Kulturális folyóirat és portál

Tabery_Geza

2020. december 14 | Várad | Irodalom

Tabéry Géza novellapályázat – VII. évad (2020/2021)

FELHÍVÁS

A Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja, valamint a Holnap Kulturális Egyesület újra meghirdeti a nagysikerű, 2014-ben útjára indított, éves tematikus novellapályázatát.

A pályázati kiírásra pályakezdő és gyakorló szerzők egyaránt jelentkezhetnek. A pályázat célja, hogy publikálási lehetőséget biztosítson fiatal novellaszerzők részére, s mindazoknak, akik rövidprózai munkáikkal értő szakmai értékelés, megítélés alapján kívánnak megmutatkozni a kortárs irodalmi életben, hosszabb távon pedig alkotásaikat nyomtatott és elektronikus irodalmi fórumokon is megjelentetni.

A pályázati felső korhatár: 30 év.

Idén is várjuk gimnazista pályázók jelentkezését is a 11. és 12. osztályból!

A beküldött novelláknak tematikusan a 2020/2021-es évadban az alábbi, Tabéry életművében fellelhető gondolatkörökhöz kell kapcsolódniuk (egyenként vagy variálva): 1. jelmez; 2. apa-fiú konfliktus; 3. novemberi szerelem.

A kiválasztott tematikát kérjük a beküldött novellák előtt feltüntetni. A pályamunkákat szakértő zsűri (egyetemi oktatók, szerkesztők, prózaírók) értékeli a felhívást kiíró két intézmény részéről. A zsűri döntése alapján a minősítést elért novellák szerzői elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő 3 szerző pedig pályadíjat és könyvcsomagot kap az alábbiak szerint:

A győztes pályamű 50 ezer Ft/ illetve ennek megfelelő RON + könyvcsomag;

A második helyezett 30 ezer Ft/ illetve ennek megfelelő RON; + könyvcsomag;

A harmadik helyezett 20 ezer Ft/ illetve ennek megfelelő RON; + könyvcsomag díjazásban részesül.

A legjobbnak ítélt novellákat publikáljuk!

A pályázatra szerzőnként maximum két novella küldhető be. A novellák egyenként legfeljebb 15.000 karakter hosszúságúak lehetnek (Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-ös sortávolság, 2,5-ös margó). A zsűri eleve nem veszi figyelembe a terjedelemhatárt túllépő szövegeket!

Nevezési díj nincs!

Beküldési határidő: 2021. március 8.

A küldeményen kérjük feltüntetni: Tabéry novellapályázat. A pályamunkákhoz kérjük, minden esetben mellékeljék a pályázó pontos elérhetőségeit!

A pályázatok beküldhetők villanypostán (taberypalyazat@gmail.com címen) vagy hagyományos postai úton az alábbi címre: Asociatia Culturala Holnap, 410147 Oradea Str. N. Titulescu nr. 1.

A pályázat résztvevői a pályamunkák beküldésével egyúttal felhasználási engedélyt adnak a meghirdetők részére egyéves időtartamra, mely révén azok szerzői jogdíj nélkül, magyar nyelvterületen bármilyen formában közzétehetik a pályaműveket.

A zsűri jogosult dönteni a díjak kiadásáról, esetlegesen összevonásáról vagy visszatartásáról is.

Eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadás: 2021 májusában.

További információk:

http://magyarszak.partium.ro/hu

Nagyvárad, 2020. november 30.

 

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu