Variációk egy meghatározásra
Béres Norbert
Láng Zsolt kötete* a maga egyszerűségével próbálja meg körvonalazni a szerelem témakörét, a köré szerveződő élményeket, élethelyzeteket. Veszélyes terepet szemel ki magának, hiszen a már-már elcsépeltnek tetsző általános téma mindenki számára ismert, mégis minden embernek mást mond, eltérő jelentéssel bír, mindenkiből különböző érzéseket, emlékeket hoz felszínre. A szerző azonban higgadtan, megfontoltan uralja a témát, a szerelemről való beszéd könnyed, mégis kimagaslóan érdekfeszítő.
A Szerelemváros és más történetek címet viselő kötet rövidprózák sajátos gyűjteménye, a benne szereplő írások műfaji szempontból igencsak sokszínűek. Találunk benne esszéisztikus visszaemlékezést, tárcát, egyperces, vagy épp klasszikus értelemben vett novellát is. A különböző helyszíneken, Berlintől Kolozsvárig, Budapesttől Rómáig játszódó történetek a többéves eseményeket tömörítő cselekménytől az egyetlen rövid pillanat feldolgozásáig szintén széles skálán mozognak, az időkezelés nagy eltéréseket mutat. Találkozhatunk monologikus és dialogikus, anekdotikus vagy épp lírai hangvételű szövegekkel, melyeket a különbözőségükből adódó ellentétek dacára mégis szerves egésszé kapcsolja valami: a szerelem jelenléte. A jelenlét, vagy éppen a hiány, hiszen a történetek ugyanúgy megjelenítik a boldogságkeresés, az emberi kapcsolat kudarcát, mint örömét.
Férfi-nő kapcsolata köré szerveződnek a mondatok, sorok, bekezdések, a kötődés, az érintkezés, az egymásrautaltság belső megfejtésén keresztül próbálnak elfogadható magyarázatot találni a folyton körvonalazódó kérdésre: mi a szerelem? A történetek többféle választ is kínálnak, egyik sem tekinthető igazán maradandónak. A szerelem mindig más és más arcát mutatja. A szerelem meghatározhatatlan. „A fogalmi nyelv le van maradva a valóságtól” – mondja a szerző egy interjúban, s valljuk be, igaza van. Szerelemről beszélni valóban lehetetlen, mert fogalmak hálójába nyomorítjuk, s valójában ezeket használjuk. A fogalmi nyelvet kell levetkezni, új nyelvet kell keresni. A kötet sokkal inkább erről a keresésről szól, nem a cél eléréséről, hanem az oda vezető útról. Új nyelvet teremteni: csak ezután beszélhetünk az igazán fontos dolgokról. A kapcsolatok belső teremtő erejét kell vizsgálni – a szavak, a tettek, a viselkedések szerepét. Ezek megismerése vezethet el az igazi megismeréshez.
A szerző odafigyel arra, hogy közel érezzük magunkat hozzá, a mondataihoz, a gondolataihoz. Az én-elbeszélésekből sugárzó közvetlenség, a társalgásszerű beszédmód, a gyakori kiszólások szimbolikus és funkcionális eszközei a kötetnek – egyrészt kapcsolatot teremtenek szerző és olvasó között, másrészt tudatosan zavarják össze a műfaji határokat, a szerkezeti egységet. S mindeközben annak a felismerésnek leszünk a tanúi, hogy az oly sokszínű szerelemfogalom még szokatlanabb jelentésekkel telítődik, hiszen a szerelem tárgya nem csupán egy ember, de akár egy város is lehet („Közben bele lehet szeretni egy tér architektúrájába” – olvassuk a kötet címadó novellájában).
Láng Zsolt kötete arra tanít, hogy ne próbáljuk megérteni a szerelmet, ne akarjuk leírni, körvonalazni, definíciókba és magyarázatokba skatulyázni, mert sokkal mélyebb és összetettebb annál. A szerelem kívül esik a racionális gondolkodás határain, s ezáltal értelmetlen és szükségtelen meghatározni. Ne magyarázzuk, hanem érezzük, éljünk vele.