2013. május 8 | Kocsis Csaba | Irodalom

Vacsora apámmal

Apám,
nem vagyok
méltó,
hogy
fiadnak
nevezz,
eltékozoltam
minden
kincsemet, de a
szeretet,
mit tőled
kaptam,
ott munkál
minden
falatban,
amit a
szádhoz
emelek:
kenyér,
szalonna
mindegyik
katona
rajta egy
kis szelet
paradicsom…

Ádám és Éva
gyermeke
vagyok,
de most
nem eszek,
csak nézem,
hogy rágsz
nyugodtan:
két karod
melleden
összefonva,
aztán
palacsintát
emelsz
a szádhoz
mint ostyát
áldozáskor.

Apám,
örülök,
hogy itt
lehetek
asztalod
mellett:
Halott voltam,
s most
életre keltem.