A szecesszió világnapját ünneplik
Június 13-án Nagyvárad ismét a szecessziót ünnepli. Az Oradea Heritage által szervezett eseménysorozat tematikája az idei nemzetközi ajánlásnak megfelelően a Women of Art Nouveau, vagyis Nők a szecesszióban.
A program részeként ingyenesen látogatható lesz a Darvas–La Roche-ház, emellett festő-, üvegfestő- és kerámiaműhellyel, játékokkal, tematikus sétákkal és szakmai előadásokkal várjuk az érdeklődőket, akik így a szecesszió világát új nézőpontból ismerhetik meg: a nő nemcsak mint múzsa vagy szimbólum, hanem mint alkotó kerül a középpontba.
Az est folyamán lesznek élő koncertek, fényinstallációk, video mapping Nagyvárad ikonikus helyszínein — megelevenedik a Fekete Sas Palota, a Moskovits-palota, a Poynár-ház, a Deutsch-ház, a színházépület, sőt, még a Sebes-Körös vize is.
PROGRAM
10:00 – 18:00 – ingyenes belépés a Darvas-La Roche-házba
10:00 – 18:00 – kiállítás: A ház testében – A lakhatás rétegei Brâncușitól Gheniéig – Darvas-La Roche-ház
Tematikus séták
Idegenvezetős séták a váradi szecessziós paloták között– találkozás a Fekete Sas palotánál (passzázs főtér felőli bejárata)
▪️ Román nyelven: 10:30, 11:30, 13:00, 16:00, 17:00, 18:00, 21:00, 22:00
▪️ Magyar nyelven: 12:00
▪️ Angol nyelven: 15:00
Jelentkezés: https://forms.gle/GSg4xki5VfQmNV9v5
10:00 – a volt mozi nagyterme: Mi lett volna, ha… című előadás, majd épületbejárás a Fekete Sas palotában, Zuh Deodáth vezetésével
Jelentkezés: https://forms.gle/qFMCfix7CjaCHiEw5
14:00 – találkozás a passzázs kupolája alatt: fotós séta a Fekete Sas palotában Remus Toderici vezetésével
Jelentkezés: https://forms.gle/hRWYZwPzjKCAEuvC9
Különleges vetítések a Fekete Sas palota egykori mozijában
12:00, 13:00 – L’acte d’habiter. 2025, r.: Alexandre Humbert. Időtartam: 19 perc.
15:00, 17:30 – Meglepetésfilm
Jelentkezés: https://forms.gle/WTZWadgRFiZUoVuX8
Kreatív műhelyek és egyéb események a Darvas-La Roche-házban
10:00–13:00, 17:00–20:00 – Körös-part, a Darvas-La Roche-ház mögött: Coloradea festőműhely Alexandra Comanici vezetésével
Jelentkezés: https://forms.gle/LuvyPiiSskUiff9x6
11:00 – 14:00: Üvegfestő műhely Dan Bârsan vezetésével (kert)
11:00 A gombos ház – gyermekeknek szóló foglalkozás Romina Popa vezetésével
Jelentkezés: https://forms.gle/bbGfuE5G6zHajGBs8
13:00–16:00 „Art Nouveau szuperhősnők”. Rajz- és kollázsműhely gyerekeknek Dafina Suciu vezetésével
Jelentkezés: https://forms.gle/RxxZuP1dTTLJWZc17
13:30 – A gombos ház társasjáték bemutatója
14:00 – A gombos ház – felnőtteknek szóló műhely
Jelentkezés: https://forms.gle/BDiCchWbbKnHXM5D6
15:00 – 18:00: Viselhető díszek – kerámia műhely Vinicius Leș vezetésével (kert)
Jelentkezés: https://forms.gle/CaqvgaE4cDrEtPEM7
17:00 – Darvas Talks Matthew Rampley-vel
Szabadtéri koncertek
14:00 – A Nagyváradi Állami Filharmónia Art Nouveau kórusának koncertje – a színház lépcsőjén
20:00 – Sorvina koncertje – a színház mögötti téren
A New Yorkban született, Berlinben élő Sorvina az új generációs művészek egyik feltörekvő hangja, aki szabadon mozog a jazz rap, a neo-soul, a gospel és az alternatív hiphop között. Zenéje személyes történetekre, valamint az identitás, az emlékezet és a hovatartozás témáira épül, és az egyéni élményeket egyetemes üzenetekké alakítja.
21:30 – Mischa Blanos koncertje – lent, a Sebes-Körös partján, a NOCA közelében
Mischa Blanos sokoldalú művész. Hét éves kora óta tanul klasszikus zenét, majd különböző projekteket hozott létre, egyik műfajból a másikba váltva, a neoklasszikustól a technóig és az ambientig. 2025 novemberében jelent meg Take Control című albuma, amely új fejezetet nyitott pályafutásában: olyan művésszé vált, aki nem fél átlépni a határokat.
Multimédiás installációk és videomapping
22:00 és 01:00 között a belváros számos épülete látványos fényinstallációk segítségével kel életre:
- Mozgó dísz – Fekete Sas-passzázs
Élő fényforrássá válnak az ólomüveg ablakok a Fekete Sas passzázs szívében, egy lézerinstalláció és videoprojekció segítségével. A szecesszió színei, formái megmozdulnak, a paszázs magával ragadó vizuális élménnyé alakul, miközben az épített örökség kortárs fényben születik újjá.
- A múzsa előtt – Moskovits Adolf és Fiai Palota (Unirii / Szent László tér)
A Moskovits-palotánál a közönséget arra hívjuk, hogy egy, a szecesszió eleganciáját idéző kereten át fedezze fel az épületet. Az installáció a fizikai elemeket és a videomapping technológiáját ötvözi, így különleges vizuális élményt teremt. Az alkotás a nézőt aktív résztvevővé teszi: egyszerre kínál látványos fotózási lehetőséget és elmélyült találkozást a kulturális örökséggel. A szemlélő maga válik az élő keret részévé, amely a múlt szépségével, az emlékezéssel és a szecesszió szellemiségével teremt párbeszédet.
- Árnyékkeringő – Deutsch K.I. üvegáruüzlet (Vasile Alecsandri utca)
A Deutsch K. I. üvegáruüzlet ablakai vetítések és fényjátékok segítségével elevenednek meg, felidézve egy hajdani bál eleganciáját és hangulatát. Az elegáns sziluettek, a mozgó árnyékok és a finom fényhatások a szecesszió korának varázsát idézik meg, miközben a homlokzat különleges éjszakai színpaddá alakul. A látvány azt az érzést kelti, mintha a múlt ismét életre kelne, és újra táncba hívná a várost
- Noktürn a Körösön – Sebes-Körös folyó, a NOCA közelében
A Sebes-Körös vizén a fények, a tükröződések és a hangok alkotnak különleges elegyet egy éjszakai installáció keretében, amelyet a szecesszió hullámzó formavilága és gazdag ornamentikája ihletett. A folyó felszíne élő vászonná válik, ahol a fények játéka és a város tükröződő képei folyamatosan változó látványt teremtenek. Az élményt Mischa Blanos élő zenei atmoszférája teszi még magával ragadóbbá, érzékeny párbeszédet teremtve víz, fény és hang között.
- Az álmodó ház – Poynár-ház (Ferdinand / Bémer tér)
A Poynár-ház homlokzata lírai hangulatú videomapping-installáció révén elevenedik meg, amelzben az épület emlékezete fénnyé, mozgássá és ornamentikává alakul. A szecesszió szellemiségét idéző vizuális játékban a ház szinte életre kel: mintha lélegezne, feltárná múltjának rétegeit, és saját díszítőmotívumain keresztül mesélne történeteket. Az installáció a közönséget egy álomszerű éjszakai utazásra hívja, ahol a kulturális örökség és a képzelet határai elmosódnak.
- A királynő aurája – Mária királyné szobra (Ferdinand / Bémer tér)
A királynő aurája című videomapping-installáció új vizuális dimenzióba helyezi Mária román királyné szobrát, tisztelegve a román történelem egyik meghatározó alakjának öröksége előtt. A fények, a gazdag ornamentika és a szecesszió ihlette vizuális motívumok révén a mű lenyűgöző, monumentális látványt teremt. A múlt emlékezete és a kortárs művészi kifejezésmód találkozik benne, új megvilágításba helyezve a királyné alakját és szimbolikus jelentőségét.
- A múzsák hívása – a színház fríze (Ferdinánd tér)
A színház homlokzatán megelevenedő A múzsák hívása című videomapping-installációban a fény, a mozgás és a díszítőmotívumok játékán keresztül szimbolikus nőalakok bontakoznak ki, megidézve a szecesszió eleganciáját és kifejező erejét. A fríz így különleges éjszakai vizuális kompozícióvá alakul, amelyben a misztikum és az alkotó szellem találkozik, párbeszédet teremtve kulturális örökség és képzelet között.
- Állandó fényinstalláció – Inima mea e aici – A szívem itt van (Sebes-Körös parti sétány, a NOCA közelében)
Állandó fényinstalláció a Sebes-Körös partján: különleges találkozási pont a váradiak és a látogatók számára. A fény által megfogalmazott alkotás a városhoz való kötődés, az emlékek és a közösségi élmények szimbólumává válik, új vizuális hangsúlyt adva a folyóparti sétánynak.
Az esemény a Réseau Art Nouveau Networkkel való együttműködésben valósul meg. (közlemény)




