Kulturális folyóirat és portál

smurtz 1

2023. június 29 | Hírek

A  29. Atelier Fesztivál legjobb előadása lett A Schmürz

Az Atelier Nemzetközi Előadóművészeti Fesztivál 29. kiadása június 10–17. között zajlott Nagybányán.  A fesztivál 8 napja alatt nem kevesebb mint 15 előadást tekinthetett meg a közönség, a fellépő társulatok között pedig romániai, magyarországi és spanyol színházak szerepeltek.

A nagyváradi Szigligeti Színház egy megtisztelő jelöléssel, valamint a legjobb előadásnak járó díjjal térhetett haza a rangos eseményről. A Györfi Csaba rendező-koreográfus által a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének kortárs részlegével közösen megvalósított A Schmürz – fizikai színházi őrület Boris Vian drámája alapján című nonverbális produkció a fesztivál nagydíját érdemelte ki, a titokzatos Schmürzöt alakító Törteli Nadint pedig a legjobb színésznő díjára jelölték két másik fellépő mellett.

A Schmürz című fizikai színházi előadás a Szigligeti Színház első olyan produkciója volt, amelyet egyenesen a Transilvania Színpadra alkottak készítői. A premierre idén márciusban, a Stúdióavató rendezvénysorozat keretében került sor. Az előadás egy család küzdelmét mutatja be a mindenhol jelen lévő, névtelen fenyegetés ellen a mozgásművészet nyelvén.

A nagybányai Atelier Nemzetközi Előadóművészeti Fesztivált 1992-ben alapította Radu Macrinci színházi rendező. Célkitűzése, hogy a kísérletezőbb, kevésbé konvencionális, 21. századi színházi kifejezésmódoknak teret adjon, és megkeresse annak lehetőségét, hogy a színházi hagyományok modern problémafelvetésekkel összhangban kerüljenek a színpadra.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu