Szent kacagás
Amikor a mi Urunk Jézus bejárta a Jordán-völgye tájait, találkozott egy nõvel, akit a Magdalából való Máriának neveztek. E némber egészen megszállott volt, mindenestül a démonok hatalmában sínylõdött, örömháza ajtajából odafutott a tanítványai és a kíváncsiak körében álló Mesterhez, zokogva térdre esett Jézusunk elõtt, kegyelmet és megtisztulást kért. A mi Urunk szíve megesett a bûneit megbánó nõn, megragadta két kezét, magához emelte õt, szemébe tekintett s megtisztította a könnyezõ asszonyt a hét förtelmes bûntõl. Urunk szelíd tekintete kiûzte Mária Magdalénából a szívbõl elõtörõ gonosz gondolatokat. Elhervadt Mária Magdalénában minden lelkében gyökerezõ förtelmes szándék, amely asszonyban teremhet, prostituáltság, gyilkosság, házasságtörés, kicsapongás, lopás, hamis tanúság és káromlás.
– Tiszta vagy immár, asszony! – mondta Urunk Jézus Mária Magdalénának a megtisztultatás után. – Taníts ezután más némbereket arra, hogyan menekülhetnek meg a Gonosztól.
– Én tanítsak asszonyokat? – kérdezte Urunkat Mária Magdaléna. – Kurva létemre én beszéljek tisztaságról, tisztességrõl és erényrõl?
Urunk Jézus meglepõdött, magához szorította a hét bûntõl megtisztított asszonyi testet, szemébe nézett Mária Magdalénának, a két kicsiny tóban az üdvözülés halacskái ficánkoltak. Urunk elmosolyodott, aztán halkan fölnevetett, végül harsánnyá erõsödött szent kacagása. Átragadt a jókedv a környülállókra is. A tiszta asszony odasimult Urunkhoz, élvezte az ölelést, Jézus pedig simogatta a haját, és nevetett, tiszta szívbõl nevetett, kacagott, mint az ártatlan kisgyerek, a legtisztább szívû, a legtisztább lelkû. Vérárama két ölelõ karján keresztül átpezsgett Mária Magdaléna szívébe, s onnan visszatért a szent test ereibe és a legszentebb szívbe.
Az ég zenitjén a nap szája is fülig szaladt, s a Jordán halai ezüstbõl gyémántba váltottak. Mária Magdaléna kibontakozott Urunk ölelésébõl, baljával megragadta Jézusunk jobbját és szerény lakába vezette õt. A tömeg csodálkozott, hogy Urunk Jézus betér az átkos hírû házba, ám alkonyattal Istenünk fényessége koszorúzta a piciny lakot, a nép letérdelt a porba, hangos hozsannát kiáltott. Reggelre kelvén Urunk Jézus meleg simogatást kapott Mária Magdalénától.
– Ilyet még soha nem tapasztaltam – mondta a nõ. – Immáron a szívem is másképp dobog.
Jézusunk újra fölkacagott, oldottan és mindent elborítón. Odakint ez újabb csodára, az átkos ház körül megébredtek a térdeplõk, s nevetni kezdtek õk is. Tiszta szívbõl. Fölállottak, nyújtózkodtak, recsegett, ropogott elnyûtt térdük, ám abban a pillanatban, mikor Mária Magdolna kezében seprõvel kilépett az ajtón, és seperni kezdte a ház elejét, mindenki térdet hajtott elõtte, porba hullott és imára nyílt a szája.
Urunk Jézus a pompás reggeli után visszabújt még az átkoktól megtisztított ágyba, a második kegyeletteljes istenáldás után szundított is csöppet. Néha-néha halkan horkantott kicsinyég, ahogy egy ház fejéhez igazán illendõ.