Kulturális folyóirat és portál

Transilvania

2023. február 7 | Hírek

A színházak használatába került az egykori Transilvania mozi

Hivatalosan átvette a nagyváradi Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház az egykori Transilvania mozi felújított és stúdióteremmé alakított terét a Bihar Megyei Tanácstól. Az erről szóló megegyezést ma írta alá a három érintett fél. Az épület a városi önkormányzat

tulajdonában van, egy novemberben kötött együttműködési megállapodás alapján kezeli azt a két színház fenntartója, a Bihar Megyei Tanács.

A Bémer (mai nevén Ferdinand) térről megközelíthető, összesen 973 négyzetméter területű helyiség előcsarnokból, színházteremből, mosdókból, irodákból, öltözőkből és egyéb szükséges helyiségekből áll. A tervek szerint a jövőben közélelmezési egység nyílik az előcsarnokban.

Az új stúdiótermet a jövőben a magyar és a román színház közösen használja majd.

A Szigligeti Színház legközelebbi produkciója, a Kovács D. Dániel rendezésében megvalósuló Én, a féreg március végi bemutatójára már itt fog sor kerülni, és itt készül a Nagyvárad Táncegyüttes A Schmürz című fizikai színházi előadása is. Ugyanakkor a tervek szerint a Szigligeti Társulat jelenleg is repertoáron lévő kistermi előadásait – A tigrist, a Játék a kastélybant, a Bányavirágot és a Bányavakságot, valamint a nagyszínpadról adaptálásra kerülő Vukot – szintén az új stúdióban tekintheti meg újra a közönség.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu