Szó, hang, vers Szkárosi Endrével
Hét év után tért vissza a nagyváradi Törzsasztal mellé Szkárosi Endre író, József Attila-díjas költő, előadóművész, akit múlt év májusában a Szépírók Társaságának elnökévé választottak.
Az est elején Szűcs László a megjelentek figyelmébe ajánlotta a Várad folyóirat legújabb számát, majd átadta a szót Kőrössi P. Józsefnek, aki pályájáról, munkáiról kérdezte a vendéget, többek között a nemrég megjelent Egy másik ember című, eszmélkedéstörténeti emlékiratnak nevezett könyve apropóján.
Teljesen tudatosan választotta a címet a könyvnek, mely a ’60-as évek közepétől a ’90-es évek közepéig tartó időszakot öleli fel, amelynek kultúrtörténetéről kevesebbet tudni, hiszen az akkori időkben a kulturális élet egy része underground módon működött. Tiltani nem tiltották, de akadályozták őket, például a Fölöspéldány irodalmi csoport tagjainak antológiáját 1981-ben adták le, de az csak 1986-ban jelent meg.
A címválasztás ugyanakkor utal a magyar avantgarde mesterének, Kassák Lajosnak az Egy ember élete című könyvére is, de Szkárosi Endre saját kötetében inkább a kortársakra, a másik emberre fókuszál.
A legfontosabb emlékek, a meghatározó események, találkozások bevésődnek, ő emellett a publikációs listák mellett például performansz-listát is vezetett, megvoltak a plakátjai, szórólapjai dátumokkal, ezért dokumentarista stílusú a regény, ő maga naplót sosem írt, vallotta meg Szkárosi Endre.
Ő maga is szervezett fesztiválokat, ennek előzménye, hogy 1983-ban Temesi Ferenccel részt vehetett az amszterdami One World Poetry Fesztiválon. Ott megismerkedett három olasz fiatalemberrel, akikkel 1985-ben találkozott, mikor ösztöndíjjal Olaszországba utazott, hogy anyagot gyűjtsön egy kortárs antológiához. Az végül nem készült el, de meghívták egy elhagyott laktanyában megtartott fesztiválra, melyre később a Konnektor zenekarral is kiutaztak. Megismerkedett az angol Towering Inferno zenekarral is, később velük is zenélt, de mindezek nem lettek volna, ha nincs az 1983-as amszterdami út.
Szkárosi Endre volt a Mozgó Világ szerkesztőségi tagja is, és az Új Hölgyfutár című lap- és revüvállalkozást is gondozta, mely élő színpadi fórum is volt. Felidézte Latinovits Zoltán több, a hagyományos kereteket feszegető előadását, például egy A walesi bárdok szavalatot, melyet a színész szerepekre osztva, valósággal eljátszott. Maguk is tartottak alternatív irodalmi koncerteket, például a korai Beatricével. Műsoraikban ötvözték a zenét, a verset, jelmezeket viseltek.
Már a gimnáziumban is volt irodalmi színpad, ő például profi versmondó lett, igaz, volt olyan előadásuk, amelyet a KISZ lapjában,a Magyar Ifjúságban lehúztak, de ők csinálták meg például az első hippi színházi előadást. Szkárosi Endre egyébként nemcsak beszélt a kereteket feszegető előadásokról, saját stílusában elő is adta például Ady Endre A fekete zongora című versét, és saját szövegeiből is előadott a közönségnek. Beszélt arról is, hogy a költészet eredete a beszédben van, szó esett a nyelvi potenciálról és a kommunikációs készségről is.
Szkárosi Endre mesélt az általa csak „hobózásnak” nevezett autóstoppos utazásokról is, ily módon eljutott Londontól Skócia végéig, de Székelyföldet is bejárta Márta István zeneszerzővel egy gyűjtőkörúton.
A Szépírók Társaságának elnöki tisztségét azért vállalta el, mert úgy érezte, szervezési tapasztalatai révén segíteni tudja a társaság, a különböző városokban élő tagok munkáját, például a könyvbemutatók szervezését. Különféle rendezvényeket indítottak el, segítenek abban, hogy tagjaik tartsák a kapcsolatot, és a fiatalokat is várják. Ennek kapcsán elárulta, hogy Kőrössi P. Józseffel és Szűcs Lászlóval megalapították a Nagyváradi Szépíró Kört.
A szerző felvétele