Kulturális folyóirat és portál

Szinhaztorteneti kiallitas (7)

2022. december 20 | Várad | Kultúra

Színháztörténeti kiállítás a nagyváradi teátrumban

A Bihar Megyei Levéltártól kapott anyagból összeállított színháztörténeti tárlat a színház emeleti páholyzsebeiben berendezett kiállítóterekben tekinthető meg. A Zenei és színházi emléktöredékek. Levéltári kincsek Nagyvárad kulturális örökségéből című kiállítás december 19-én nyílt meg. A gyűjtemény bemutatása mellett ismertették a Szigligeti Színház, a Regina Maria Színház és a Bihar Megyei Levéltár közötti együttműködési megállapodás részleteit is, amelynek értelmében könnyebbé válik a kutatóknak a váradi színházi élettel kapcsolatos archív dokumentumokhoz való hozzáférés.

A tárlatnyitón elsőként Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója köszöntötte a hallgatóságot. Kiemelte: a Szigligeti Színház jelenleg is foglalkozik színháztörténeti kutatással, egyebek közt épp nemrég jelent meg a Nagyváradi magyar színháztörténet 1950–1990. Philther-elemzések című tanulmánykötet, amelyhez a teátrum saját levéltárának gyűjteményét is használták a szerzők. Éppen ezért fontos és hasznos, hogy az állami levéltárban őrzött, korábban nem kutatott anyagokat is egyszerűbben tanulmányozhatják majd mindazok, akik a témával kapcsolatban végeznek kutatást.

Elisabeta Pop színikritikus, a váradi színház egykori irodalmi titkára személyes élményeit felidézve mesélte el, hogy a rendszerváltás előtt milyen körülményes volt a levéltári anyagokhoz való hozzáférés, majd Nagy Mihály, a Bihar Megyei Levéltár munkatársa mesélt a kiállításon látható érdekességekről. Végül Mihai Georgiță, az Állami Levéltár Bihar megyei kirendeltségvezetője vetette fel, hogy az archívumban további érdekes és értékes dokumentumok találhatók a váradi színház történetével, egyebek között a kőszínház építésével kapcsolatban, amelyek mind kutatásra várnak, illetve akár egy későbbi kiállítás anyagát is képezhetik.

A Várad színházi múltjával kapcsolatos kiállítás anyaga román, magyar és német nyelvű eredeti dokumentumokból, kottákból, plakátokból, szövegkönyvekből, jegyzőkönyvekből és egyéb iratokból áll, amelyek közül a legrégebbiek a 19. század közepéről származnak, amikor a váradi magyar nyelvű színjátszás jellemzően a Fekete Sas szálló termében zajlott, de láthatók plakátok például a Somogyi Károly vezette első állandó kőszínházi társulat első évadának 1900. novemberi műsorából is – derül ki a Szigligeti Színház közleményéből.

A tárlat január közepéig látogatható a színház emeleti körfolyosolyának két végében található kiállítóterekben (páholyzsebekben) a magyar és a román színház előadásai előtt és a szünetekben, illetve szervezett színházlátogatások alkalmával.

 

 

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu