Kulturális folyóirat és portál

Névtelen terv (16)

2023. május 15 | Hírek

Csinibaba-premier és HolnapUtán Fesztivál

Eseménydús hétvége volt a nagyváradi Szigligeti Színháznál. Bemutatták Márton Gyula Csinibaba című előadását, május 12-én, pénteken, majd 13-án a HolnapUtán Fesztivált is ugyanezzel a produkcióval nyitották meg. A Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője rendezésében megvalósult zenés vígjáték sikert aratott mindkét napon, továbbá vasárnap is, amikor a fesztivál programján kívül játszotta a produkciót a társulat.

A HolnapUtán Fesztivál 11. kiadásának nyitányaként szombaton játszott Csinibaba-előadás alkalmával kitehették volna a színházra a „Megtelt” feliratú táblát. A közönség nagy örömmel fogadta és végeérhetetlen tapssal jutalmazta a Szigligeti Társulat játékát, a jól ismert és szeretett dallamokat és a látványos koreográfiákat.

A fesztivál második napja aztán másféle hangulatokat hozott. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem bábszínész magiszteri hallgatói Árvácska című, felnőtteknek szóló bábos produkciójukkal érkeztek a HolnapUtánra. A megdöbbentő drámai erejű előadás Móricz Zsigmond kisregényének tragikus cselekményét vitte színpadra sok zenével, rendkívül kreatív eszközhasználattal és bábjátékkal megtámogatva. Az előadást Vidovszky György rendezte.

Este a nagyváradi Regina Maria Színház A fiú című stúdióelőadására voltak hivatalosak a HolnapUtán nézői. Az egyszerűségében is megrázó kamaradarab egy problémás kamasz és családja szenvedéseit mutatta be, kínzó természetességgel, húsbavágón érzékeltetve a depresszió ellen hiányos eszköztárral hiába küzdő szülők sorsát és a döntéshozás megoldhatatlan dilemmáit, a címszereplő fiú belső vívódásait és a felek közti kommunikáció lehetetlenségét.

A fesztivál harmadik napján, hétfőn Klem Viktor várta a közönséget a Transilvania Színpadra Patrick Süskind A nagybőgő című monodrámájával, este pedig a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Hegedűs a háztetőn című produkcióját várta zsúfolásig telt ház. Kedden a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház érkezik A doktor úr című előadással, szerdán a Nagyvárad Táncegyüttes A Schmürz című, 14 éven felülieknek ajánlott fizikai színházi előadása várja a nézőket a Transilvania Színpadra, majd este a Carson Coma koncertezik. A fesztivált a Szigligeti Társulat Én, a féreg című, 14 éven felülieknek ajánlott stúdióelőadása zárja a Transilvaniában május 18-án, csütörtökön. További információkért kövessék a Szigligeti Színház közösségimédia-felületeit.

A nyitókép fotómontázsán a Csinibabából, az Árvácskából és A fiúból látható egy-egy jelenet

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu