokat számít a spontaneitás, a perc varázsa, a pillanat hatalma. Soha ne vond meg magadtól azt, ami jó. Imádom a kreativitást, az újat. A spontaneitás és a kreativitás az emberiség legnagyobb találmánya. És az is lényeges, hogy a kapott inspirációból inspirációt kell adni az embereknek.”
A zenekar
A Balázs Elemér Groupot 2000-ben alapította Balázs Elemér, a nemzetközileg is széles körben elismert és keresett dzsesszdobos. Az együttes jelentős eredményeket ért el (például: Fonogram díj, 2005), sikerrel szerepelt több tekintélyes európai dzsesszfesztiválon (Bécs, London, Berlin, Hága, Prága, Pozsony, Skopje, Róma, Oslo, Glasgow, Madrid). A Group egyéni hangzásvilágot alakított ki; legfőbb jellemzői a dallamközpontúság és a különleges ritmika, amelyeket a férfi- és női hang érdekes kontrasztja tesz még színesebbé. A legkülönbözőbb zenei kultúrákból merítenek inspirációt, szívesen kalandoznak az etno stílus világában is. A Magyar népdalok című lemezükön saját népi kultúrájuk zenéjét, a magyar népdalokat egyesítették jellegzetes stílusukkal, míg az Early Music című albumukon, amelyen Nuria Rial, az Echo Klassik díjas katalán szoprán énekesnő is közreműködött, barokk zenét ötvöztek dzsesszel. Az Early Music Európa-szerte óriási siker lett, felléptek egyebek mellett Innsbruckban a világ leghíresebb régizene-fesztiválján. Kritikusok szerint ez a fajta elmélyült zene bármilyen szituációban hallgatható – olvasható a BEG honlapján.
A Balázs Elemér Group lemezei: Around the World, 2002; Our Worlds Beyond, 2003; Refracting Sound, 2004; Magyar népdalok, 2005; Best& Live 2001–2006 Concert in Budapest, 2007; Early Music, 2007; Memories (Dedicated to Mother; 2009); The New BEGinning, 2013.
A zenekarvezető
Balázs Elemér dobosként és zeneszerzőként meghatározó alakja a magyar dzsesszéletnek, 1995 óta zenekarvezető is. Játszott a No-Spa zenekarban, oszlopos tagja a Trio Midnightnak, és állandó dobosa a Creative Art Ensemble-nek. Részt vett számos nemzetközi dzsesszfesztiválon, Perugiában, Marciacban, Nürnbergben, Zürichben, Münchenben, Koppenhágában, Tallinnban, Pozsonyban. Dolgozott Anette Lowmannel, Stepko Gutt-tal, Zbigniew Namyslowskival, Jukka Perkóval, Paolo Fresuval, Stephane Belmondóval, Steve Houbennel, Lee Konitzcal, Art Farmerrel, Pat Methenyvel, Rick Maritsával, Charlie Marianóval, Randy Breckerrel, Al Jarreau-val, Darryl Jonesszal és Joe Lovanóval.
Szólókarrierje két főbb szakaszra osztható: triójával, illetve kvintettjével három lemezt készített, 1995-ben a Fly bird-öt, 1997-ben a My new wayt, majd 2000-ben a BMC gondozásában elsőként megjelenő Always that momentet (utóbbi elnyerte az Év Magyar Jazzlemeze díjat a Gramofon magazin szavazása alapján).
Vezeti a Balázs Elemér Groupot, mely 2002-ben az Around the World című albummal debütált. 2004-ben készítették el Balázs Józseffel közösen Salamon András Getnó című filmjének zenéjét. 2005-ben a Refracting Sounds címmel megjelenő lemezük a Mahasz Gramofon díját kapta, s az év dzsesszlemeze lett.
2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst keresztje kitüntetést kapta. Együtt dolgozik a világhírű Tim Ries szaxofonossal és a Rolling Stones Projecttel Európában és a tengerentúlon egyaránt. (Forrás: BEG honlapja)

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu