Kulturális folyóirat és portál

TL K a

2022. december 13 | Hírek

Váradon is bemutatják a Tőkés László tiszteletére megjelent kötetet

Mint ismeretes, a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján zajló politikai fórumon jelentették be, hogy meglepetéskötet jelent meg az idén tavasszal 70. életévét betöltött Tőkés László tiszteletére, aki a romániai rendszerváltó folyamatok emblematikus alakja.A Pro Minoritate Kisebbségekért Alapítvány és a Méry Ratio Kiadó együttműködésének gyümölcse a kiadvány.

A kötet célja, hogy dokumentumértékű emléket állítson annak a küzdelmes és munkás hét évtizednek, ami eddig eltelt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének életéből, aki 19 éven át szolgált püspökként a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén. Másodsorban olyan ajándék, amely a tiszteletadás jele is.

Az Isten szeretetében, Erdély ölelésében – Tőkés László 70 című kötetet december 16-án, pénteken 17 órától a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Ezredévi emléktér, ma Piața Libertății 40. szám) múzeumtermében a szerkesztők, azaz Kóczián Viktória református lelkész és Szilágyi Zsolt politológus mutatja be. Az eseményen természetesen Tőkés László is jelen lesz, aki dedikálni fog. Szeretettel várja az érdeklődőket a szervező EMNT.

 

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu