Kulturális folyóirat és portál

tabery

2020. július 16 | Tóth Hajnal | Kultúra

Tabéry-pályázat: online eredményhirdetés

A hatodik alkalommal múlt év végén kiírt Tabéry Géza irodalmi pályázat díjkiosztó ünnepségét az idén online módon tartották meg a járványügyi helyzet miatt. A virtuális térben csütörtök délelőtt megtartott eseményen részt vettek a szervezők, a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéki Csoportja és a Várad folyóirat munkatársai, a novellapályázat résztvevői, valamint az eredményhirdetésről tudósító újságírók.

 

Elsőként Balogh Andrea, a magyar tanszéki csoport oktatója elmondta: a kezdetektől fogva részt vesz a novellapályázat szervezésében. A huszadik századi magyar irodalomhoz kutatóként is kötődik. Az erdélyi magyar irodalommal és Karácsony Benő prózájával foglalkozik leginkább. A pályamunkákkal kapcsolatban szólt arról: a mostani pályázók sok aktuális témát (például családon belüli erőszak) ragadtak meg. A szövegekben találkozott szép és plasztikus leírásokkal, továbbá nagyszerű párbeszédekkel.

Boka László egyetemi docens, irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa a Tabéry-pályázat tematikus hívószavainak kitalálója. Idén több szempontból is bővítették a pályázási keretet, s ez így van jól. Reméli, a mostani online találkozót előbb-utóbb személyes együttlét is követi.

Tasnádi-Sáhy Péter, a Várad folyóirat irodalom rovatának szerkesztője harmadik alkalommal vett részt a zsűrizésben. Mint mondta, kellemes meglepetés az idei év, az egyik leghomogénebb minőséget nyújtották a pályázók.

Szűcs László, a Várad főszerkesztője is szólt arról, hogy a mostani pályázatra érkezett írások minősége az eddigi legkiegyensúlyozottabb, legegységesebb színvonalú. Az egyetemisták és középiskolások írásai hasonló nívót kínáltak. Ha lehetőség lesz rá, az esztendő vége felé szeretnének tartani egy Tabéry-találkozót, amelyre meghívnák a korábbi pályázatok díjazottjait is egy jó beszélgetésre. Több fiatalt is ösztönzött már irodalmi útja során a Tabéry-pályázat. A főszerkesztő példaként említette Covaciu Norbertet, egy korábbi győztes pályázót, akinek tavasszal megjelent a novelláskötete (a járványügyi helyzet miatt sajnos még nem lehetett bemutatni a könyvet). Szűcs László elárulta azt is: rajta kívül a zsűritagok nem tudják, kinek az írásait olvassák, számozást kapnak a pályaművek. Egy-egy írás úgy maradt meg az emlékezetükben, hogy az ötös vagy a hetes számú, a nevekre csak később derült fény.

Antal Balázs irodalomtörténész, a Nyíregyházi Egyetem és a PKE oktatója két-három éve kapcsolódott be a zsűrizésbe. Ő nem tudott részt venni az eseményen, viszont jelen volt N. Császi Ildikó, aki egy éve tanít a PKE-n vendégtanárként, s megjegyezte: nagy örömmel és kíváncsisággal vesz részt az eredményhirdetésen.

Balogh Andrea ismertette a díjazottak, dicséretben részesültek névsorát (a lajstrom lennebb olvasható). Hangsúlyozta: minden pályázót írásra buzdítanak a továbbiakban is. Bátran bontogassák szárnyaikat, hiszen mindenkiben ott a potenciál. Megjegyezte: ez az esemény is része a PKE tízéves magyar szaka ünnepének. Elhangzott: a Várad folyóirat szerkesztői is várják az írásokat, a mostani díjazottak prózái éppen a napokban jelentek meg a Várad júliusi számában. Boka László hozzáfűzte: a novellapályázat egyik célja, hogy impulzust adjanak a tehetséges fiataloknak az íráshoz.

A jelenlévő díjazottak is bemutatkoztak. Van, aki több éve ír, s publikált is már, van, másnak ez volt az első komolyabb próbálkozása. A pályázat s a mostani eredmény mindenképpen buzdítást jelent a fiataloknak.

 

Díjazottak:

I. díj megosztva: Tankó Andrea és Buna Boróka

II. díj: György Alida

III. díj: Gothár Krisztián

Dicséret: Báthory Boglárka, Besenyődi Judit, Páll András, Sántha Kriszta, Porsztner Abigél, Szakács Kata, Vanyovszky Múzsa, Szabó Kriszta

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu