Kulturális folyóirat és portál

edmond_220107_204

2023. május 19 | Hírek

Váradon vendégszerepel a debreceni Csokonai Színház

Május 21-én, vasárnap 19 órától a nagyváradi Szigligeti Színházban megtartják a 31. Festum Varadinum díjátadó gáláját és záróünnepségét. A díjátadás után Alexis Michalik Edmond című történelmi drámáját láthatják a debreceni Csokonai Színház előadásában.

Mi áll egy remekmű hátterében? Milyen körülmények között születik a darab? Milyen az író személyisége? Mi inspirálta egykor a szerzőt, a zsenit? Olyan kérdések ezek, melyek mindig is foglalkoztatták a nézőket és a művésztársakat egyaránt. Michalikot a Szerelmes Shakespeare című film inspirálta arra, hogy Edmond Rostand titkainak feltárására vállalkozzék. Keszég László – fergeteges miskolci Cyrano-rendezése után – személyes tartozását rója le, amikor felfedi előttünk, hogyan született a mindenki által ismert büszke, talán kissé könnyen sértődő, de szellemes, önironikus szerelmes lovag figurája. Pontosabban azt fedi fel, hogyan született meg Cyrano Michalik szerint.

Michalik egyébként Rostandhoz hasonlóan huszonkilenc éves korában érte el első drámaírói sikerét. Azóta több drámáját mutatták be és játsszák francia és angol színpadokon. Az Edmondból már film is készült. Sikerének titkáról így vall egy interjújában: „Fiatalabb koromban sokat pályáztam a darabjaimmal mindenfelé, de hamar világossá vált számomra: ahhoz, hogy nyerjek is, sokkal politikusabban, sötétebben kellene írnom, és talán kevésbé szórakoztatóan. De én a nézőbarát, színvonalasan szórakoztató színházban hiszek. Nem akarom, hogy a nézőtéren bárki is unatkozzon!”

SZEREPOSZTÁS

Edmond
Csata Zsolt

Rose
Mészáros Ibolya

Sarah Bernhardt

Kubik Anna Kossuth-díjas, Érdemes Művész

Coquelin
Bakota Árpád Jászai-díjas

Léo
Kiss Gergely Máté

Jeanne
Hajdu Imelda

Feydeau / Floury 1

Garay Nagy Tamás

Courteline / Floury 2

Mercs János / Dánielfy Zsolt, Jászai-díjas)

Maria / Felszolgáló

Újhelyi Kinga Jászai-díjas

Narrátor / Honoré

Vranyecz Artúr

Jean / Méliès

Gelányi Bence

Színésznő
Wessely Zsófia

Díszlettervező
Árvai György Jászai-díjas

Jelmeztervező
Szűcs Edit

Ügyelő
Karl József, Pálóczi Zoltán

Súgó
Kató Anikó

Rendezőasszisztens
Sóvágó Csaba

Zeneszerző
Márkos Albert

Dramaturg
Enyedi Éva

Rendező

Keszég László

Az előadás időtartama 180 perc egy szünettel.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu