Kulturális folyóirat és portál

magyar_elektra_20_03_13_092

2021. május 11 | Hírek

Magyar Elektra a Csokonai Színház előadásában Nagyváradon

Május 23-án, 19 órától a debreceni Csokonai Színház vendégszerepel Nagyváradon: a cívisváros teátruma a Szigligeti Színház meghívására Bornemissza Péter Magyar Elektrájával lép színpadra. Az előadást a Szigligeti Társulat korábbi művészeti vezetője, a Jászai-díjas Szabó K. István rendezte, főszerepben pedig a nagyváradi közönség által jólismert Ráckevei Anna érdemes és kiváló művész látható.

A Pelopidák nemzetét ősi átok sújtja, mely egy megállíthatatlan, visszafordíthatatlan bosszúsorozatban teljesül be. Az Elektra ennek a hosszúra nyúló, véres családi történetnek egy mozzanata: Oresztész, a fiú megérkezés, és az évek óta vágyott megtorlás véghezvitele. Az ókori motívum számos feldolgozása közül a Bornemissza-féle Magyar Elektra (Móricz Zsigmond adta címváltozatban) azért is különleges, mert a pogány históriát keresztény kontextusba helyezi. Ettől kap új színezetet a dráma, hiszen az emberek és istenek közötti interakció teljesen átértékelődik az istenverés valódi példázatává.

Az előadásra jegyek már kaphatók a színház jegypénztáraiban, illetve online a szigligeti.biletmaster.ro oldalon. A színház ugyanakkor felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy Varadinum tavaszi színházi szabadbérlet is vásárolható, amely négy tetszőlegesen választható előadásra váltható be, köztük a május 23-ai debreceni vendégjátékra is. A Varadinum tavaszi színházi bérlet ára 100 lej. Az előadásokról, valamint a Varadinum tavaszi színházi bérletről bővebben a www.szigligeti.ro weboldalon olvashatnak.

 

 

 

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu